Folyóiratok

Admin bejelentkezés


#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1Hédervári PéterKépes csillagvilágBudapest, Móra, 1984
2Asimov, IsaacRobbanó napok. A szupernóvák titkaiBudapest, Kossuth, 1987Univerzum könyvtár
3Marik MiklósHelyünk a világmindenségben. A csillagászat alapjaiBudapest, Tankönyvkiadó, 1989
4Barta GyörgyKozmikus FizikaBudapest, Tankönyvkiadó, 1979
5Dorschner, JohannVan-e élet a Földön kívül?Gondolat zsebkönyvek
6Köves JózsefCsillagászati földrajzBudapest, Tankönyvkiadó, 1975Tanárképző főiskolai tankönyvek
7Schalk GyulaA planetárium. A csillaggömbtől az űrszínházigBudapest, Gondolat, 1975„Dr. Kulin Györgynek, szeretett Gyurka – bácsimnak, akinek az életemben való, szüntelenül tanító, segítő és támogató jelenléte nélkül, nem születhetett volna meg ez a munka. Szeretettel: Schalk Gyula, Budapest, 1975. április 29.”
8Párkányi LászlóFizika a gimnáziumok szakosított tantervű 2. osztálya számáraBudapest, Tankönyvkiadó, 1967
9Marx GyörgyHonnan ered a Nap melege?Budapest, Egyetemi Nyomda, 1954Útmutató a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat előadói számára
10Herczeg TiborA tudomány és vallás a világ keletkezésérőlBudapest, Szikra, 1955

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
11Wodetzky JózsefCsillagos esték. Tájékoztató a csillagos égen az év napjainak minden esti és éjtszakai órájábanBudapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1940
12Herczeg TiborA Naprendszer kialakulásaBudapest, Művelt Nép, 1953Útmutató városi és falusi előadók számára
13Gáspár KornélVonzás és taszítás a világegyetembenSopron, Rötting-Romwalter Nyomda, 1918
14Herczeg TiborPillantás a végtelenbeBudapest, Művelt Nép, 1951Természettudományos kiskönyvtár
15Rütov, SZ.MFizika. 2.kötet: Elektromosságtan, optika és atomfizikaBudapest, Tankönyvkiadó, 1951
16Herczeg TiborHogyan tájékozódnak a hajók és repülőgépek?Budapest, Egyetemi Nyomda, 1955Útmutató a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat előadói számára
17Wonaszek A. AntalA kis-kartali csillagda tevékenysége 1893. októbertől 1895. októberigBudapest, Kis-kartali Observatorium, 1895
18Bitó JánosŰrhajók - űrállomásokBudapest, Magyar-Szovjet Baráti Társaság, 1971
19H48Hédervári PéterAmiről a Hold mesél…Budapest, Minerva, 1969Minerva Zsebkönyvek
20A81Arrhenius, SvanteA világok keletkezéseBudapest, Dick, 1921

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
21Út a határtalanbaBudapest, TIT, 1969Szakosztályi füzetek
22F90Francis, PeterA bolygók. Nyolc új világ földrajza, geológiája, meteorológiájaBudapest, Gondolat, 1988
23Balázs BélaA csillagászat elemeiBudapest, Tankönyvkiadó, 1971
24D28Darwin, George HowardA tengerjárás és rokontünemények naprendszerünkbenBudapest, K.M. Természettudományi Társulat, 1904Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat
25Balázs BélaCsillagászatBudapest, Tankönyvkiadó, 1967
26W84Wodetzky JózsefÜstökösökBudapest, K.M. Természettudományi Társulat, 1910Népszerű természettudományi könyvtár
27P92Proctor, Richard AnthonyMás világok, mint a mienk. A világok sokasága / a legújabb tudományos vizsgálatok fényénél tanulmányozta Procto RichardBudapest, K.M. Természettudományi Társulat, 1875Természettudományi Könyvkiadó VállalatLatinovits Illés könyvtára, Horthy Istvánné és Latinovits Margit adománya P1 (401)
28Gagarin, JurijUtazás a világűrben. Az első űrhajós pilóta feljegyzéseiBudapest, Táncsics, 1962
29
30F80Földes IstvánCsillagászat 1-4 füzetBudapest, ELTE, 1956

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
31Vághidi FerencNostradamus élete és jövendölései a XX. századraBudapest, Cserépfalvi, 1940„Kulin György” aláírás
32T70Tóth AurélKészítsd magad! Mozgatható földrajzi eszközök általános iskolai tanulók és tanárok számáraBudapest, Tankönyvkiadó, 1980
33Wodetzky JózsefTájékozódás a csillagos égenBudapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1936A természettudományok elemeiKulin aláírás
34K54Kiss ImreBevezető a csillagászat magyar nyelvű irodalmába, 1945-1979Debrecen, Hajdú-Bihar M. könyvtár, 1981
35Galambos TiborEmberek a világűrben. Az űrutazások krónikájaBudapest, Kossuth, Magyar-Szovjet Baráti Társaság, Táncsics, 1975„Gyurka bácsinak sok szeretettel és tisztelettel: Galambos Tibor, 1975. július 17.”
36
37H48Hédervári PéterCsillagunk, a NapBudapest, Magvető, 1980Gyorsuló idő
38H75Hoitsy PálA nagy természet s a kicsiny ember. Népszerű természettudományi értekezésekBudapest, Franklin, 1883
39A60André LajosFelhők fölött - felhők alattBudapest, Athenaeum, 1952Az Országos Meteorológiai Intézet népszerű kiadványai
40Gazda IstvánCsillagászattörténeti ABCBudapest, Tankönyvkiadó, 1986

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
41Csillagászati kisenciklopédiaBudapest, Gondolat, 1969
42K97P. Sz, KudrjavcevA fizika története. Az antik fizikától MengyelejevigBudapest, Akadémiai Kiadó, 1951
43Kőháti AttilaAz űrkutatás a Föld szolgálatábanBudapest, Gondolat, 1979
44D68von Ditfurth, HoimarA Világegyetem gyermekei. Létezésünk történeteBudapest, Táncsics Kiadó, 1973
45P30Papp DezsőÉlet a csillagokonBudapest, Gondolat, 1945
46P38Parmov, Jeremej IndovicsA végtelenek keresztútjánBudapest, Kossuth, 1971Univerzum könyvtár
47S24Schalk GyulaA planetáriu,. A csillaggömbtől az űrszínházigBudapest, Gondolat, 1975
48N17Nagy ErnőTíz év űrkutatásBudapest, Kossuth, 1967Univerzum könyvtár
49Z41Szécsényi-Nagy GáborA Naprendszer parányai. Az üstökösök kutatásárólBudapest, Gondolat, 1986
50G19Galambos TiborEmberek a világűrben. Az űrutazások krónikájaBudapest, Kossuth, Táncsics Kiadó, 1975

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
51H48Hédervári PéterIsmeretlen(?) NaprendszerünkBudapest, Kossuth, 1986Univerzum könyvtár
52H48Hédervári PéterNaprendszeren innen és túlBudapest, Népszava, 1983
53P56Perel'man Aleksandr IljicA végtelen csillagvilágBudapest, Dante, 1950
54F12Facsinay LászlóGravitációs mérések és izosztáziaBudapest, Akadémiai Kiadó, 1952
55Z16Szabó JózsefCsillagászati földrajzBudapest, Tankönyvkiadó, 1980
56Borsy ZoltánCsillagászati földrajz. Egységes jegyzetBudapest, Tankönyvkiadó, 1973
57B52Bérczy SzaniszlóPlanetológiaBudapest, Tankönyvkiadó, 1978
58L90Lukács BélaUtazások térben, időben és téridőbenBudapest, Akadémiai Kiadó, 1990Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban HTML formátumban http://mek.oszk.hu/00500/00569/html
59Voroncov-Velaminov, Boris AleksandrovicA világ kezdete és végeBukarest, 1948
60Voroncov-Velaminov, Boris AleksandrovicHogyan keletkezett a világ?Budapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
61D57Detre LászlóÜzenetek a világűrből. Kozmikus hatások a FöldönBudapest, Kir. M. Egyetemi Nyomda, 1939
62T46A természet könyve. Ég és földKönyvbarátok Szövetsége, 1930
63H48Hédervári PéterSzülető óceánok - haldokló tengerek. A földtudományok forradalmaBudapest, Kossuth, 1974Univerzum könyvtár
64Ducrocq, AlbertAz anyag regényeBudapest, Kossuth, 1965Univerzum könyvtár
65V37Varga DomokosÉg és Föld. Kérdések könyve. Képes gyermekenciklopédiaBudapest, Móra, 1985
66B18Balázs BélaMi az idő?Budapest, Gondolat, 1980
67Z90Szovjet gyártmányú digitális integrált áramkörök '83Budapest, Elektromodul, 1983
68V96Voroncov-Velaminov, Boris AleksandrovicCsillagászatBudapest, Közoktatási Kiadó, 1950
69N74Newcomb, SimonNépszerű csillagászatBudapest, Natura, 1925
70Róka GedeonAz égitestek kialakulásaBudapest, Művelt Nép, 1952Természettudományos kiskönyvtár

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
71Róka GedeonA csillagok vizsgálata régen és ma. Az Uránia Csillagászati Múzeum útmutatójaBudapest, Magyar Természettudományi Társulat, 1951
72
73Róka GedeonA csillagos égBudapest, Magyar Természettudományi Társulat, 1951Szabad Föld téli esték
74H84Horváth ÁrpádA végtelen VilágegyetemBudapest, Gondolat, 1963Családi kiskönyvtár
75K97Kulin GyörgySzínes világegyetemBudapest, Gondolat, 1965Színes könyvek
76Gyakorlati csillagászat. Egyszerű eszközökkel végezhető csillagászati megfigyelések gyűjteményeBudapest : Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat,1955
77Hédervári PéterCsillagunk, a NapBudapest, Magvető, 1980Gyorsuló idő
78Makra ZsigmondŰrhajózás holnaputánBudapest, Gondolat, 1986Gondolat zsebkönyvekRomán-magyar közös kiadás
79P91Prânisnikov, N. DA világ, amelyben élünkBudapest, Szikra, 1950Tudomány és haladás
80H48Hédervári PéterA Hold fizikájaBudapest, Gondolat, 1962

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
81P77Poincaré, HenriTudomány és föltevésBudapest, K. M. Természettudományi Társulat, 1908Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat
82K97Kulin GyörgyA VilágegyetemBudapest, Gondolat, 1965Sikerkönyvek
83B85Bölsche WilhelmUtazás a Hold körülBudapest, Darwin, 1913Darwin könyvtár
84H55Heisenberg, WernerVálogatott tanulmányokBudapest, Gondolat, 1967
85A változó világ : TV EgyetemBudapest, RTV Minerva, 1976
86Izsák ImreHogyan határozták meg az égitestek távolságátBudapest, Egyetemi Nyomda, 1954Útmutató a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat előadói számára
87Bérczi SzaniszlóPlanetáris- és anyagtérképek a holdkőzetekről, meteoritekrőlBudapest, Uniconstant, 2000Kis Atlasz a Naprendszerről
88Izsák ImreA csillagászati távcsövekBudapest, Egyetemi Nyomda, 1955Útmutató a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat előadói számára
89Planetáris felszínek vizsgálata Surveyor alapján megépített Hunveyor kísérleti gyakorló szondávalPüspökladány, Uniconstant, 2000Kis atlasz a Naprendszerről
90Ozsváth IstvánAz égitestek koraBudapest, Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, 1954Útmutató a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat előadói számára

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
91Bérczi SzaniszlóBolygótestek atlaszaBudapest, Uniconstant, 2001Kis Atlasz a Naprendszerről
92Ozsváth IstvánA TejútBudapest, Egyetemi Nyomda, 1955Útmutató a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat előadói számára
93Bérczi SzaniszlóBolygólégkörök atlaszaBudapest, Uniconstant, 2002Kis Atlasz a Naprendszerről
94K91Lendl AdolfA természet köréből. Népszerű olvasmányok a nagy közönség, a serdülő ifjúság és a női olvasók számáraBudapest, Franklin, 1896
95Bérczi SzaniszlóŰrkutatás és geometriaBudapest, Uniconstant, 2002Kis Atlasz a Naprendszerről
96Bérczi SzaniszlóBolygófelszíni mikrokörnyezetek atlaszaBudapest, Uniconstant, 2003Kis Atlasz a Naprendszerről
97B32Barcza SzabolcsA csillagok életeBudapest, Gondolat, 1979Gondolat zsebkönyvek
98Bérczi SzaniszlóBolygófelszíni barangolásokBudapest, Uniconstant, 2004Kis Atlasz a Naprendszerről
99Z41Szécsényi-Nagy GáborTúl a Tejútrendszer határainBudapest, Gondolat, 1976Gondolat zsebkönyvek
100M31Marik MiklósModern csillagászati világképBudapest, Tankönyvkiadó, 1969Középiskolai szakköri füzetek

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
101Bérczi SzaniszlóAtlas of microenvironments of planetary surfacesBudapest, Uniconstant, 2004Concise atlas on the solar system
102X50Xantus JánosOtthonunk a NaprendszerKolozsvár, Dacia, 1972
103A Merkúr bolygó térképe. Az ismert és ismeretlen félteke alakzatainak feltüntetésével. Teljes névanyaggal és a nevek magyarázatávalBudapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Planetológiai Kör, 20041:17 800 000
104B38Bartha LajosSéta a csillagos égenBudapest, Móra, 1960Búvár könyvek
105L29Lassovszky KárolyA Mars bolygóBudapest, Danubia, 1924Tudományos gyűjtemény
106T13A táguló világ magyarországi hírmondói. XV-XVII. századBudapest, Gondolat, 1984Nemzeti könyvtár
107J41Jánossy LajosKozmikus sugárzásBudapest, Művelt Nép, 1954
108P79Polikeit KárolyAstronomia. Az égitestek mozgásának és physikai tulajdonságainak ismertetésePozsony-Budapest, Stampfel, 1896Egyetemes ismeretek tára
109B85Bölsche, WilhelmA természettudomány fejlődésének történeteBudapest, Franklin, 1920Kultúra és tudomány
110B85Bölsche, WilhelmA természettudomány fejlődésének történeteBudapest, Franklin, 1912

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
111K97Kulin GyörgyA távcső világaBudapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1941
112A58André LajosAz időjárás és az emberBudapest, Vörös Csillag Nyomda, 1951Az Országos Meteorológiai Intézet népszerű kiadványai
113L34Laue, MaxA fizika történeteBudapest, Gondolat, 1960Stúdium könyvek
114Dezső LórántA Nap és hatásai földünkönBudapest, Művelt Nép, 1955
115Dezső LórántA Nap és földi hatásaiBudapest, Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, 1954Útmutató a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat előadói számára
116Z41Szécsényi-Nagy GáborM45, azaz a FiastyúkBudapest, Gondolat, 1989Gondolat zsebkönyvek
117T52Tihanyi LászlóA kalap és a galaxis. A gondolkodás képeskönyveBudapest, Reflektor, 1986
118F62Flammarion, Nicolas CamilleCsillagászati olvasmányok. Camille Flammarion összes műveibőlBudapest, Athenaeum, 1894
119C62Cserni BélaTájékozás a csillagos égenGyula-Fehérvár, Püspöki Lyceum Nyomdája, 1885Az Erdélyi Római Kath. Irodalm Társulat kiadványai
120Voroncov-Velaminov, Boris AleksandrovicHogyan keletkezett a világ?Budapest, Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnöksége, 1949A honvédség népszerű természettudományos kiskönyvtára

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
121Lebedinskij, A. JCsillagok világábanBudapest, Szikra, 1949Természettudományos kiskönyvtár
122Polák, I. FA mindenség szerkezeteBudapest, Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnöksége, 1949A Honvédség népszerű természettudományos kiskönyvtára
123S51Seress JánosPetzval József (1807-1891). A fényképező optika magyar származású feltalálójának mérnöki, professzori és feltalálói működéseBudapest, Tankönyvkiadó, 1954Műszaki tudománytörténeti kiadványok
124K97Kulin GyörgyMit mondanak a csillagok?Budapest, Gondolat, 1976
125H57Heller ÁgostA physika története a XIX században. 1. kötetBudapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1891Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat
126Heller ÁgostA physika története a XIX században. 2. kötetBudapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1902Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat
127Voroncov-Velâminov, Boris AleksandrovičHogyan keletkezett a világ?Budapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár
128Lebedinskij, A. JA csillagok világábanBudapest, Szikra, 1949Természettudományos kiskönyvtár
129Polak, Š. FA mindenség szerkezeteBudapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár
130Ogorodnyikov, K.FMi tartja a Földet?Budapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
131Kunickij, R. VMiért változnak az évszakok?Budapest, Szikra, 1949Természettudományos kiskönyvtár
132C70Csillagászati és meteorológiai lexikonBudapest, Franklin, 1943A Búvár könyvei
133K97Kulin GyörgyCsillagászat középiskolásoknak. Szakköri füzetekBudapest, Tankönyvkiadó, 1975Amit a csillagokról tudni kell!
134F70Fontany, ElenaCsillagok országaBudapest, Rózsavölgyi és társa, 1934„Zsoltnak 8. születésnapján szeretettel Budapest, 1950. II. 19.” aláírás
135K69Koppány GyörgyAz időjárás hosszú távú előrejelzéseBudapest, Magvető, 1984Gyorsuló idő
136K30Kelemen JánosCsillagászati gyakorlatok. Szakköri füzetBudapest, Tankönyvkiadó, 1984
137Tudomány és emberiség. TanulmányBudapest, Gondolat, 1985
138H48Hédervári PéterKépes csillagvilágBudapest, Móra, 1984
139E39Élet más bolygókon. CikkgyűjteményBudapest, Móra, 1968
140F85Földünk a Szaljut-6 fedélzetéről. A szovjet - magyar közös űrrepülés Bioszféra-M programjának eredményeiBudapest, Műszaki Könyvkiadó, 1983

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
141B68Bitó JánosVilágegyetem és tudományBudapest, Kossuth, 1970Univerzum könyvtár
142Öveges JózsefSzínes atomfizikaBudapest, Gondolat, 1964Színes könyvekMagyar-román kiadás
143Szécsényi-Nagy Gábor Tájékozódás a csillagos égen. A csillagászati megfigyelésekről középiskolásoknak. Szakköri füzetBudapest, Tankönyvkiadó, 1979„Ez úton is szívből gratulálok Gyurka Bácsi jól kiérdemelt Munka Érdemrendjéhez. Tisztelettel:” aláírás
144W84Wodetzky JózsefA csillagok és a mindenségBudapest, Egyetemi Nyomda, 1947Az Egyetemi Nyomda természettudományi sorozata
145V73Vermes MiklósFizika az általános gimnáziumok IV. osztálya számára. CsillagászatBudapest, Tankönyvkiadó, 1963
146S99Az anyag szerkezete mai szemmelBudapest, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1968Szakosztályi füzetek Fizika
147Detre LászlóÜzenetek a világűrből. Kozmikus hatások a földönBudapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1940
148R79Róka GedeonA világegyetem megismerésének útjai és tévútjai Budapest, Gondolat, 1964Ismeretterjesztő kiskönyvtár„ dr. Kulin Györgynek szeretettel Bpest 1964 aug 10 Róka Gedeon”
149R27Raffy ÁdámHa Giordano Bruno naplót írt volna ..Budapest, Gondolat, 1957
150Z41Szécsényi-Nagy GáborA Naprendszer parányai. Az üstökösök kutatásárólBudapest, Gondolat, 1986

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
151Almár IvánŰrhajózási lexikonBudapest, Akadémiai Kiadó-Zrínyi Kiadó, 1981
152F80Földes IstvánCsillagászat 5. füzet. A csillagok fizikájaBudapest, ELTE, 1955
153F80Földes IstvánCsillagászat (IV. éves fizika-matematika szakos hallgatók számára)Budapest, ELTE, 1954„Kulin” aláírás
154Dóra LászlóIsmerkedés a csillagos éggelBudapest, TIT Uránia Csillagvizsgáló, 1980
155B32Barcza SzabolcsA csillagok életeBudapest, Gondolat, 1979Gondolat zsebkönyvek
156H84A Halley-üstökösBudapest, TIT Uránia Csillagvizsgáló, 1985
157H69Hey, James StanleyRádiócsillagászatBudapest, Gondolat, 1976
158D84Johann, DorschnerVan-e élet a Földön kívül?Budapest, Gondolat, 1975Gondolat zsebkönyvek
159P73Plavec, MiroslavA csillagok világaBudapest, Gondolat, 1965
160W84Wodetzky JózsefÜstökösökBudapest, Magyar Természettudományi Társulat, 1910aláírás

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
161V95Volkov, VladislavA csillagok felé. Egy űrhajós naplójából
162M24Makra ZsigmondŰrhajózás holnaputánBudapest, Gondolat, 1986Gondolat zsebkönyvek
163F93Friedman, ChristianA világegyetem. Modern kozmológiaBudapest, Gondolat, 1974
164B42Bay ZoltánA holdvisszhangtól az új méterigBudapest, Kriterion, 1985Századunk
165J41Jánossy LajosKozmikus sugárzásBudapest, Művelt Nép, 1954137 p., 1 t. 21 cm„dr. Kulin Györgynek barcogó barátsággal Bp. 1966. I. 21 Róka Gedeon”
166V57Detre LászlóÜzenetek a világűrből. Kozmikus hatások a földönBudapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1939„Gyurinak szeretettel: a szerző”
167S64Sinka JózsefA világűr küszöbénBudapest, Móra, 1961Búvár könyvek„Kulin György” aláírás
168N76Niese, GerhardÉrdekességek a világűrbenBudapest, Gondolat, 1965„Dr. Kulin Györgynek meleg baráti üdvözlettel Bp., 1965. nov. 2.” aláírás
169A44Almár IvánJövőnk és a világűrBudapest, Kossuth, 1987Távlatok„dr Kulin Györgynek igaz nagyrabecsüléssel és szeretettel : a szerző 87. III. 24”
170H48Hédervári PéterAmiről a Hold mesél…Budapest, Minerva, 1969Minerva Zsebkönyvek„Gyurka bácsinak sok szeretettel, köszönettel és őszinte barátsággal: Péter 1969. VI. 12.”

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
171T69Kozmikus társkeresésBukarest, Kriterion, 1983Századunk„E könyvön keresztül küldöm Temesvárról, Kulin Györgynek a Kozmikus társkeresés …. szívélyes üdvözlettel Toró Tibor, Temesvár 1986. II. 20.”
172M31Marik Miklós; Ponori Thewrewk AurélModern csillagászati világképBudapest, Tankönyvkiadó, 1969Középiskolai szakköri füzetek„Mély tisztelet és meleg barátsága jeléül 1969. nov. 26.” aláírás
173A44Almár IvánMi dolgunk a világűrben?Budapest, Kozmoz Könyvkiadó, 1988Az én világom„dr Kulin Györgynek nagy tisztelettel: a szerző 1989. febr. 21”
174S24Schalk GyulaPlanetárium és csillagászatBudapest, Gondolat, 1977„Dr. Kulin Györgynek – Gyurka-bácsinak sok szeretettel: Schalk Gyula”
175H48Hédervári PéterA Hold- és meghódíásaBudapest, Gondolat, 1970„Gyurka bácsinak, szeretettel és köszönettel szíves segítségéért: Péter 1971. I. 5.”
176H84Horváth ÁrpádCsillagnézők. A csillagászat regényeBudapest, Táncsics Kiadó, 1961„dr. Kulin György kedves barátomnak szeretettel: Árpád, Bp 61. 3. 9.”
177B38Bartha LajosSéta a csillagos égenBudapest, Móra, 1960Búvár könyvek„Gyurka Bácsinak Szeretettel a szerző ifj. Bartha Lajos Bp. 60.5.5.”
178Földes IstvánCsillagászatBudapest, ELTE, 1960
179Hoffmann ErnőA csillagos égBudapest, Kultúra, ~1925A kultúra iskolájaKulin György aláírás
180Borsy ZoltánCsillagászati földrajz. Egységes jegyzetBudapest, Tankönyvkiadó, 1973

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
181Udvarhelyi KárolyCsillagászati földrajzi gyakorlatokBudapest, Tankönyvkiadó, 1964 „Dr. Kulin Györgynek őszinte tisztelettel és köszönettel: Udvarhelyi Károly”
182Nagy ErnőAz űrrepülés jövőjeBudapest, Tankönyvkiadó, 1962
183Hidasi VilmosCsillagászati szakkörvezetők útmutatója I. kötet „Baráti szeretettel és tisztelettel: Hidasi Vili”
184Dankó SándorCsillagászati szakkörvezetők útmutatója II. kötet. Megfigyelések
185Galilei, GalileoPárbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusirólBudapest, Európa, 1959Világirodalmi kiskönyvtárKulin György aláírás
186Göőz LajosCsillagászati földrajzi gyakorlatokBudapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1977 „Gyurinak nagy szeretettel és tisztelettel: Lajos”
187Pinzger FerencHell Miksa emlékezete. Születésének 200. évfordulójára, különös tekintettel vardői útjára I. rész: Hell élete és működéseBudapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1920
188Pinzger FerencHell Miksa emlékezete. Születésének 200. évfordulójára, különös tekintettel vardői útjára II. rész: Hell levelezéseBudapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1927
189Schalk GyulaIntelligencia a világegyetembenBudapest, TIT PlanetáriumPlanetáriumi füzetek „Gyurka – Bátyámnak a régi tisztelettel és szeretettel: Schalk Gyula, Bp. 1981. szept. 20.”
190Mészáros LászlóA csillagászati földrajz elemeiBudapest, Mészáros László, 1940

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
191Kelényi Béla OttóAz egri érseki liceum csillagvizsgálójának történeteBudapest, Stephaneum Nyomda, 1930
192Földes IstvánCsillagászat: IV. éves fizika-matematika és geofizikus szakos hallgatók számára, VII. füzet: Sztellárasztronómia és kozmogóniaBudapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, ELTE, 1955
193Almár IvánŰrhajózási lexikonBudapest, Akadémiai Kiadó, Zrínyi Kiadó, 1981
194Kőháti AttilaAz űrkutatás a Föld szolgálatábanBudapest, Gondolat, 1979
195H48Hédervári PéterA Vénusz és a Mars ostroma. A bolygórendszer felderítéseBudapest, Gondolat, 1976
196S11182/2016Saint-Exupery, Antoine deA kis hercegMóra Könyvkiadó, 2007.
197D92334/2016Druga, LadislavÚvod do dejín astronomíeHurbanovo 2013.SU
198M360413/2002Martin BirkmaierAstronomie 1998Intercon Spacetec
199C1293/2017Carion, AlainMeteoritesAlain Carion, Paris, 2009RT
200K22Karsay FerencCsillagászati és földrajzi helymeghatározásBudapest, Tankönyvkiadó, 1976Tiszteletem és köszönetem jeléül (aláírás); MTA Napfizikai Obszervatórium ajándéka

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
201G30Gauser KárolyAz ember és a csillagok. Népszerű csillagászatBudapest, Tankönyvkiadó, 1963
202S51183/2016Székely LászlóEinstein kozmoszától a fölfúvódó világegyetemigELTE, Budapest, 1990Filozófiai Figyelő kiskönyvtáraRW
203T93335/2016Tuboly Vince szerk.A Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány közleményei 4.Hegyhátsál, 2009
204H54443/2016Heimrath, RolfErde und WeltallBertelsmann Lexikon, VerlagRR
205J85624/2016Jones, Kenneth GlynWebb Society Deep-Sky Observer's Handbook Vol. 3. Open and Globular ClustersEnslow Publishers, Inc.1980Z
206O131/2018O'Mearas, Stephen JamesHerschel 400 Observing GuideCambridge University Press, 2017RZ
207S10184/2016Sadil, Josef; Pesek,LudekDie Planeten des SonnensystemsArtia Praha, 1963S
208S57336/2016Silk, JosephThe Big Bang - The Creation and Evolution of the UniverseFreeman and Company, 1980RW
209C14227/2016Ceman, Róbert, Pittich, EduardA Világegyetem 2. Csillagok - Galaxisokmapa Slovakia Plus s.r.o.Rekordokford. Zirig FerencRS
210J85625/2016Jones, Kenneth GlynWebb Society Deep-Sky Observer's Handbook Vol. 8. Variable StarsEnslow Publishers, Inc.1990Z

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
211S542/2018Sherrod, P. ClayA complete manual of amateur astronomyPrentice Hall Press
212S74Szécsényi-Nagy GáborTájékozódás a csillagos égen. A csillagászati megfigyelésekről középiskolásoknak. Szakköri füzetBudapest, Tankönyvkiadó, 1984
213K97Kulin GyörgyA távcső világaBudapest, Gondolat, 1958A természet világaRomán-magyar közös kiadás
214S10184/2/2016Sadil, Josef; Pesek,LudekDie Planeten des SonnensystemsArtia Praha, 1963S
215Z71337/2016Zoo, Wtodzimierz - Milewska, ElwiraCsillagászatMóra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1977ford.: Varsányi István; gyermekkönyv
216H84444/2016Horváth ÁrpádA végtelen világegyetemGondolat, Budapest, 1963RS
217P734/2018Plakmann, J.;Pohle,J.Himmel und Erde Band 1. Der SternenhimmelMünchen
218H69Hédervári PéterA Hold és meghódításaBudapest, Gondolat, 1970
219E78185/2016/1Érdi BálintÉgi MechanikaNemzeti Tankönyvkiadó 1996
220T33338/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1925-reMagyar Egyetemi Nyomda, 1924U

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
221V62445/2016Vavilov, Sz. I.Isaac NewtonSzikra, 1948ford. Fodor JánosSU
222B37627/2016Bartha Lajos; Könnyű József; Pischné, Könnyű Edina (szerk.)Magyarországi csillagászok életrajzi lexikonjaMagyar Csillagászok baráti Köre, 2000dedikáltSU
223H843/2018Horváth András; Szalma SándorA Halley-üstökösUránia, Budapest, 1985.RT
224E78185/2016/2Érdi BálintÉgi MechanikaNemzeti Tankönyvkiadó 1996
225T33339/3/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1926-ra II.évfolyamKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1925U
226R45230/2002Regiomontanus (Királyhegyi Müller János)CsízióMezőgazdasági Kiadó 1986.ford. Heltai Gáspár (1575)SU
227L47628/2016Lerner, EricThe Big bang never HappenedTimes Book, 1991RW
228E785/2018Érdi BálintÉgi mechanikaNemzeti Tankönyvkiadó Budapest, 1996kéziratRX
229K94Krasznai IstvánBolygóvilágunk csodálatos titkaiDabas, Krasznai István, 1989
230T81Tokody SándorSzámolási egyszerűsítésekPécs, Taizs Nyomda, 1927

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
231E78186/2016Érdi BálintÉgi Mechanika III.Tankönyvkiadó 1978
232T33340/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1927-re III.évfolyamKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1926U
233E785/2/2018Érdi BálintÉgi mechanikaNemzeti Tankönyvkiadó Budapest, 1996kézirat
234B430180/2002Bérczi SzaniszlóPlanetológiaTankönyvkiadó 1978
235B370106/2002Bartha LajosSéta a csillagos égenMóra Ferenc könyvkiadó, 1960
236T33339/2/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1926-ra II.évfolyamKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1925eredeti levelezőlappal (belépési nyilatkozat)U
237E786/2018Érdi BálintÉgi mechanika III. részTankönyvkiadó Budapest, 1978kéziratRX
238H48Hédervári PéterÜstököskutatás az űrkorszakbanBudapest, Magvető, 1983Gyorsuló idő
239B360179/2002Barta György, Balázs BélaKozmikus FizikaTankönyvkiadó 1979
240T33341/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1928-ra IV.évfolyamKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1927U

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
241C14446/2016Ceman, Róbert, Pittich, EduardA Világegyetem 1. A Naprendszermapa Slovakia Plus s.r.o.Rekordokford. Zirig FerencRS
242M72151/2/2016Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve II.Budapest, Uránia Csillagvizsgáló - Meteor, 1987RR
243A44Almár IvánJövőnk és a világűrBudapest, Kossuth, 1987Távlatok
244W70187/2016Wil TirionThe Cambridge Star AtlasCambridge University Press 2001SX
245T33342/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1929-re V.évfolyamKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1929U
246H84237/2002Horváth ÁrpádCsillagnézőkTáncsics Könyvkiadó, Budapest, 1961RT
247C27632/2016Cook, William J.The Best of Amateur Telescope Making Journal Vol. 1.Willmann-Bell, Inc.2003.VX
248F207/2018Farkas Gábor Farkas; Szebelédi Zsold; Varga Bernadett; Zsoldos Endre (szerk.)"Üstököst látni" Az 1680. évi üstököst művelődés és tudománytörténeti emlékeiMTA Könyvtár És Információs Központ, Jaffa Kiadó, Budapest, 2017SV
249H8410/2014Horváth ÁrpádA távcső regényeBudapest, Műszaki Könyvkiadó, 1988
250T33343/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1930-ra VI.évfolyamKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1930T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
251H48447/2016Hédervári PéterA Hold és meghódításaGondolat Kiadó, Budapest, 1970RZ
252C27633/2016Cook, William J.The Best of Amateur Telescope Making Journal Vol. 2.Willmann-Bell, Inc.VX
253R718/2018Rezsabek NándorBolygó-etűd - Lírikus és epikus szilánkokAura Kiadó, Budapest, 2017
254Z760092/2002Zsebők ZoltánA gyógyító sugárMinerva, Budapest, 1970
255F62448/2016Flammarion, CamilleCsillagászati olvasmányokAthenaeum, 1894ford. Feleki József
256W33634/2016Whitney, Charles A.A Tejútrendszer felfedezéseGondolat, 1978RS
257T911/2019Trethon Judit szerk.Kozmosz - Science Fiction kiadványok bibliográfiájaKozmosz könyvek, BudapestSU
258D48190/2016Dr. Peter Pachnicke, Wolfgang Volz [szerk.]Out Of This World / Wonders Of The Solar SystemKlartext 2010RT
259T33344/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1931-ra VII.évfolyamKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1931U
260F62449Flammarion, CamilleNépszerű csillagászat (Az égbolt egyetemes leírása) I. kötetPallas Kiadó, Budapest 1900

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
261K97Kulin GyörgyTávcsövek házi készítéseTIT Uránia Csillagviztsgáló Budapest, 1984Z
262L40191/2016L. KsanfomalitiPlanetenVerlag MIR Moskau 1985RT
263G56345/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar természettudományi Társulat Évkönyve 1927-reKirályi Magyar természettudományi Társulat Budapest, 1927U
264F62450/2016Flammarion, CamilleNépszerű csillagászat (Az égbolt egyetemes leírása) II. kötetPallas Kiadó, Budapest 1900ford. Hoitsy Pál
265R72192/2016Richard Berry, Veikko Kanto, John MungerThe CCD Camera CookbookWillmann-Bell Inc. 1994VX
266B680130/2002Bitó János; Sinka JózsefUtak a kozmoszbaKossuth könyvkiadó, 1970
267F62451/2016Flammarion, CamilleNépszerű csillagászattan (Az égboltozat egyetemes leírása) I. kötetWilckens F.C. és Fia Könyvkiadó Budapest, 1881.ford. Hoitsy Pál
268H482/2020Hédervári PéterAmiről a Hold mesél....Minerva Budapest, 1969Minerva zsebkönyvekRZ
269G56346/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1928-raKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1928U
270F62452/2016Flammarion, CamilleNépszerű csillagászattan (Az égboltozat egyetemes leírása) II. kötetWilckens ésWaidl Könyvkiadó Budapest, 1881.ford. Hoitsy Pál

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
271T500220/2002Thomsen, I. LManual for visual observations of the aurora australisNew Zealand, WellingtonAstronomical Bulletin No 291
272O950093/2002Öveges JózsefSugárözönben élünkMinerva, Budapest, 1968
273I45453/2016Im Jun Gil [f.k.]Kim Ir SzenKoreai Idegennyelvű Kiadó, 1972SV
274T50193/2016Thompson, Allyn J.Makin your own telescopeCambridge, Massachusetts, Sky publishing, 1980VX
275G56347/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1930-raKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1930U
276S64454/2016Sinka JózsefMit figyeljünk meg az égen?Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 1955RS
277P894/2020Polster Alfréd, dr; Polster ÁkosFotolabor zsebkönyvMűszaki könyvkiadó, Budapest,1979
278L67194/2016Liller, WilliamThe cambridge guide to astronomical discoveryCambridge University Press, 1992RR
279H480100/2002Hédervári PéterA Hold fizikájaGondolat kiadó, Budapest, 1962
280R93455/2016Róka GedeonA csillagok vizsgálata régen és maMagyar Természettudományi TársulatSW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
281I435/2020Illés Tibor (szerk.)Távcső AlmanachMagyar Csillagászati Egyesület, 2001
282V33Vargha Magda, Patkós LászlóSt. Gellert's Hill Observatory's chronicle - The correspondence of Johann Pasquich and of Paul TittelBudapest, Konkoly Csillagvizsgáló, 1996"Dr. Csaba Józsefnek, Lecsónak hálás szeretettel, Magdi"
283G56348/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1932-reKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1932U
284B18456/2016Balázs BélaCsillagászat és világnézetBudapest, 1978SU
285H846/2020Horváth Árpád; Nagy István GyörgyA csillagok feléZrínyi Katonai Kiadó,
286H480089/2002Hédervári PéterAmiről a Hold mesél...Minerva, Budapest, 1969
287Z71457/2016Zombori OttóCsillagászati értesítőTIT Csillagászati és Űrkutatási Választmánya, Budapest, 1979T
288S337/2020Simon TamásCsillagászat és természetföldrajzAlternatív Közgazdasági Gimnázium Alapítvány
289P91197/2016Privett, Grant; Jones, KevinThe constellation observing atlasSpringer, 2013The Patrick Moora Practical Astronomy SeriesSX
290G56349/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1933-raKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1933.U

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
291K10458/2016Keszthelyiné Sragner MártaAz égbolt mindenkiéMCSE, Budapest, 2005
292F47643/2016Fényi, JProtuberanzen In den Jahren 1911-1917Kalocsa, 1924Publicationen des Haynald-observatoriumsS
293T828/2020Toroczkai-Wigand EdeÖreg csillagokMűszaki Könyvkiadó METRUM szerkesztősége 1988
294B57198/2016Bernhard, HelmutMethodik AstronomieunterrichtVolseigener Verlag Berlin, 1977RR
295A440081/2002Almár István; Aujeszky László; Galla Emil; Nagy István György; Sinka JózsefAz űrhajózásGondolat kiadó, 1956
296K10Keszthelyi SándorMagyarország napór
297F47644/2016Fényi, JMaps of the Solar Prominences in the Course of the Years 1896-1902Kalocsa, 1949S
298N140219/2002Nagy Ferenc [szerk]Évfordulóink a műszaki és természettudományokban, 1999MTESZ, 1998
299H840105/2002Horváth ÁrpádA végtelen világegyetemGondolat kiadó, Budapest, 1963
300K10459/2016Keszthelyi SándorMagyarország napóráiMCSE, Budapest, 1998SW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
301F92199/2016Frey, Sándor [szerk]Űrtan évkönyv az űrkorszak ötvenedik évébenMagyar Asztronautikai TársaságAsztronautikai Tájékoztató
302G56338/2002Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1934-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1934.U
303R930282/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1969. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1968
304K88646/2016Kóczán László (szerk.)A Magyar Optikai Művek optikai műszerek építő elemek II. számú útmutatója amatőr optikusok részéreUránia Ismeretterjesztő Bolt Tudományos Tanácsa, 1958Uránia ismeretterjesztő füzetek
305J100095/2002JÁnossy LajosKozmikus sugárzásGondolat kiadó, Budapest, 1963
306S840098/2002Spányi Péter; Tepliczky IstvánProceedings of the International Meteor Conference '89Copyright, 1990
307F47650/2016Fényi, JProtuberanzen In den Jahren 1893, 1894, 1895Kalocsa, 1923Publicationen des Haynald-observatoriumsS
308T332/2023Tekler VilmosVáltozócsillag-észlelők receptkönyvePapirusz Book 2022
309A21200/2016Adamczewski, JanMikolaj Kopernik und seine EocheWarszava, Verlag Interpress, 1972SV
310G56350/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1935-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1935U

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
311C33460/2016Csaba Görgy GáborA csillagász Hell Miksa írásaibólMCSE, Budapest, 1997SU
312F47649/2016Fényi, JProtuberanzen In den Jahren 1896-1903Kalocsa, 1923Publicationen des Haynald-observatoriumsS
313D593/203Devecsery László - Farkasréti GyörgyFényidőCroatica Kiadó, Budapest, 2022
314K400004/2015Kereszturi Ákos; Sárneczky KrisztiánCélpont a Föld?Magyar Csillagászati Egyesület, 2003
315G56351/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1936-ra (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1936.U
316P89461/2016Ponori Thewrewk AurélDivina Astronomia csillagászat Dante műveibenMCSE, Budapest, 2001SV
317F47648/2016Fényi, JProtuberanzen In den Jahren 1888, 1889, 1890 am Haynald-observatoriumKalocsa, 1911Publicationen des Haynald-observatoriumsS
318D180245/2002Daniel, Christopher St. J. H.SundialsShire PublicationsShire Album 176"To the Hungarian Sundial Society with best wishes from the author, Christopher Daniel. 17 November 1986"
319B420094/2002Bay ZoltánVálogatott tanulmányokGondolat kiadó, Budapest, 1988
320K10462/2016Keszthelyiné Sragner MártaAz égbolt mindenkiéMCSE, Budapest, 2005

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
321F47647/2016Fényi, JProtuberanzen In den Jahren 1891, 1892Kalocsa, 1911Publicationen des Haynald-observatoriumsS
322H93201/2016Hoyle, FredTen faces of the UniverseSan Francisco, W.H. Freeman and Company, 1977RR
323G56339/2002Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1936-ra (Stella almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1936.U
324N14463/2016Nagy ErnőAz űrrepülés jövőjeGondolat Kiadó, Budapest, 1962
325K97651/2016Kulin GyörgyA távcsőoptika elemeiTársadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, 1955Uránia Kiskönyvek
326H84202/2016Horvai FerencEgyesületünk 50 éves történeteMagyar Asztronautikai Társaság, 2006SV
327H840104/2002Horváth ÁrpádA végtelen világegyetemGondolat kiadó, Budapest, 1963
328F78464/2016Földes AttilaA Mars üzenetének megfejtése űrfotók alapjánEsély Kiadó és Kereskedelmi Kft., Budapest, 1992RT
329N14652/2016Nagy István GyörgyHáború a kozmoszbanZrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1977TX
330F366/2023Fejes ZsoltCsillagfény mellett 2.0Fejes Zsolt, 2021

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
331K27203/2016Katz, Jonathan I.High energy astrophysicsAddison-Wesley, 1987"Not for resale. Gift of Magyar studies of America Inc. & Sabra Foundation"RX
332G56340/2002Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1937-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1937.U
333B37465/2016Bartha Lajos, Tepliczky IstvánKonkoly Thege Miklós emlékezete (1842-1916)MCSE, Budapest, 1992SU
334K89653/2016Konkoly Thege MiklósCsillagászati megfigyelések az ó-gyallai csillagvizsgálónMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1881Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW
335Z28204/2016Zeeuw de, P.T.; Molster, F. J.A science vision for european astronomyAstronet, 2007"Almár"RR
336G56352/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1939-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1939.U
337T92466/2016Trupka ZoltánA székesfehérvári amatőrcsillagászat történeteMegyei Művelődési Központ és Szabadművelődés Háza közös kiadványaSU
338G60654/2016Gothard JenőEgy új spektroszkópMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1884Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW
339P91205/2/2016Price, Fred W.The planet Observer's HandbookCambridge University Press, 1994RT
340K400166/2002Kereszty AndrésA Challenger-videoMagvető könyvkiadó, Budapest, 1986

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
341P89467/2016Ponori Thewrewk AurélAz Ég KirálynőjeMCSE, Budapest, 2009SV
342D48655/2016Gruber Lajos, Kurlander IgnáczAz 1874. V. (Borelly-féle) üstökösMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1878Értekezések a mathematikai tudományok köréből
343H480187/2002Hédervári Péter; Marik Miklós; Pécsi TiborA Vénusz és a Mars ostromaBudapest, Gondolat Kiadó, 1976
344G56341/2002Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1937-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1937.U
345K97468/2016Kulin György [f.k.]A Magyar Csillagászati Egyesület AlapszabályaiMCSE, Budapest, 1947SU
346K89656/2016Konkoly Thege MiklósCsillagászati megfigyeléseim 1874 és 1875-benMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1876Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW
347H64206/2016Herrmann, Dieter B.Geschichte der mondernen AstronomieBerlin, VEB Deutscher Verlag der Wissenschaften, 1984"ifj. Bartha Lajos -1985-"RR
348G56353/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1941-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1941.U
349K97469/2016Kulin György [f.k.]A Magyar Csillagászati Egyesület AlapszabályaiMCSE, Budapest, 1947SU
350K89657/2016Konkoly Thege MiklósA Nap felületének megfigyelése 1878-ban az Ó-gyallai csillagdánMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1879Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
351K59207/2016Klinghammer IstvánA föld- és éggömbök történeteBudapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1998SV
352B86354/2016Both Előd [szerk.]; Horváth András [szerk.]50 éves a nagyar űrkutatásNexus kiadó, Budapest, 1996
353K97470/2016Kulin György [f.k.]A Magyar Csillagászati Egyesület AlapszabályaiMCSE, Budapest, 1947SU
354K89658/2016Konkoly Thege MiklósÁlló csillagok színképének mappirozása - Új módszer a csillagok színképét könnyen megfigyelhetni.Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1879Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW
355H34208/2016Harrington, Philips S.Star ware - the amateur astronomerJohn Wiley and Sons, 1998RR
356G56343/2002Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1942-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1941.U
357K97471/2016Kulin György [f.k.]A Magyar Csillagászati Egyesület AlapszabályaiMCSE, Budapest, 1947SU
358K89659/2016Konkoly Thege MiklósAstrophysikai megfigyelések az Ó-gyallai csillagvizsgálón 1880-banMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1881Értekezések a mathematikai tudományok köréből
359H340002/2015Harrington, Philips S.Star watch - the amateur astronomer's guide to finding, observing and learning about over 125 celestial objectsJohn Wiley and Sons, 2003RR
360G56355/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1944-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1943.U

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
361C22472/2016Ciolkovszkij, E. K.Távol a FöldtőlMóra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1960
362K89660/2016Konkoly Thege MiklósNapfoltok megfigyelése 1880-ban és 1382 napfolt micrometricus méréseMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1881Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW
363U760001/2015Urbán László [szerk]Halhatatlan holdlakók. Álmok, fantazmagóriák, spekulációk a Földön kívüli életrőlBudapest, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1988
364G56356/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1942-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1942.U
365H94473/2016Hudoba GörgyTerkán Lajos élete és munkásságaTerkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló és Szabadművelődés Háza kiadványaSU
366K89661/2016Konkoly Thege MiklósÚj villam-záró vagy nyitó készülék normál-órán és a Jürgenssen-féle óraszerkezetMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1881Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW
367C14209/2016Ceman, Robert; Pittich, EduardA világegyetem 2. Csillagok-galaxisokGeobook Hungary, 2004RekordokZirig Ferenc [ford]; Orha Zoltán [lekt]RS
368K40357/2016Kereszturi Ákos; Sárneczky KrisztiánCélpont a Föld?MCSE, Budapest, 2003RT
369H93311/2/2016Hotya HajniCsillagászat kicsiknek és nagyoknakSupport Production Kft. Gödöllő, 2009Kis tudósok nagy füzeteifjúsági
370K89661/2/2016Konkoly Thege MiklósÚj villam-záró vagy nyitó készülék normál-órán és a Jürgenssen-féle óraszerkezetMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1881Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
371M10358/2016Marik MiklósHelyünk a világmindenségbenTankönyvkiadó, Budapest, 1989RS
372B30474/2016Bárány NándorOptikai műszerek elmélete és gyakorlata I.Országos Magyar Természettudományi Múzeum Budapest, 1947Népszerű KönyvekVX
373K89662/2016Konkoly Thege MiklósCsillagászati megfigyelések az ó-gyallai csillagdán 1883-banMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1884Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW
374T920225/2002Trupka ZoltánA székesfehérvári amatörcsillagászat történeteMegyei Művelődési Központ; Szabadmúvelődés Háza;1992
375B30475/2016Bárány NándorOptikai műszerek elmélete és gyakorlata IV.Nehézipari Könyv - és Folyóiratkiadó Vállalat 1952.Népszerű KönyvekVX
376K89663/2016Konkoly Thege MiklósAz üstökösök vegytani alkotásaMagyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1882Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW
377S63212/2016Singh, SimonA Nagy BummBudapest, Park Könyvkiadó, 2006Szécsényi-Nagy Gábor [ford]RW
378T920226/2002Trupka ZoltánA székesfehérvári amatörcsillagászat történeteMegyei Művelődési Központ; Szabadmúvelődés Háza;1992
379B30476/2016Bárány NándorOptikai műszerek elmélete és gyakorlata V.Nehézipari Könyv - és Folyóiratkiadó Vállalat 1952.Népszerű KönyvekVX
380K89664/2016Konkoly Thege MiklósAstrophysikai megfigyelések az Ó-gyallai csillagvizsgálón (1881)Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1882Értekezések a mathematikai tudományok körébőlSW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
381B30188/2002Bárány Nándor; Mitnyán LászlóOptimechanikai műszerekMűszaki Könyvkiadó, Budapest, 1961.VX
382K89665/2016Konkoly Thege Miklós, Héjas Endre, Dr. Steiner Lajos, Farkas Ede, Marczell György, ifj. Tolnay Lajos,Az Ó-gyallai astrophysikai és meteorológiai observatóriumon végzett megfigyelések - 1896, 1897, és 1898. évi észlelésekHeiler J. Budapest, 1899SW
383T530013/2015Tímár LászlóGalileo GalileiGalilei Társaság
384T82359/2016Toroczkai Wigand EdeÖreg csillagokRégi magyarság"Gróf Klebelsberg Kúnó DR Államtitkár Úr Őméltőságának ajánlom ez írástSU
385B30188/2/2002Bárány Nándor; Mitnyán LászlóOptimechanikai műszerekMűszaki Könyvkiadó, Budapest, 1961.
386K89666/2016Konkoly Thege Miklós, Héjas Endre, Dr. Steiner Lajos, Farkas Ede, Marczell GyörgyAz Ó-gyallai astrophysikai és meteorológiai observatóriumon végzett megfigyelések - 1894 és 1895. évi észlelésekHeisler J., BudapestSW
387K970016/2015Kubaszov, ValerivA kozmosz érintéseKossuth Könyvkiadó; Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1986"Születésnapodra Györgytől. 1987. II. 7"
388G60360/2016Gothard JenőGothard Jenő levelei Konkoly Thege MiklóshozEötvös Lóránd Tudományegyetem; Gothard Asztrofizikai Obszervatórium; Szombathely, 1998SU
389M10477/2016Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1995. évreMűvelt Nép Kiadó, Budapest, 1955U
390K89666/2/2016Konkoly Thege Miklós, Héjas Endre, Dr. Steiner Lajos, Farkas Ede, Marczell GyörgyAz Ó-gyallai astrophysikai és meteorológiai observatóriumon végzett megfigyelések - 1894 és 1895. évi észlelésekHeisler J., BudapestSW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
391Z90213/2016Zsoldos Endre; Blaga, CristinaJacob Schnitzler WittenbergbenKülönlenyomat a Magyar Könyvszemle 2006. évi 1. számából
392T370176/2002T. Tóth Sándor; Szabó ÁrpádMatematikai műveltségünk kereteiGondolat kiadó, Budapest, 1988
393M10478/2016Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1956. évreA Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő társulat, Budapest, 1955U
394R65667/2016Réthly Antal, dr.Meteorológiai ls Földmágnességi Intézet Évkönyvei LXII. kötet 1942. évfolyam II. rész - az Ógyallai obszervatótiumon végzett meteorológiai és földmágnességi megfigyelések eredményeiAthenaeum Budapest, 1943
395K630258/2002Kolbenheyer TiborA galaktikai csillagfelhők és halmazok egyensúlyáról. Doktori értekezésBudapest, Stephaneum, 1941"A szerző mély tiszteletével"
396C48361/2016Csató IstvánA kozmosz partjánKossuth könyvkiadó, 1963
397M100270/2002Mersits JózsefCsillagászati évköny az 1957. évreA Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő társulat, Budapest, 1957
398K89668/2016Konkoly Thege MiklósBeobachtungen angestellt am Astrophysicalischen Observatorium in OGyallaHalle, 1881SW
399H48186/2016Hédervári PéterA Vénusz és a Mars ostroma. A bolygórendszer felderítéseBudapest, Gondolat, 1976
400M75214/2016Mojzes Imre drA kalocsai Haynald Obszervatórium történeteBudapest, 1986

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
401N140116/2002Nagy ErnőAz űrrepülés jövőjeGondolat kiadó, Budapest, 1962
402M100271/2002Mersits JózsefCSILLAGÁSZATI ÉVKÖNYV AZ 1958. ÉVREGondolat Kiadó, Budapest, 1958
403K89669/2016Konkoly Thege MiklósBeobachtungen angestellt am Astrophysicalischen Observatorium in OGyallaHalle, 1883SW
404V33215/2016Vargha Magda [szerk]; Patkós László [szerk]; Tóth Imre [szerk]The role of Miklós Konkoly Thege in the history of astronomy in hungary. The 120th Anniyversary of Konykoly Observatory, Meeting in Budapest, 5-6 September 1991. ProceedingsBudapest, Konkoly Csillagvizsgáló, 1992SU
405K700133/2002Korán ImreVilágmodellekKözgazdasági és Jogi könyvkiadó, Budapest, 1980
406M100272/2002Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1959. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1958
407G69670/2016Grosee, ErwinUntersuchungen über die veranderlichen Sterne im Kugelsternhaufen Messier 53Bergedorf 1932Astronomidche Abhandlungen der Hamburger Sternwarte in BergedortSW
408G190016/2002Galambos Tibor [szerk]A szovjet űrkutatás 1971/76Magyar-Szovjet Baráti Társaság, 1976
409K700133/2002Korán ImreVilágmodellekKözgazdasági és Jogi könyvkiadó, Budapest, 1980
410M100273/2002Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1960. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1960

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
411T33671/2016Tass AntalS Sagittae és T Vulpeculae photometriai észleléseiPesti Könyvnyomda, 1904A Magyar Királyi Konykoly Alapítványú Astrophysikai Observatorium kisebb kiadványaiSW
412B26216/2016Bálványos Isstván [szerk]; Kovaliczky István [szerk]A TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesület Jubileumi Évkönyve. A Társadalom- és Természuettudományi Ismeretterjesztő Társulat Komárom Megyei Szervezete alapításának 50. évfordulójánTatabánya, 2003SS
413P890228/2002Ponori Thewewk AurélNaptárunk TörténeteTit Planetériuma, 1982
414M100274/2002Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1961. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1960
415K89672/2016Konkoly Thege MiklósAdalékok a 252 m/m refractor, egy theodolit ls egy chronograph átépítéséhezHeisler J., Budapest, 1906A Magyar Királyi Konykoly Alapítványu Astrophysikai Observatorium kisebb kiadványaiSW
416I43217/2016Illés Tibor [szerk]Távcső almanach 2001Illés Tibor, 2001T
417C100242/2002Csaba GyörgynéCsillagászat az óvodábanTankönykiadó, 1991
418R930275/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évköny az 1962. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1961
419T33673/2016Tass Antal1899-1905. években Ó-Gyallán és 1905. évben Nagy-Tagyoson végzett HullócsillagnegfigyelésekHeisler J., Budapest, 1906A Magyar Királyi Konykoly Alapítványú Astrophysikai Observatorium kisebb kiadványaiSW
420B85218/2016Bödők ZsigmondLátványos égi jelenségek 2003-2004Dunaszerdahely, NAP kiadó, 2002U

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
421B370235/2002Bartha LajosKonkoly Thege Miklós EmlékezeteMCSE, Budapest, 1992
422R930276/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1963. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1962
423T33673/2/2016Tass Antal1899-1905. években Ó-Gyallán és 1905. évben Nagy-Tagyoson végzett HullócsillagnegfigyelésekHeisler J., Budapest, 1906A Magyar Királyi Konykoly Alapítványú Astrophysikai Observatorium kisebb kiadványaiSW
424219/2016Erdmond1972
425N75362/2016Nicholas BoothPlanets and StarsGalley Books
426R930277/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évköny az 1964. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1963
427T45674/2016Terkán LajosKorrespondeáló Hullócsillagészlelések nagytagyoson és ÓgyallánHeisler J., Budapest, 1907A Magyar Királyi Konykoly-Alapítványú Astrophysikai Observatorium kisebb kiadványaiSW
428B85220/2016Bödők ZsigmondLátványos égi jelenségek 2007-2008Dunaszerdahely, NAP kiadó, 2006U
429A44363/2016Almár Iván; Horváth AndrásÚjra a MarsonSpringer Hungarica Kiadó Kft., 1997
430R930278/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1965. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1964

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
431K89672/2/2016Konkoly Thege MiklósBeitrage zum Umbau des 252 m/m Refarctors, eines Theodoliten und eines CronographenHeisler J., Budapest, 1906A Magyar Királyi Konykoly Alapítványú Astrophysikai Observatorium kisebb kiadványaiSW
432P33221/2016Papp DezsőÉlet a csillagokonBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1945
433B370267/2002Bartha Lajos, Edelényi Elemér, Hack Frigyes, Sinka JózsefCsillagászati évkönyv az 1952. évreA Magyar Természettudományi Társulat, 1952
434R930279/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1966. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1965
435T45675/2016Terkán LajosA kis bolygók saecularis háborgása.Heisler J., Budapest, 1907A Magyar Királyi Konykoly-Alapítványú Astrophysikai Observatorium kisebb kiadványaiSW
436K97222/2016Kühn, LudwigDas Milchstrassen-System. Bauplan und Entwicklung unseres SternsystemsStuttgart, Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft MBH, 1978RX
437C340269/2002Csada Imre, Guman István, Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1954. évreMűvelt nép könyvkiadó, Budapest, 1954
438R930280/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1967. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1966
439H72676/2016Hodge, Paul W.Atlas of the Andromeda GalaxyUniversity of Washington Press, 1981SX
440K92222/2016Kozak, John T.Deep-sky objects for binocularsCambridge, Massachusetts, Sky publishing, 1988RZ

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
441K33364/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2013 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2013V
442R930281/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1968. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1967
443H48677/2016Hédervári PéterIsmeretlen (?) NaprendszerünkKossuth Könyvkiadó, 1986RS
444M10366-2/2016Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1955. évreTudományos és Ismeretterjesztó kiadó, Budapest, 1955
445R93479/2016Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1970. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1969U
446F56678/2016Fűzfa Balázs; Molnár László (szerk.)Ember és ég - Napfogyatkozás, 1999Pauz-Westermann Kiadó Celldömölk, 1999SW
447M10366/2016Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1955. évreTudományos és Ismeretterjesztó kiadó, Budapest, 1955 U
448R930283/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1971. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1971
449M56679/2016Messer, JacobStern-Atlas für HimmelsbeobachtungenK L Licker Leipzig 1902
450K28224/2016Kaufmann, William J.Stars and nebulasSan Francisco, W.H. Freeman and Company

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
451K33365/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2012 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2012V
452R930284/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1972. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1972
453K10680/2016Kriegers, Joh. Nep.Mond-Atlas - Erster TeilWien, 1912SX
454S54226/2016Shapiro, Stuart L.; Teukolsky, Saul A.Highlights of modern astrophysics. Concepts and controversiesJohn Wiley and Sons, 1986"Not for resale. Gift of Magyar studies of America Inc. & Sabra Foundation"RX
455G740268/2002Guman István, Mersits József, Edelényi Elemér, Jáger TamásCsillagászati évkönyv az 1953. évreMűvelt nép könyvkiadó
456R930285/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1973. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1973
457K10681/2016Kriegers, Joh. Nep.Mond-Atlas - Zweiter TeilWien, 1912SX
458K33367/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2009 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2009
459R930286/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1974. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1973
460F59682/2016Firsoff, V.A.Moon AtlasHutchinson of London 1961SX

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
461K33367-2/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2009 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2009
462R930287/2002Róka Gedeon [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1975. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1974
463M63683/2016Mihajlov, A.A.Atlasz zvezdnogo nyebaAkademija Nauk SSSRSX
464G74369/2016Guman István, Mersits József, Edelényi Elemér, Jáger TamásCSillagászati évkönyv az 1953. évreMűvelt nép könyvkiadó, Budapest, 1953U
465B330288/2002Barlai Katalin [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1976. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1975
466K88684/2016Kohl, Otto prof.dr. - Felsman, GerhardA csillagos ég térképeAkadémiai Kiadó, Budapest, 1957SX
467K33368/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2008 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2008V
468B330289/2002Barlai Katalin [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1977. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1976
469T93685/2016Tully, R. Brent; Fisher, J. RichardNearby Galaxies AtlasCAnbridge University Press, 1987SX
470G74371/2016Guman István, Mersits József, Edelényi Elemér, Jáger TamásCsillagászati évkönyv az 1953. évreMűvelt nép könyvkiadó, Budapest, 1953U

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
471B330290/2002Barlai Katalin [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1978. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1977
472M49686/2016Mazur, MaciejAtlas NiebaPanstwowe Zaklady Wydawnictw Szkolnych Warszawa 1963SX
473K33370/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2007 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2007V
474B330291/2002Barlai Katalin [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1979. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1978
475K59687/2016Klepesta, Josef; Lukes Ladislav J.Mapa MesicePraha 1954SX
476B37372/2016Bartha Lajos, Edelényi Elemér, Hack Frigyes, Sinka JózsefCSillagászati évkönyv az 1952. évreA Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1952U
477G420292/2002Gerner József; Schlosser Tamás [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1980. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1979
478K24688/2016Katjeb, I.I.Karta luniMoszkva Nauka 1967SX
479K33373/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2006 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2006V
480A88689/2016Ashbrook, JosephStar Atlas of Reference Stars and Nonstellar ObjectsSmithonian Astrophysical Observatory 1969SX

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
481K33374/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2005 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2005V
482G420293/2002Gerner József; Schlosser Tamás [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1981. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1980
483B43690/2016Becvár, AntonínAtlas Coeli II - Katalog 1950.0Praha 1964SX
484V67376/2016Vekerdi LászlóÍgy él GalileiTzpotex Kft. Elektronikus KiadóSU
485G420294/2002Gerner József; Schlosser Tamás [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1982. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1981
486S40691/2016Schurigs, RichardHimmels-AtlasLeipzig, 1933SX
487D48228/2016Dr. Papp-Váry Árpád (szerk.)Cartographia VilágatlaszBudapest, 2001-2002.SX
488K33375/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2004 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2004V
489G420295/2002Gerner József [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1983. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1982
490T33692/2016Tirion, WilSkyAtlas 2000.0Sky Publishing Corporation Cambridge University Press 1981SX

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
491W75377/2016William, j.; KaufmannPlanets and MoonsW.H Freeman and CompanyRT
492V490296/2002Várkonyi Judit [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1984. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1983
493V76693/2016Viscardy, GeorgesAtlas-Guide Photographique de la LuneMasson, Paris 1985SX
494T33378/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1925-reKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1925U
495V490298/2002Várkonyi Judit [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1985. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1984
496K97694/2016Kuiper, Gerard P.Ranger VII - Photographs of the Moon Part II. Camera "B" seriesNASA, 1965ajándékozó levéllelS
497K33373/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2000 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2000V
498V490297/2002Várkonyi Judit [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1985. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1984
499R52695/2016Reinke, J.Die Welt als ThatBerlin, 1899.
500K33372/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1999 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1999V

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
501V490299/2002Várkonyi Judit [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1986. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1985
502P68696/2016Petzval OttóFelsőbb mennyiségtan. Második rész. Egészleti hánylat, alkalmazásával együtt.Pest, 1868
503K33371/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1998 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1998V
504P450300/2002Patkós László [szerk.]Csillagászati évkönyv az 1987. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1986
505M50697/2016Mädler, J.H.v.Der Wunderbau des Weltalls oder Populäre AstronomieStrasburg, 1885
506K33370/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1997 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1997V
507V490303/2002Várkonyi Judit [f.szerk.]CSillagászati évkönyv az 1989. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1988
508K10698/2016Krisch, AugustAstronomisches LexikonWien, Pest, Leipzig 1902
509K28379/2016Kaufmann, William J.Galaxies and QuasarsW.H Freeman and CompanyRX
510G420304/2002Gerner József [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1990. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1989

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
511U76699/2016Uppenborn, FriedrichLehrbuch der Photometrie München, 1912
512K33369/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1994 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1994V
513G420305/2002Gerner József [f.szerk.]Csillagászati évkönyv az 1990. évreGondolat Kiadó, Budapest, 1989
514M87257/2002Morawetz KárolyR Scuti fényváltozása (1795-1927)Budapest, 1930Különnyomat - a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi ÉrtesítőjeSW
515G31380/2016Gazda István; Marik MiklósCsillagászattörténeti ABCTankönyvkiadó, Budapest, 1982SV
516A28480/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1983J.A. Barth, Leipzig, 1982V
517H48700/2016Hédervári PéterVulkánkitörések más égitestekenAkadémiai Kiadó, 1959Különnyomat a Földrajzi Közlemények 1959. évi 1. számábólRT
518K33368/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1993 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1993V
519A28481/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1984J.A. Barth, Leipzig, 1983V
520K89701/2016Konkoly Thege MiklósAz 1913f. üstökös (Delavan) és az 1914b. üstökös (Zlatinski) spektrumaMagyar Tudományos Akadémia Budapest, 1915 Mathematikai ls Természettudományi ÉrtesítőSW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
521K33367/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1992 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1992V
522A28482/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1985J.A. Barth, Leipzig, 1984V
523K97702/2016Kulin GyörgyÚj égitestek születnekFalusi füzetek
524J85230/2016Vickers, John C. Deep Space CCD Atlas:North1993. Duxbury, MA 02331 USA"Gift from John W. Griesé III to:Hungarian Astron. Assn., Budapest"
525K33366/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1991 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1991V
526A280408/2002Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1986J.A. Barth, Leipzig, 1985
527T21703/2016Takátsy EndreCsillagászati időmeghatározásokKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1942A Mérnöki Továbbképző Intézet KiadványaiSW
528K33365/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1990 - Sonne, Mond und Sterne im Jahreslau0Kosmos, Stuttgart, 1990V
529A280409/2002Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1988J.A. Barth, Leipzig, 1987
530D62704/2016Deésy KárolyI. Még egy megvilágítás az Üstökös-útak tér-helyéről. II. A "Halley"-út tudományos figurái a Geometria, Descriptif geom., és Astronomia skandalumai III. G.H.Darwin Apál yés Dagály elvében a felvillant fény, téves mechanizmussal a régi tusakodásba elmerült.Corvina nyomda, Budapest 1912Tiszteletpéldány a szerzőtőlSW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
531R96231/2016Rükl, AntonínObrazy z hlubin vesmíru - Atlas kosmickychPrága, 1988SX
532K33364/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1989 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1989V
533A28483/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1989J.A. Barth, Leipzig, 1988
534B60705/2016Bevilaqua-Borsody Béla dr.Luigi Ferdinando Marsigli di Bologna gróf tábornok XVII. századvégi magyarországi csillagászati megfigyelései (Adalékok az Egri Csillagvizsgáló történetéhez)Stephanum Nyomda Budapest, 1929Különlenyomat a Stella IV. évf. 2. számábólSW
535K33363/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1988 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1988V
536A28484/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1955J.A. Barth, Leipzig, 1955V
537J58706/2016Jelitai JózsefNagy Károly (1797-1868) és bicskei csillagvizsgálójaBudapest, 1941Csillagászati LapokSW
538J36232/2016Jankovics MarcellCsillagok között fényességes csillagHelikon, 2006S
539K33362/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1987 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1987V
540A28485/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1956J.A. Barth, Leipzig, 1956Hiányos

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
541R65707/2016Réthly Antal, dr.Jelentés a Magy. Kir. Orsz. Meteorológiai és Földmágnességi Intézet és az Ógyallai Központi Observatorium 1901. évi működésérőlBudapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1902SW
542K33361/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1986 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1986V
543A28486/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1957J.A. Barth, Leipzig, 1957
544K10708/2016Kelényi B. OttóA Pázmány Péter Tudományegyetem csillagvizsgáló intézeteiKirályi Magyar Egyetemi nyomda, VIII. Múzeum körút 6. Gólyavár, Budapest, 1929A Historia KönyvtáraSW
545L73235/2016Liu, Bao-Lin - Fiala, Alan D.Canon of Lunar Eclipses 1500 B.C. - A.D. 3000Willmann-Bell, Inc.RZ
546K33360/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1985 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1985V
547A28487/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1958J.A. Barth, Leipzig, 1958
548S89709/2016Steiner Lajoskonkoly Thege Miklós t. tag emlékezeteMagyar Tudományos Akadémia Budapest, 1943A Magyar Tudományos Akadémia elhúnyt tagjai fölött tartott emlékbeszédekSW
549N14236/2016Nagy NatáliaA Nap születésnapjaszamárfül Kiadó, 2007.
550K33359/2002Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 1984 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1984V

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
551A28488/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1959J.A. Barth, Leipzig, 1959
552K89710/2016Konkoly Thege MiklósAz üstökösökrőlPesti Könyvnyomda Részvénytársaság, Budapest, 1910SW
553G43358/2002Gerstenberger, MaxKosmos Himmels Jahr 1978 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 1978V
554A28489/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1961J.A. Barth, Leipzig, 1961V
555S22711/2016Sasvári KálmánFénytani műszerekKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1943A Mérnöki Továbbképző Intézet KiadványaiSW
556C89238/2016Curtis International LibraryWorlds Beyond OursAldus Books, london, 1968Curtis International Library of KnowledgeRX
557K33381/2016Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2015 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2015V
558A280391/2002Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1961J.A. Barth, Leipzig, 1961
559K63712/2016Kolbenheyer TiborA galaktikai csillagfelhők és halmazok egyensúlyárólStephaneum Nyomda Budapest, 1941doktori értekezésKulin Györgynek dedikálva a szerzőtőlSW
560S12239/2016Salkow, Howard; Murray, PeterEmber a HoldonNemzeti Tankönyvkiadó, 2009.RZ

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
561G56382/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1940-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1940.U
562A28490/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1962J.A. Barth, Leipzig, 1962
563K58713/2016Klein, Hermann J.Handbuch der Allgemeinen HimmelsbelchreibungBraunschweig, 1901
564S110215/2002Sajnovics JánosSajnovics naplójaELTE Finnugor Nyelvtudományi Tanszék, Budapest, 1990Deák András [ford]
565A28491/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1963J.A. Barth, Leipzig, 1963
566R36714/2016Rambosson, Jean PierreHistoire des AstresParis, 1874
567A95241/2016Audouze, Jean; Israel, Guy (szerk.)The Cambridge Atlas of AstronomyUniversity of Cambridge, 1994.harmadik kiadásS
568G56383/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1943-ra (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1943.U
569A28492/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1964J.A. Barth, Leipzig, 1964
570G56355-2/2016Gombocz Endre, dr.A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1944-re (Stella-almanach)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1944.

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
571A28493/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1966J.A. Barth, Leipzig, 1966
572P73716/2016Plassmann, JosefDer MondBielefeld & Leipzig, Verlag von Velhagen & Klasing, 1920Volksbücher der Naturwissenschaften
5730131/2002Tverdovszkij, VlagyimirAz űrrepülőtér1979Kozmosz könyvek[ford] Maruk József
574V33242/2016Vargha DomokosnéA Konkoly-obszervatórium krónikájaMTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete Budapest, 2001.SV
575B90158/2002Brosin, Hans-JürgenA tenger meghódításaGondolat Zsebkönyvek Budapest, 1975Y
576A28494/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1968J.A. Barth, Leipzig, 1968
577A95717/2016Aujeszky László, Bacsó Nándor, Réthly Antal, Tóth GézaA természet világa 2. A légkörKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1939.RR
5780001/2002Rebrov, M.F. és Gilberg, L.A.Szojuz-ApolloMűszaki Könyvkiadó, 1977[ford] Baj Attila
579H70243/2016Hirshfeld, Alan - Sinnott, Roger W. - Ochsenbein, FrancoisSky Catalogue 2000.0 - Volume 1:Stars to Magnitude 8.0 Sky Publishing Corporation Cambridge, Massachusetts & Cambridge University Press, Cambridge 1991.SX
580B67384/2016Bishop, L. RoyObserver's handbookThe Royal Astronomical Spciety of Canada, 1999, TorontoT

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
581A28495/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1969J.A. Barth, Leipzig, 1969
582M60718/2016Meyer, M. WilhelmDas WeltgebäudeLeipzig und Wien, 1898
5830001/2015Halhatatlan HoldlakókMúzsák Közművelődési Kiadó, 1988[szerk] Urbán László
584U76246/2016Unno, Wasaburo; Osaki, Yoji; Ando, Hiroyasu; Saio Hideyuki; Shibahashi, HiromotoNonradial oscillations of starsUniversity of Tokyo Press, 1989RX
585B670412/2002Bishop, L. RoyObserver's handbookThe Royal Astronomical Spciety of Canada, 1997, Toronto
586A28496/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1970J.A. Barth, Leipzig, 1970
587C330003/2015Csaba György GáborHazudnak-e a csillagok? Legenda és valóság a csillagjóslásról.General Press KiadóRS
588H70244/2016Hirshfeld, Alan - Sinnott, Roger W. Sky Catalogue 2000.0 - Volume 2:Double Stars, Variable Stars and Nonstellar Objects Sky Publishing Corporation Cambridge, Massachusetts & Cambridge University Press, Cambridge 1985.SX
589W770357/2002Winker, HellmutBlick in die sternenweltBerlin-Treptow, 1962
590A28497/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1972J.A. Barth, Leipzig, 1972

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
591H60720/2016Henseling, RobertDer Neu Entdeckte HimmelBerlin, 1939
592C11248/2016Cameron, A.GW [szerk]Fundamentals of cosmic physicsHarvard College Observatory, 1974Y
593B64385/2016Birkmair, MartinTotale SonnenfinstrenisCopyright, 1999SW
594A28498/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1973J.A. Barth, Leipzig, 1973
595K97721/2016Kulikov, K.A.Kursz szfericseszkoi asztronomiiMoszkva, 1961
596R65247/2016Rékai CsabaGnomonika - Csillagászati bevezetővelGépirat 1994S
597D92386/2016Druga, LadislavÚvod do dejín astronómieSÚH Hurbanovo, 1995SU
598A28499/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1975J.A. Barth, Leipzig, 1975
5990004/2015Keresztúri Ákos - Sárneczky KrisztiánCélpont a Föld? Kisbolygók a láthatáron.Magyar Csillagászati Egyesület, 2003
600F47387/2016Fényi GyulaA Kalocsai Haynald-Observatoriumon észlelt ProtuberancziákKalocsa, 1892Nagyméltóságú és Főtisztelendő Császka György Úrnak

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
601A28500/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1976J.A. Barth, Leipzig, 1975
602B98723/2016Bürgel, Bruno H.Aus Fernen Welten . Eine Volkstümliche HimmelskundeBerlin, Wien 1910
603T980131/2002Tverdovszkij, VlagyimirAz űrrepülőtérBudapest, Kozmosz könyvek, 1974Meruk József [ford]
604S490388/2002Seewarte, DeutschenNautisches Jahrbuch oder Ephemeriden und Tafeln 1943Hamburg, 1942
605A28501/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1978J.A. Barth, Leipzig, 1977
606Y70724/2016Young, C.A.Princeton Eclipse Expedition Princeton University Press 1900The Princeton University Bulletin
6070006/2015A szovjet Vega űrszondák kozmikus odisszeájaNovosztyi sajtóügynökség kiadója, 1986
608C24249/2016Collins Petersen, Carolyn - Brandt, John C.Hubble visionCambridge University Press, 2000RZ
609S370384/2002Schrader, C.Nautisches Jahrbuch oder Ephemeriden und Tafeln 1923Berlin, 1922
610A28502/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1979J.A. Barth, Leipzig, 1978

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
611P39725/2016Pastrana, Manuel E.Informe sobre las observaciones ejecutadas durante el eclipse total del Sol del 28 de mayo de 1900Mexico, 1901
612L13250/2016Ladányi TamásKettőscsillag katalógusSaguaro Astronomy Club 1991SX
613A440356/2002Almár Iván; Fejes István; Kulin György; Marik Miklós; Nagy Ernő; Ponori Thewrewk Aurél; Róka Gedeon; Szabó Gyula Tokody LajosA csillagos ég1965
614A28503/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1980J.A. Barth, Leipzig, 1979
615N10726/2016Nijland, A.A., Bemmelen, W. Van; Julius W. H.Total Eclipse of the Sun May 18, 1901 Dutch Observations No.1 General Account . No.2. Magnetic Observations; No.3 & 4.Royal Academy, Amsterdam
6160219/02Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1999Műszaki és természettudományi egyesületek szövetsége, 1998
617V97389/2016Vogel, A.Sternkalender erscheinungen am Sternenhimmel im Jahre 1944Winterthur, 1943
618A280404/2002Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1980J.A. Barth, Leipzig, 1979
619C25727/2016Compania de JesusObservaciones del eclipse total de Sol del 30 de Agosto de 1905ONA Imprenta Privada del Colegio 1906
6200007/2015Földrajzi közlemények, 2007. 4. számMagyar Földrajzi Társaság, 2007[föszerk] DR. Nemerkényi Antal

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
621R440001/2002Rebrov, M.F.; Gilberg, L.A.Szojuz-ApollóBudapest, Műszaki Könyvkiadó, 1977Baj Attila [ford]
622V97388/2016Vogel, A.Sternkalender erscheinungen am Sternenhimmel im Jahre 1944Winterthur, 1943V
623A28504/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1981J.A. Barth, Leipzig, 1980
624S14728/2016Sandage, AllanThe Hubble Atlas of GalaxiesCarnegie Institution of Washington Washington D.C. 1961SY
6250008/2015Földrajzi közlemények 2005. Supplement2005Földrajzi közlemények[főszerk] DR. Nemerkényi Antal
626C31251/2016Cragin, Murray - Lucyk, James - Rappaport, BarryThe Deep Sky Field Guide to Uranometria 2000.0Willmann-Bell, Inc. 1993SX
627A28389/2016Ahnert, PaulKalender für Sterrfreunde 1958Johann Ambrosius Barth, Verlag, Leipzig, 1958V
628A28505/2016Ahnert, PaulKalender für Sternfreunde 1982J.A. Barth, Leipzig, 1981
6290009/2015Földrajzi közlemények 2006. 1-2. számMagyar Földrajzi Társaság, 2006Földrajzi közlemények[föszerk] DR. Nemerkényi Antal
630B85254/2016Bödők ZsigmondLátványos égi jelenségek 2003-2004.NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2002.U

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
631S49390/2016Seewarte, DeutschenNautisches Jahrbuch oder Ephemeriden und Tafeln 1942Berlin, 1941T
632A28Ahnert, PaulAstronomisch-chronologische tafelnJ
633H71280/2016Hlad, O., Hovorka, F., Sojka, P., Weiselová, JAtlas Coeli Novus 2000.0 (1900.0-2050.0)Observatory and Planetarium of Prague and Editorial and Typograpy Centre Prague 1998
6340010/2015Földrajzi Közlemények 2006. 3-4. számMagyar Földrajzi Társaság 2006Földrajzi közlemények[főszerk] DR. Antal Nemerkényi
635U76252/2016Uranometria 2000.0Uranometria 2000.0 Deep Sky Atlas Volume 1, The Northern Hemisphere to -6°Willmann-Bell, Inc.SX
636S490387/2002Seewarte, DeutschenNautisches Jahrbuch oder Ephemeriden und Tafeln 1944Hamburg, 1943
637A280377/2002Ahnert, PaulAstronomisch-chronologische tafelnJ.A. Barth, Leipzig, 1960
638N100068/2002Némedi István, Dr.Fizikai példatár középiskolásoknak (Asztronautika)Tankönyvkiadó Budapest, 1975.aláírással (ajándék példány)Y
639S370385/2002Schrader, C.Nautisches Jahrbuch oder Ephemeriden und Tafeln 1929Berlin, 1928
640A280378/2002Ahnert, PaulAstronomisch-chronologische tafelnJ.A. Barth, Leipzig, 1971

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
641M63731/2016Mihajlov, A.A.Zvezdnij AtlaszMoszkva 1952
642U76253/2016Uranometria 2000.0Uranometria 2000.0 Deep Sky Atlas Volume 2, The Southern Hemisphere to +6°Willmann-Bell, Inc.SX
643F62261/2002Flammarion, CamilleNépszerű csillagászattan I. kötet
644B43732/2016Becvár, AntonínAtlas Eclipticalis 1950.0Prága, 1964
645L99255/2016Lyn, G.Q; Bian, A.FAsterBudapest, Magvető Könyvkiadó, 1971Z
646K70393/2016Korda András; Tolnai DomonkosEz a mi NapunkAthenaeum 2000 KiadóSW
647F62506/2016Flammarion, CamilleNépszerű csillagászattan IV. kötetRR
648B43732/2/2016Becvár, AntonínAtlas Eclipticalis 1950.0Prága, 1964
649K97257/2016Kulin György; Kolbenheyer TiborCsillagászat az atom korszakábanFővárosi KönyvkiadóWodetzky József:A csillagok és a mindenség c. könyvvel egybekötveZ
650D92507/2016Druga, LadislavDejiny astronómie a SlovenskoBratislava 2006S

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
651B43733/2016Becvár, AntonínAtlas Coeli 1950.0Prága, 1962
6520258/2002Kolbenheyer TiborA galaktikai csillagfelhők és halmazok egyensúlyáról - Doktori Értekezés1941Doktori Értekezés
653D20394/2016Dánielisz EndreNagyszalonta jeles szülötteiBékés Megyei Levéltár, Gyula, 2001SU
654D16508/2016Dambacher, EdgarDas HimmelsjahrAstro-Kosmos
655K88684/2/2016Kohl, Otto prof.dr. - Felsman, GerhardA csillagos ég térképeAkadémiai Kiadó, Budapest, 1957SX
6560015/2015Zsoldos Endre - Blaga, ChristinaJacob Schnitzler Wittenbergben
657R72256/2016Ridpath, IanStars and PlanetsHamlyn 1978S
658C330241/2002Csaba György GáborSzentiványi Márton csillagászati nézetei a "Miscellanea"-banMagyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 1978
659C300376/2002Cowell, P.H.The Nautical Almanac and Astronomical Ephemeris for the year 1929Crown Copyright Reserved, Londin, 1929
660O74734/2016Országos Meteorológiai IntézetMagyarország éghajlati atlaszaAkadémiai Kiadó Budapest, 1960SX

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
661K970016/2015Kubaszov, ValerijA kozmosz érintéseKossuth Könyvkiadó - Ifjúsági Lap-és Könyvkiadó, 1986[ford] Dandé Krisztián
662L29259/2016Lassovszky Károly [szerk]; Réthy Antal [szerk]Csillagászati és meteorológiai lexikonBudapest, Franklin TársulatRR
663F860239/2002Forgács József [szerk.]Magyar CsillagversekHalley Csillagászati Egyesület, Oroszlány, 2000
664K10158/2/2016Kallós KárolyCsillagászati feladatgyűjtemény és segédletNovadat Bt.RX
665L290244/2002Lassovszky Károly; Réthly Antal (szerk.)Csillagászati és Meteorológiai lexikonFranklin Társulat Budapest,
666M57509/2016Mészáros László, dr.A csillagászati földrajz elemeiBudapest, 1940RX
667G60736/2016Gothard JenőPublikationen des Astrophysikalischen Observatoriums zu Herény in UngarnSzombathely, 1881Az 1884-ben Herényben kiadott könyv hiteles másolataSW
668K97260/2016Kulin GyörgyTávcsövek házi készítéseBudapest, TIT Uránia Csillagvizsgáló, 1984
669G62396/2016Greene, BrianThe Elegant UniverseCopyright, New York, 1999RS
670G26258/2016Garlick, Mark A,Az univerzum atlaszaPannon Literatúra Kft. 2009S

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
671P89397/2016Ponori Thewrewk AurélCsillagok a bibliábantertia Kiadó, Budapest, 1993SU
672A52263/2002Ambronn, L. dr.Handbuch der Astronomischen Instrumentenkunde II.Berlin, 1899.VX
673S332/2017Szalay BélaFizikaMűszaki Kiadó, Budapest, 1982
674K97262/2016Kulin GyörgyA kis csillagász távcsöveBudapest, Táncsics Könyvkiadó, 1961Kis technikus könyvtár
675C330138/2002Csaba GyörgyCsillagjóslás - Legenda és valóságMinervam 1986
676A52262/2002Ambronn, L. dr.Handbuch der Astronomischen Instrumentenkunde I.Berlin, 1899.VX
677V994/2017Voyager The Voyager Mission1979fotókS
678Z29100/2016Zeiss NachrichtenZeiss-Nachrichten, 1.1932 Július - 1936 januárHeft 2 hiányzik
679W970224/2002Wodetzky József, Dr.Tájékozódás a csillagos égenKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1936.
680T93398/2016Tuboly VinceCsillagok útján...Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány, Hegyhátsál, 2005SU

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
681M72152/2/2016Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve II.Budapest, Uránia Csillagvizsgáló - Meteor, 1987RR
682Z29101/2016Zeiss NachrichtenZeiss-Nachrichten 21936 május - 1989 április
683K97263/2016Kulin GyörgyAmit a csillagokról tudni kell! Csillagászat középiskolásoknak Szakköri füzetBudapest, Tankönyvkiadó, 1972
684I430414/2002Illés TiborTávcső AlmanachMagyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 2001
685M72511/2016Mizser Attila, Szőke Balázs (szerk.)Az észlelő amatőrcsillagász kézikönyve I.TIT URÁNIA Csillagvizsgáló Budapest,1987RR
686M72207/2002Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve II.Budapest, Uránia Csillagvizsgáló - Meteor, 1987RR
687Z29102/2016Zeiss NachrichtenZeiss-Nachrichten 3.1939. július - 1940. december
688K970109/2002Kulin GyörgyMit mondanak a csillagokBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1976
689B18399/2016Balázs Béla; Bartha Lajos; Marik MiklósCsillagászattörténet Életrajzi lexikon (A-Z)Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 1982SU
690M72512/2016Mizser Attila, Szőke Balázs (szerk.)Az észlelő amatőrcsillagász kézikönyve II.TIT URÁNIA Csillagvizsgáló Budapest, 1987RR

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
691C713/2017Csillagászat Baráti KöreCsillagászat Baráti Köre XII. országos találkozójaTIT Budapest, 1982.SU
692Z29103/2016Zeiss NachrichtenZeiss-Nachrichten 41941 március - 1943 október
693K10400/2016Kiss OttóCsillagszedő MárióMóra Ferenc Könyvkiadó, 2002
694K97513/2016Kulin György, Róka Gedeon (szerk.)A távcső világaGondolat Kiadó, Budapest, 1980Z
695B575/2017Bernhard, Helmut; Günther, Otto;Lindner, Klaus;Steinert,Klaus-GünterAstronomie 10Berlin, 1986tankönyvRX
696C27104/2016Cooper W.A.; Walker E.N.Csillagok távcsővégenBudapest Gondolat, 1994.
697K970102/2002Kulin György; Róka GedeonA VilágegyetemBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1965
698C640234/2002Csiba Márton; Farkas István; Kiszel Vilmos Gábor; Taracsák Gábor; Tóth LászlóTávcsőépítő amatőrök útmutatjójaDunaújvárosi Munkás Művelődési Központ
699B85514/2016Bödők ZsigmondMagyarok égi képeskönyveNAP Kiadó Dunaszerdahely, 2006S
700D24355/2002Darajev, M.M.Skolnij asztronomicseszkij kalendar na 1985/1986 ucsebnij godMoszkva, 1985RX

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
701M10106/2016Marik Miklós; Ponori Thewrewk AurélModern csillagászati világképTankönyvkiadó Budapest, 1969TiszteletpéldányRS
702Z430073/2002Zerinváry SzilárdNap, Föld, emberiségBudapest, Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, 1955
703B18401/2016Balázs Béla; Bartha Lajos; Marik MiklósCsillagászattörténet Életrajzi lexikon (A-Z)Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 1982SU
704S51515/2016Székely László (szerk.)OrtofotókSzékely és Társai Kiadó Pécs, 2001
705K976/2017Kulin GyörgyA meteorokBudapest, 1943
706K10105/2016Keszthelyiné Sragner MártaAz égbolt mindenkiéMCSE, 2005.Dedikált
707K970101/2002Kulin György; Róka GedeonA VilágegyetemBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1965
708H94402/2016Hudoba GyörgyTerkán Lajos élete és munkásságaTerkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló és A Szabadművelődés Háza, 1996SU
709R937/2017Robinson H, NormanThe Royal Societey Catalogue of PortraitsLondon 1980Székács Vera tulajdona
710M10106/2/2016Marik Miklós; Ponori Thewrewk AurélModern Csillagászati VilágképTankönyvkiadó, 1969tiszteletpéldányRS

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
711S64264/2016Sinnott, Roger W. - Perryman, Michael A.C.Millenium Star Atlas Volume 1. 0-8 hoursSky Publishing Corporation Cambridge, Massachusetts 1997.European Space Agency, The NeatherlandsSX
712K10165/2002Károlyházy FrigyesIgaz varázslatGondolat Zsebkönyvek Budapest, 1976Y
713S43517/2016Scovil, E. CharlesThe AAVSO Variable Star AtlasThe Amerucan Association of Variable Star Observers Cambridge (USA), 1990SX
714K978/2017Kulin GyörgyOptikai eszközök házi készítéseUránia Ismeretterjesztő Bolt Tudományos Tanácsa, 1957
715K89107/2016Könyves AlmanachKönyves AlmanachKönyves Kálmán Gimnázium, 2001.
716K970107/2002Kulin György; Róka GedeonA nagy VilágmindenségBudapest, Kossuth Kiadó, 1961
717K18157/2002Kardeván PéterA földrengések és előrejelzésükGondolat Kiadó, Budapest, 1980Gondolat ZsebkönyvekY
718K889/2017Kóczán László (szerk.)A Magyar Optikai Művek optikai műszerek építő elemek I. számú útmutatója amatőr optikusok részéreUránia Ismeretterjesztő Bolt Tudományos Tanácsa, 1958Uránia ismeretterjesztő füzetekVX
719S64265/2016Sinnott, Roger W. - Perryman, Michael A.C.Millenium Star Atlas Volume 2. 8-16 hoursSky Publishing Corporation Cambridge, Massachusetts 1997. European Space Agency, The NeatherlandsSX
720I430240/2002Illés TiborTávcső Almanach Magyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 2001

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
721H94519/2016Hudoba GyörgyTerkán Lajos élete és munkásságaSzékesfehérvár, 1996.SU
722M1010/2017Magyar Optikai MűvekOptikai műszer építő elemek útmutatójaMagyar Optikai Művek, Budapest, 1957VX
723R93110/2016Rosino LeonidaA csillagok fizikájaBudapest Gondolat, 1967.RX
724S64266/2016Sinnott, Roger W. - Perryman, Michael A.C.Millenium Star Atlas Volume 3. 16-24 hoursSky Publishing Corporation Cambridge, Massachusetts 1997. European Space Agency, The NeatherlandsSX
725N94156/2002Nyilasi JánosA vízGondolat Kiadó, Budapest, 1976Gondolat ZsebkönyvekY
726K89250/2002Konkoly Thege MiklósPraktische Anleitung zur Anstellung Astronomischer Beobachtungen mit Besonderer Rücksicht auf die AstrophysikBraunschweig, 1883RR
727K97273/2/2016Kulin GyörgyFénycsóva lobbantBudapest, N.J. Pro Homine, 2001
728M25109/2016Mallas, John; Kreimier, EveredA Messier-albumBudapest, Gondolat, 1985Kun Mária [ford]
729L99267/2016Lyn, G.Q; Bian, A.FAz ellentmondások bolygójaBudapest, Táncsics Könyvkiadó, 1969regényZ
730V83151/2002Vida GáborAz élet keletkezéseGondolat Kiadó, Budapest, 1981Gondolat ZsebkönyvekY

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
731B30520/2016Bárány Nándor dr.Finommechanikai kézikönyvMűszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974.VX
732K97273/3/2016Kulin GyörgyFénycsóva lobbantBudapest, N.J. Pro Homine, 2001
733S33111/2016Schalk GyulaIdők- korok- naptárak (naptártörténet és naptárszerkesztés)Budapest TIT Uránia, 1993Dedikált
734D27268/2016Darvai Móricz, Dr.Üstökösök és meteorokKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1888.
735V990233/2002Vszehszvjatszkij, Sz.; Kazjutyinszkij, V.Világok születéseKossuth Könyvkiadó, 1963Korhecz Tanár Úrnak sok szeretettel II.b, BP.: 1966.XI.5
736H76521/2016Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1992Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1991T
737F5611/2017Fidrich Róbert; Kovács István; Mizser Attila; Tepliczky IstvánPVH Report 15TIT URÁNIA Csillagvizsgáló Budapest,1986VW
738H93270/2016Houzeau, J.C.A csillagászat történelmi jellemvonásaiKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1889.
739S51403/2016Szécsényi-Nagy GáborM45, azaz a FiastyúkGondolat Kiadó, Budapest, 1989Gondolat ZsebkönyvekY
740H76522/2016Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1993Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1992T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
741H8412/2017Horváth András dr. (szerk.)Space Activities in HungaryMagyar Űrkutatási Iroda Budapest, 1992TX
742T81112/2016Tombaugh Clyde W.; Moore PatrickA sötétség bolygója (a Plútó felfedezésének története)Budapest Gondolat, 1989.Ludmány András [ford.]
743B37271/2016Bartha Lajos; Ponori Thewrewk Aurél; Sragner Márta; Miszer Attila [szerk]; Csaba György Gábor [szerk]Kulin György munkássága és a magyarországi amatőrcsillagász mozgalomMagyar Csillagászati Egyesület, 1996SU
744L68404/2016Lindner, KlausA csillagos égGondolat Kiadó, Budapest, 1974Gondolat ZsebkönyvekY
745M72523/2016Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1994Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1993
746B8613/2017Both Előd; Horváth AndrásSpace Activities in Hungary 50 YearsMagyar Űrkutatási Iroda Budapest, 1996TX
747G60113/2016Gothard JenőGothard Jenő levelei Konkoly Thege Miklóshoz (1880-1883)Szombathely, 1998.Tisztelettel küldi: Horváth József
748B37271/2/2016Bartha Lajos; Ponori Thewrewk Aurél; Sragner Márta; Miszer Attila [szerk]; Csaba György Gábor [szerk]Kulin György munkássága és a magyarországi amatőrcsillagász mozgalomMagyar Csillagászati Egyesület, 1996SU
749H11405/2016Hahn IstvánNaptári rendszerek és időszámításGondolat Kiadó, Budapest, 1983Gondolat ZsebkönyvekY
750H76524/2016Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1995Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1994T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
751N1014/2017NASA ToursKennedy Space Center Moon Launch Site - Daily Bus ToursNASA, 1970TX
752R65114/2016Rusinek MichalKopernikusz (Életrajz és korrajz)Móra Ferenc Könyvkiadó, 1973.
753B37271/3/2016Bartha Lajos; Ponori Thewrewk Aurél; Sragner Márta; Miszer Attila [szerk]; Csaba György Gábor [szerk]Kulin György munkássága és a magyarországi amatőrcsillagász mozgalomMagyar Csillagászati Egyesület, 1996SU
754R930126/2002Róka GedeonIsmerjük meg a világotIfjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1953
755H76525/2016Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1996Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1995T
756N1415/2017Nagy RóbertAmatőr csillagászat számítógépen és okostelefononBBS-Info Kiadó, 2016VX
757R93116/2016Róka GedeonA Világegyetem megismerésének útjai és tévútjaiBudapest, Gondolat, 1964Ismeretterjesztő Kiskönyvtár"Ponori Thewrewk Aurélnak baráti üdvözlettel. Budapest, 1964. aug 10, Róka Gedeon"
758H730174/2002Hoffmann ErnőA csillagos égKultúra Könyvkiadó és Nyomda Részvénytársaság
759T290085/2002Taracsák GáborA TejútrendszerUránia Csillagvizsgáló, Budapest, 1991
760H76526/2016Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1997Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1996T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
761N1416/2017Nagy RóbertGoogle Earth a gyakorlatbanBBS-Info Kiadó, 2016
762H48115/2016Hédervári PéterAmiről a Hold mesél...Minerva Budapest, 1969.
763R71272/2016Rezsabek NándorFejezetek a Magyar Csillagászati Egyesület történetéből (1946-1949)Magyar Csillagászati Egyesület, 2005SU
764S51170/2002Szécsényi-Nagy GáborTúl a Tejútrendszer határainGondolat Kiadó, Budapest, 1976Gondolat ZsebkönyvekY
765B51322/2002Benkő József, Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1998Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1997T
766M6317/2017Miethe, Adolf Die Selbstherstellung eines SpiegelteleskopsStuttgart, 1920
767H48116/2016Hédervári PéterErők és energiák a Föld életében (Tanulmányok az általános geofizika és a rokontudományok köréből)Gondolat Kiadó, 1963.
768R71272/2/2016Rezsabek NándorFejezetek a Magyar Csillagászati Egyesület történetéből (1946-1949)Magyar Csillagászati Egyesület, 2005SU
769B820121/2002Borsy ZoltánJön az üstökös
770H22527/2016Hall, Donald N.B.The Space Telescope ObservatoryNASA Space Telescope Science Institute 1982RY

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
771C713/2/2017Csillagászat Baráti KöreCsillagászat Baráti Köre XII. országos találkozójaTIT Budapest, 1982.
772R71117/2016Rezsabek Nándor; Sragner MártaAz ismeretlen (?) Hédervári PéterAura Budapest, 2008.
7730113/2002LevantovszkijMesterséges HoldakBiblioteheca, Budapest, 1958
774B43528/2016Bérczi Szaniszló, Hargitai Henrik, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Sík András, Földi Tivadar, Hegyi Sándor, Kovács Zsolt, MörtlBolygófelszíni mikrokörnyezetek atlaszaELTE TTK Budapest, 2003Kis atlasz a Naprendszerről (6)RT
775P89229/2002Ponori Thewrewk AurélA betlehemi csillagPlanetáriumi füzetek
776C11118/2016Cannat GuillaumeLe ciel a l'ceil nu (mois par mois les plus beaux spectacles en 2014)Nathan, Paris, France 2013Création éditorialeRT
777K97273/2016Kulin GyörgyFénycsóva lobbantBudapest, N.J. Pro Homine, 2001Z
778B51323/2002Benkő József, Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1999Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1998T
779H49126/2/2016Hegedűs Tibor, Jager Zoltán, József Rita, Vaskúti JózsefCsillagászat Baján - A bajai csillagászat 50 éveÁrtér Alapítvány, 2000Ártér Könyvek VI.
780H840260/2002Horváth János Dr.Optika (elektromágneses fényelmélet)Tankönyvkiadó Budapest, 1966.

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
781K970253/2002Kulin GyörgyAmit a csillagokról tudni kell! Csillagászat középiskolásoknak Szakköri füzetBudapest, Tankönyvkiadó, 1975
782L580113/2002Levantovszkij, V.Mesterséges HoldakBiblioteheca, Budapest, 1958
783B43529/2016Bérczi Szaniszló, Hargitai Henrik, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Sík András, Földi Tivadar, Hegyi Sándor, Kovács Zsolt, MörtlBolygófelszíni mikrokörnyezetek atlaszaELTE TTK Budapest, 2003Kis atlasz a Naprendszerről (6)RT
784K91119/2016Kowalski Kathyann M.A csillagászat mindentudó nagykönyve gyerekeknek (Az összes fontos tudnivaló rakétákról, Holdra szállásról, a Marsról és még sok egyébről, + otthon is elvégezhető űrkísérletek!)Alexandra Kiadó, 2000.Minden, amit az univerzumról tudni kell
785K97274/2016Kulin GyörgyAmit a csillagokról tudni kell! Csillagászat középiskolásoknak Szakköri füzetBudapest, Tankönyvkiadó, 1972Z
786S56404/2016Sigel, Jurjewitsch FelixSehenswertes am SternenhimmelVerlag MIR MoskauRS
787B43530/2016Bérczi Szaniszló, Hargitai Henrik, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Sík András, Földi Tivadar, Hegyi Sándor, Kovács Zsolt, MörtlBolygófelszíni mikrokörnyezetek atlaszaELTE TTK Budapest, 2003Kis atlasz a Naprendszerről (6)RT
788H6418/2017Herrmann, Dieter B.Geschihte der Astronomie von Herschel bis HertzsprungBerlin, 1980
789C24120/2016Collins II W. GeorgeThe Fundamentals of Stellar AstrophysicsW.H. Freeman and Company, 1989RX
790H690063/2002Hey, James StanleyRádiócsillagászatBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1976"Herbert Miklós"; Fejes István [ford]

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
791D600120/2002Dezső LórántA Nap és hatásai FöldünkönTudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1955
792B43531/2016Bérczi Szaniszló, Hargitai Henrik, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Sík András, Földi Tivadar, Hegyi Sándor, Kovács Zsolt, MörtlBolygófelszíni mikrokörnyezetek atlaszaELTE TTK Budapest, 2003Kis atlasz a Naprendszerről (6)RT
793H7296/2002Hoerner, Sebastian; Schaifers, KarlMeyers Handbuch über das WeltallMannheim,1961
794D12121/2016Dala László (szerk.)Élet más bolygókon (cikkgyűjtemény)Móra Ferenc Könyvkiadó, 1968.
795P890119/2002Polák, F. S.A Mindenség szerkezeteSzikra Kiadó, Budapest, 1949
796B43532/2016Bérczi Szaniszló, Hargitai Henrik, Horváth András, Kereszturi Ákos, Mészáros István,Sík AndrásBolygófelszíni barangolásokELTE TTK Budapest, 2004Kis atlasz a Naprendszerről (7)RT
797D60Dezső LórántA kolozsvári
798K910182/2002Kovács G.; Szabados L; Szeidl B. (szerk.)Multimode Stellar Pulsations (Proceedings of the Workshop held in Budapest, Hungary, 1-3 September 1987.)Kultúra Könyvkiadó, Budapest 1988.
799Z43276/2016Zerinváry SzilárdA Naprendszer életeBudapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1953Ember és világKét korabeli újságcikk-kivágással
800

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
801H31533/2016Hargitai Henrik, Bérczi Szaniszló, Gucsik Arnold, Horvai Ferenc. Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Nagy Szabolcs JánosBecsapódások folyamata, nyomai és hatásaiELTE TTK Budapest, 2005A Naprendszer kisenciklopédiája - A Naprendszer formakincse (1)RT
802V5719/2017Vasné Tana JuditAlbert Ferenc és az egri csillagászati toronyAz Egri Csillagászati Torony Védelmében Alapítvány
803H480200/2002Hédervári PéterIsmeretlen (?) naprendszerünkKossuth Könyvkiadó, 1986.
804Z43277/2016Zerinváry SzilárdA Föld fizikájaBudapest, Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, 1956"Hill Erzsébetnek: Kiváló fizikai érdeklődéséért, továbbá a Puskin esten való jó munkájáért. Budapest, 1959. jún. 18. (aláírás)"
805L100128/2002Lebegyinszkij, J. A.A Csillagok világábanSzikra Kiadás, Budapest, 1949
806H31534/2016Hargitai Henrik, Bérczi Szaniszló, Gucsik Arnold, Horvai Ferenc. Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Nagy Szabolcs JánosBecsapódások folyamata, nyomai és hatásaiELTE TTK Budapest, 2005A Naprendszer kisenciklopédiája - A Naprendszer formakincse (1)RT
807B37271/4/2016Bartha Lajos; Ponori Thewrewk Aurél; Sragner Márta; Miszer Attila [szerk]; Csaba György Gábor [szerk]Kulin György munkássága és a magyarországi amatőrcsillagász mozgalomMagyar Csillagászati Egyesület, 1996
808G220198/2002Gánti Tibor dr.A kvarkoktól a galaktikus társadalmakig (Az anyag evolúciója az elemi részektől a csillagközi társadalomig)Kossuth Könyvkiadó, 1975.
809P890127/2002Polák, F. S.A Mindenség szerkezeteSzikra Kiadás, Budapest, 1949
810B37538/2016Bartha Lajos (szerk.)Hordozható napórákIparművészeti Múzeum, MCSE, Országos Műszaki Múzeum 1995.SW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
811C330241/2/2002Csaba György GáborSzentiványi Márton csillagászati nézetei a "Miscellanea"-banMagyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 1978
812H48122/2016Hédervári PéterKépes csillagvilágMóra Ferenc Könyvkiadó, 1984.RT
813S970122/2002Szubbotyin, M.F.A Föld keletkezése és koraSzikra Kiadás, Budapest, 1950
814K33537/2016Kelly, Howard L.The History of the British Astronomical Association - The First Fifty YearsBritish Astronomical AssociationSV
815C33241/3/2001Csaba György GáborSzentiványi Márton csillagászati nézetei a "Miscellanea"-banMagyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 1978
816L75124/2016Lóczy Dénes, Pap Norbert (szerk.)Az emberiség útjai - barangolás a történelem legendás útvonalainAlexandra, 2007SV
817V65278/2016Verma, SurendraA tunguzkai tűzgömbBudapest, Partvonal Könyvkiadó, 2005Striker Judit [ford]RT
818V970123/2002Voroncov; VeljaminovHogyan keletkezett a világ?Szikra Kiadás, Budapest, 1949
819B51539/2016Benkő József, Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2000Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1999T
820C33Csaba György GáborA csillagász Hell Miksa írásaibólMCSE, Budapest, 1997

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
821F970124/2002Fülöp ZsigmondA Föld keletkezéseSzikra Kiadás
822T33536/2016Tass AntalPortratgallerie der Astronomischen GesellschaftKönigliche Ungarische Universitatsdruckerel Budapest, 1931SU
823C33242/2/2002Csaba GyörgynéCsillagászat az óvodábanTankönykiadó, 1991
824H93123/2016Hoskin, MichaelA csillagászat történeteMagyar Világ Kiadó, 2004.SU
825G270125/2002Gáspár LászlóA világmindenségSzikra Kiadás
826M72540/2016Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2001Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2000T
827B3720/2017Bartha LajosFényi Gyula emlékezeteMagyar Csillagászati Egyesület, 1955
828N140199/2002Nagy ErnőTíz év űrkutatásKossuth Könyvkiadó, 1967.
829K990231/2002Kutasné Péter Ágnes [szerk.]Az űrhajózásGondolat Kiadó, Budapest, 1957
830M72541/2016Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2002Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2001T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
831K1021/2017Keszthelyi Sándor, Sragner MártaLakits Ferenc csillagász élete; Lakits Ferenc bibliográfiaMagyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 2000
832F86125/2016Forgács József (szerk.)Magyar CsillagversekHalley Csillagászati Egyesület, Oroszlány, 2000
833L68406/2016Lindner, KlausJugendlexikon AstronomieVEB Bibliographisches Institut Leipzig, 1989RR
834H84535/2016Horváth András dr.XIII. CSBK országos találkozó Kiskunhalas, 1984CSBK 1984
835M5022/2017Meeus, JeanHemelkalender 1996Brugge 1995
836K10127/2016Kaku, MichioHipertérAkkord Kiadó, 2006Egri Győző [ford]; Sallay Zoltán [ford]RW
837G19281/2016Galambos TiborEmberek a világűrbenKossuth Könyvkiadó, Táncsics Könyvkiadó és Szovjet -Magyar Baráti Társaság 1975Mizser Attila tulajdona
838B120216/2002Bacsó Nándor [f.szerk.]Fejezetek a magyar meteorológia történetéből 1971-1995Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapest, 1995
839M72542/2016Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2003Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2002T
840M5023/2017Meeus, JeanHemelkalender 1999Brugge 1998T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
841S510185/2002Szécsényi-Nagy GáborA naprendszer parányai (Az üstökösök kutatásáról)Gondolat Kiadó, 1986.
842J18282/2016Jáki SzaniszlóIsten és a kozmológusokEcclesia Budapest 1992RW
843N10407/2016Nemerkényi Antal [f.szerk]Földrajzi közleményekMagyar Földrajztársaság, 2004
844M72543/2016Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2004Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2003T
845M5024/2017Meeus, JeanHemelkalender 1998Brugge 1997T
846G19283/2016Galambos TiborEmberek a világűrbenKossuth Könyvkiadó, Táncsics Könyvkiadó és Szovjet -Magyar Baráti Társaság 1975"A pártszervezet ajándéka az Intézet érdekében kifejtett kiemelkedő társadalmi tevékenységért. Bp. 1975. november 7."
847N140218/2002Nagy Ferenc [f. szerk]Évfordulónk 2000Magyar Tudomány- és Technikatörténet Műhely, Budapest, 1999
848M72544/2016Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2005Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2004T
849F2825/2017Fassero, JamesPhotographic Giants of PalomarWestern Press, Los Angeles 1947SS
850S290046/2002Szamuilovics Sklovszkij JoszifCsillagok (születésük, életük, pusztulásuk)Gondolat Kiadó, 1981.

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
851T48284/2016Texereau. JeanHow to make a telescopeInterscience Publishers (USA) 1957VX
852G74408/2016Guman IstvánDie Astronomie in der Mythologie der DogonBerlin, 1989SU
853P38549/2016Partiscum Csillagászati EgyesületÚtlevél a Naprendszer polgáránakPACSI, SzegedMizser Attila tulajdona
854H9426/2017Hubble Space TelescopeExpanding the Universe with the Hubble Space TelescopeNasa, 2014diasorozat
855A44128/2016Almár IvánKozmikus társkereső - exobolygók, asztrobiológia és SETI a XXI. századbanKossuth kiadó, 2011RW
856M72550/2016Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2006Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2005T
857A440194/2/2002Almár Iván, Horváth András (szerk.)Űrhajózási lexikonAkadémiai Kiadó, Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1981.
858H49126/2016Hegedűs Tibor, Jager Zoltán, József Rita, Vaskúti JózsefCsillagászat Baján - A bajai csillagászat 50 éveÁrtér Alapítvány, 2000Ártér Könyvek VI.SV
859S40286/2016Schurig - GötzHimmels-AtlasLipcse, 1923Tabulae CaelestesSX
860M10410/2016Marik MiklósFejezetek az elméleti asztrofizikábólNemzeti Tankönyvkiadó, 1994RX

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
861S94548/2016Stumpf, Karl dr. prof.Astronomie Das Fischer Lexikonifj. Bartha Lajos 1959RS
862F6227/2017Flammarion, CamilleUraniaBudapest, 1896ford.:Zempléni P. Gyula
863M250195/2002Mallas H. John; Kreimer EveredA Messier-albumGondolat Kiadó, 1985.
864P60411/2016Pénzes István [f. szerk.]Évfordulóink a műszaki és természettudományokbanMTESZ, Budapest, 1990
865K97547/2016Kulin GyörgyAz élet csillagászati feltételei; A csillagászat problémái; A Magyar Csillagászati Egyesület alapszabályaiBudapest, 1947 (a szerző kiadása)Csillagok világa könyvekZ
866K97274/5/2016Kulin GyörgyAmit a csillagokról tudni kell!Budapest, Tankönyvkiadó, 1972 Csillagászat középiskolásoknak Szakköri füzet
867M250196/2002Mallas H. John; Kreimer EveredA Messier-albumGondolat Kiadó, 1985.
868M72288/2016Mizser Attila (szerk.)Amatőrcsillagászok kézikönyveMCSE, 2006
869E520255/2002Endrei Walter; Gazda István; Jakab Ágnes; Palló Gábor; Sipka LászlóÉvfordulóink a műszaki és természettudományokban 1987MTESZ, Budapest, 1986
870M72551/2016Mizser Attila, Taracsák Gábor (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2007Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2006T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
871K97274/4/2016Kulin GyörgyAmit a csillagokról tudni kell!Tankönyvkiadó Budapest, 1972 Csillagászat középiskolásoknak Szakköri füzetdedikálva "Pista bátyámnak sok szeretettel Gyurka. Bp. 1973. április 1. (de nem ugratás)
872W97289/2016Wodetzky József, Dr.ÜstökösökKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1910.Népszerű Természettudományi Könyvtár
873I59546/2016Ingalls, Albert G. (szerk.)Amateur Telescope MakingScientific American, New York, 1972VX
874K97274/3/2016Kulin GyörgyAmit a csillagokról tudni kell!Tankönyvkiadó Budapest, 1972Csillagászat középiskolásoknak
875M250196/2002/2Mallas H. John; Kreimer EveredA Messier-albumGondolat Kiadó, 1985.
876D48290/2016Detre LászlóÜzenetek a világűrből (Kozmikus hatások a Földön)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1939RS
877G46412/2016Gilberg, L. A.Az ég meghódításaMűszaki Könyvkiadó, Budapest, 1979
878S585445/2016Sima, ZdislavAstronomie a KlementiumPrága, 2001
879K97274/2/2016Kulin GyörgyAmit a csillagokról tudni kell!Tankönyvkiadó Budapest, 1972Csillagászat középiskolásoknak
880P89127/2016Ponori Thewrewk AurélNyugatosok (Hadifogoly-emlékezések)Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2004.Ember(ség)próbák szögesdrót mögött - Mundus - Emlékiratokdedikált

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
881K97291/2016Kulin GyörgyA távcső világaGondolat, Budapest 1975dedikált "Galanbos Tibornak a sok együttműködésre emlékezve szeretettel Dr. Kulin György"Polaris munkapéldány
882C33413/2016Csaba György GáborKalandozás az égboltonGondolat Kiadó, Budapest, 1987Gondolat ZsebkönyvekY
883B51552/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2008Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2007T
884K97260/2/2016Kulin GyörgyTávcsövek házi készítéseBudapest, TIT Uránia Csillagvizsgáló, 1984
885S330018/2002Schalk GyulaA planetárium közművelődési és közoktatási szerepeTIT Budapest, 1977
886S51170/2/2002Szécsényi-Nagy GáborTúl a Tejútrendszer határainGondolat Kiadó, Budapest, 1976Y
887R71553/2016Rezsabek NándorAz utolsó magyar polihisztorAura Kiadó, Budapest, 2010SU
888K9728/2017Kulin GyörgyTávcsőtükör házi készítéseBudapest, 1970dedikálva
889G190183/2002Galambos TiborEmberek a világűrbenKossuth Könyvkiadó, 1975.
890S51173/2/2002Szécsényi-Nagy GáborM45, azaz a FiastyúkGondolat Kiadó, Budapest, 1989Gondolat ZsebkönyvekY

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
891B51554/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2009Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2008T
892K9729/2017Kulin GyörgyAz élet csillagászati felteleiBudapest, 1947Csillagok világa könyvek
893S51173/2002Szécsényi-Nagy GáborM45, azaz a FiastyúkGondolat Kiadó, Budapest, 1989Y
894S64555/2016Sinnott, Roger W. (szerk.)NGC 2000.0 - The Complete New General Catalogue and Index Catalogues of Nebulae and Star Clusters by J.L.E. DryerSky Publishing Corporation Cambridge, Massachusetts 1988.SX
895K9730/2017Kulin GyörgyA csillagászat problémáiBudapest, 1947 (a szerző kiadása)Csillagok világa könyvek
896B32414/2016Barcza SzabolcsA csillagok életeGondolat Kiadó, Budapest, 1979Gondolat ZsebkönyvekY
897B51556/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2010Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2009T
898B8631/2017Bouska, Jirí; Guth, Vladimír; Onderlicka, BedrichHvezdarska Rocenka 1966Prága, 1965V
899S240178/2002Scagell RobinVilágűr (Egy könyv, amely valóban bemutatja az univerzumot)Szukits Könyvkiadó, 2001.Bemutatjuk a világotIllés Tibor ajándéka, 2001.08.17.
900B51559/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2011Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2010T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
901M4732/2017Maury, Jean-PierreGalilei, a csillagok hírnökePark kiadóKréta könyvek
902F990054/2002Furniss, TimSpace Shuttle LogJane's Publishing Company Limited
903B51560/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2013Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2012T
904R9333/2017Rosny, J. H.A Föld halálaGéniusA regényírás művészeiford.:Laky Margit
905N750052/2002Nicolson, IainThe SunMitchell Beazley, 1982
906M24415/2016Makra ZsigmondŰrhajózás holnaputánGondolat Kiadó, Budapest, 1986Gondolat ZsebkönyvekY
907B51561/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2014Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2013T
908F6234/2017Flammarion KamillA világ végeBudapest, 1900ford.:Feleki József
909S950248/2002Sztrókay KálmánAz ember és a csillagokAthenaeum Kiadó Budapest, 1943.
910B51562/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2015Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2014T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
911N8935/2017Nyárádi Róbert (szerk.)Az enyhülés és leszerelés a nyolcvanas évekbenBudapest, 1981A békemozgalom időszerű kérdései
912A31130/2016Akademia Nauk CCCPEphemerides of minor planets1990Yu. V. Batrakov [szerk]SX
913B51563/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2016Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2015T
914K3336/2017Keller, Hans-UlrichKosmos Himmels Jahr 2017 - Sonne, Mond und Sterne im JahreslaufKosmos, Stuttgart, 2016dedikálva
915M72205/2002Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve IBudapest, Uránia Csillagvizsgáló, Meteor, 1987RR
916W33131/2016Whitney A. CharlesA tejútrendszer felfedezéseGondolat Kiadó, 1978RX
917P45352/2002Patrick Moore1997 Yearbook of AstronomyMacmillan London, 1996V
918K10459/2/2016Keszthelyi SándorMagyarország napóráiMCSE, Budapest, 1998SW
919M72204/2002Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve IIBudapest, Uránia Csillagvizsgáló, Meteor, 1987RR
920N140005/2002Nagy István György [szerk]A Hold kapujábanBudapest, Móra Könyvkiadó, 1969

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
921R52564/2016Reiner LuthardtAhnerts Kalender für Sternfreunde 1989VEB Johann Ambrosius Barth Leipzig 1988V
922K10459/3/2016Keszthelyi SándorMagyarország napóráiMCSE, Budapest, 1998SW
923A280181/2002Ahnert Paul dr.Kleine praktische Astronomie (Hilfstabellen und Beobachtungsobjekte)Johann Ambrosius Barth Leipzig 1974.
924D920177/2002Druga, LadislavHvezdáren Hurbanovo
925E17565/2016Eduard PittichAstronomicka Rocenka 2015Slovenska Ustredna Hvezdaren Hurbanovo, 2014V
926B1537/2017Bakos JózsefNagy Károly 1797-1868 reformkori természettudós élete és munkásságaBudapest, 1994
927B860042/2002Brandt Rudolf; Müller Bernd; Splittgerber EberhardHimmelsbeobachtungen mit dem Fernglas (Eine Einführung für Sternfreunde)Johann Ambrosius Barth Leipzig 1984.
928S33292/2016Szabados lászló (szerk.)Kövesligethy Radó és az asztrofizika kezdetei MagyarországonKonkoly Obervatory Budapest, 2011SV
929H34557/2016Harrington, Philip S. Eclipse! The What, Where, When, Why and How Guide to Watching Solar and Lunar EclipsesJohn Wiley and Sons, Inc.fogyatkozások 2017-igRR
930D1538/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 1. A NaprendszerDraco, Bóly-Paks 2001Draco különkiadása

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
931J99132/2016Juszkiewicz, J. [szerk]Proceedings of the 5th Internation Olympiad on Astronomy and Astrophysics (IOAA) - Silesia, Poland
932K10164/2002Katona ZoltánA gyógyító technikaGondolat Kiadó, Budapest, 1977Gondolat ZsebkönyvekY
933E17566/2016Eduard PittichAstronomicka Rocenka 2014Slovenska Ustredna Hvezdaren Hurbanovo, 2013V
934D1539/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 2. A TejútrendszerDraco, Bóly-Paks 2002Draco különkiadása
935D48293/2016Dulichár GáborDr. Szabó Gyula bemutató csillagvizsgáló 2000-2010 - A miskolci csillagvizsgáló történeteSS
936H34558/2016Harrington, Philip S. Star Ware - The Amateur AstronomerJohn Wiley and Sons, Inc.RR
937D1539/2/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 2. A TejútrendszerDraco, Bóly-Paks 2002Draco különkiadása
938D930044/2002Ducrocq, AlbertAz anyag regényeBudapest, Kossuth Kiadó, 1965Univerzum KönyvtárNagy Imre [ford]Y
939U76295/2016Urbán LászlóPantheon . Az idő és tér szentélyeBudapest, 2010kézirat
940J10161/2002Jándy KláraFüstköd a város felettGondolat Kiadó, Budapest, 1976Gondolat ZsebkönyvekY

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
941E17567/2016Eduard PittichAstronomicka Rocenka 2011Slovenska Ustredna Hvezdaren Hurbanovo, 2010V
942D1540/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 3. A galaxisokDraco, Bóly-Paks 2003Draco különkiadása
943K30296/2016Kelemen János és Szabados László (szerk.)Űrcsillagászat MagyarországonKonkoly Obervatory Budapest, 2010SV
944P66162/2002Petrik OttóTechnikai kuriózumokGondolat Kiadó, Budapest, 1977Gondolat ZsebkönyvekY
945E17568/2016Eduard PittichAstronomicka Rocenka 2009Slovenska Ustredna Hvezdaren Hurbanovo, 2008V
946D1540/2/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 3. A galaxisokDraco, Bóly-Paks 2003Draco különkiadása
947B680008/2002Bitó János; Sinka József3... 2... 1... start!Budapest, Táncsics Könyvkiadó, 19682
948T33297/2016Tass Tantal Dr.; Wodetzky József Dr.Stella Csillagászati Egyesület Almanachja 1930-raKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1930.Stella Csillagászati Egyesület Almanachja (VI. évfolyam)U
949J87159/2002Juhász ÁrpádA kőolaj nyomábanGondolat Kiadó, Budapest, 1979Gondolat ZsebkönyvekY
950M72288/2/2016Mizser Attila (szerk.)Amatőrcsillagászok kézikönyveMCSE, 2006

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
951D1541/2017Dalos Endre; Hevesi Zoltán; Szentmártoni Béla (szerk.)Az én világom 4. A mély-ég objektumokDraco, Kaposvár-Paks 2004Draco különkiadása
952G16155/2002Gács Andrásné - Soltész GáspárA szemüveg történeteGondolat Kiadó, Budapest, 1982Gondolat ZsebkönyvekY
953J27351/2002Jan Mánek (szerk.)Hvezdarska Rocenka 1996Hvezdarna a planetárium hl. m. Prahy, 1995V
954B3742/2017Bartha Lajos, Dalos Endre (szerk.)Az én világom 6. Emberek és csillagokDraco, Budapest-Paks 2006Draco különkiadása
955B33298/2016Barlai KatalinCsillagászat és kultúra (Közép-európai szemmel)Konkoly Obervatory Budapest, 2010SV
956S51170/3/2002Szécsényi-Nagy GáborTúl a Tejútrendszer határainGondolat Kiadó, Budapest, 1976Gondolat ZsebkönyvekY
957V93569/2016Vizi PéterCsillagatlasz kistávcsövekhezGeobook 2009SX
958D1543/2017Dalos Endre; Bartha Lajos (szerk.)Az én világom 7. A kettőscsillagokDraco, Paks-Budapest 2007Draco különkiadása
959G300047/2002Gauser Károly; Sztrókay KálmánAz ember és a csillagok (Népszerű csillagászat)Tankönyvkiadó Budapest, 1963.
960H84302/2016Horváth Árpád Dr.A távcső regényeMűszaki könyvkiadó Budapest, 1988.

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
961L10147/2002Lábos ElemérTermészetes és mesterséges értelemMagvető Kiadó, Budapest, 1979Gyorsuló időY
962T10570/2016TIT, Eötvös Loránd Fizikai Társulat, MTESZ (szerk.)Csillagászati évkönyv 1981Gondolat Kiadó Budapest, 1980T
963D1544/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 8. Az amatőrcsillagászatDraco, Paks 2007Draco különkiadása
964S10300/2016SOlar System Exploration Committee of the NASAPlanetary Exploration Through Year 2000Washington D.C. 1983RT
965B51571/2016Benkő József, Mizser Attila (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 2012Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 2011T
966D1545/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 9. A változócsillagokDraco, Paks 2009Draco különkiadása
967K970197/2002Kulin György [szerk]; Róka Gedeon [szerk]A távcső világaBudapest, Gondolat Kiadó, 1980
968B43301/2016Bérczi Szaniszló, Hargitai Henrik, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Sík András, Földi Tivadar, Hegyi Sándor, Kovács Zsolt, MörtlBolygófelszíni mikrokörnyezetek atlaszaELTE TTK Budapest, 2003Kis atlasz a Naprendszerről (6)RT
969M39148/2002Marx GyörgyJövőidőbenGyorsuló időY
970R65572/2016Rékai CsabaNapórák szerkesztése és számítása a csillagászat elemeivel2003gépiratSW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
971D1545/2/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 9. A változócsillagokDraco, Paks 2009
972S510045/2002Szécsényi-Nagy GáborA naprendszer parányai (az üstökösök kutatásáról)Gondolat Kiadó, 1986.
973H31302/2016Hargitai Henrik, Bérczi Szaniszló, Gucsik Arnold, Horvai Ferenc. Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Nagy Szabolcs JánosBecsapódások folyamata, nyomai és hatásaiELTE TTK Budapest, 2005A Naprendszer kisenciklopédiája - A Naprendszer formakincse (1)RT
974M39150/2002Marx GyörgyKimeríthetetlen anyagMagvető Kiadó, Budapest, 1969Gyorsuló időY
975D21223/2002Danis Győző (szerk.)Tudományos Ismeretterjesztő társulatSU
976D1546/2017Dalos Endre (szerk.)Az én világom 10. Csillagok, csillagképekDraco, Paks 2010
977K97135/2016Kulin György [szerk]; Róka Gedeon [szerk]A távcső világaBudapest, Gondolat Kiadó, 1975Z
978B43303/2016Bérczi Szaniszló, Hargitai Henrik, Horváth András, Kereszturi Ákos, Mészáros István,Sík AndrásBolygófelszíni barangolásokELTE TTK Budapest, 2004Kis atlasz a Naprendszerről (7)RT
979M97149/2002Müller PálAz élet története és a lemeztektonikaMagvető Kiadó, Budapest, 1979Gyorsuló időY
980F86573/2016Forgács JózsefTeljes napfogyatkozás MagyarországonAKG Kiadó, 1999SW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
981K10136/2016Keszthelyiné Sragner MártaAz égbolt mindenkié - Emlékkötet Kulin György születésének 100. évfordulójáraMagyar Csillagászati Egyesület, 2005SU
982B43304/2016Bérczi Szaniszló, Kabai AndrásŰrkutatás és geometriaUNICONSTANT Budapest, Püspökladány, 2002Kis atlasz a Naprendszerről (5)RT
983S3340/2002Schalk GyulaPlanetárium és csillagászatGondolat Kiadó, Budapest, 1977SV
984B85574/2016Bödők ZsigmondAz ezredvég napfogyatkozásaNemzeti Tankönyvkiadó, Budapest/ NAP Kiadó, Dunaszerdahely,1998SW
985H3448/2017Harrington, Philips S.Star Ware - The Amateur AstronomerJohn Wiley and Sons 2007 (4. kiadás)
986B43137/2016Bényi Zoltán; Jelenczki István (szerk.)A Hold túlsó oldalán (Dokumentumok és emlékezések Izsák Imréről)Kairosz Kiadó, 2004SV
987E99305/2016EzermesterEzermester 1964 januárEgyetemi nyomda Budapest
988S3339/2002Schalk GyulaPlanetárium és csillagászatGondolat Kiadó, Budapest, 1977SV
989K91575/2016Kósa-Kiss AttilaRejtőző Sasbérc CsillagvilágLiterator Kft. Nagyvárad, 2003SU
990D9749/2017Dunlop, StormStar FinderHarperCollins Publisher 2006

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
991R71138/2016Rezsabek NándorFejezetek a Magyar Csillagászati Egyesület történetéből (1946-1949)Magyar Csillagászati Egyesület, 2005SU
992S910209/2002Szoboszlay EndreArab csillagászat az iszlám viharábanKölcsey Ferenc Megyei Művelődési Központdedikált
993T82576/2016Toroczkai-Wigand EdeÖreg csillagokMűszaki Könyvkiadó Pécs, 1988SU
994M1050/2017Massey, Steve;Dobbins, Thomas A; Douglas, Eric J.Video AstronomySky Publishing Corporation, 2000VX
995D17139/2016Dancsó BélaHoldséta (A Holdra szállás története)Novella Kiadó, 2004Dedikált
996D28306/2016Dasch, Pat - Treiman, AllanAncient Life on Mars???Lunar and Planetary Instutute, Houston, Texas40 diával
997B90577/2016Brown, Robert; Falk, Karen;Feild, Ann; Hanisch, Robert; Lallo, Christian; Toolan, Sharon; Wildt, Krista, Deyarmin, MindyHubble 2004 - Science Year in ReviewNASA, ESA, RZ
998F62140/2016Flammarion CamilleA világ végeLégrádi Testvérek Budapest, 1897.
999P45307/2016Patyi Károly ErnőItt az új csillagászat - Kvantum csillagászat; Exponenciális Fényelmélet, A gravitáció magyarázatamagán, fénymásolat
1000N14418/2016Nagy István GyörgyŰrhajózásMóra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1981Kolibri Könyvek

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1001D45578/2016Deme László, Fábián Pál (szerk.)Helyesírási tanácsadó szótárTerra, Budapest, 1970VY
1002K97141/2016Kulin György; Haeffner TivadarA távcső világa I.Királyi Magyar Természettudományi Társulat Könyvkiadó vállalata, 1941Z
1003M50308/2016Megay LászlóHány perced van?Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1983ifjúsági
1004S6282/2002Simonffy GézaAz atomvilág szereplőiMóra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1962Búvár könyvekY
1005F20579/2016Farkas Andrea (szerk.)A magyar helyesírás szabályaiImpresszum Kiadó, BudapestVY
1006W9753/2017Wodaski, Ron; Croman, RussThe New Astro - Zone System for Astro ImagingNew Astronomy Press, Duvall, USA, 2006DVD melléklettelVX
1007S26143/2016Scheiner J. Dr.Népszerű asztrofizikaKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1926.
1008P89581/2016Ponori Thewrewk AurélHajnali szép csillag - Csillagászat a Mária-mítoszokbanMCSE, Budapest, 2003SV
1009K97142/2016Kulin György; Haeffner TivadarA távcső világa II.Királyi Magyar Természettudományi Társulat Könyvkiadó vállalata, 1941Z
1010K8849/2002Kőháti AttilaAz űrkutatás a Föld szolgálatábanGondolat Kiadó, Budapest, 1979

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1011P89580/2016Ponori Thewrewk AurélA Nap fiaiMCSE, 2007SV
1012C3055/2017Covington, Michael A.Astrophotography for the AmateurCambridge University Press, 1999VX
1013K97144/2016Kulin György; Zerinváry SzilárdA távcső világaGondolat Kiadó, 1958Z
1014M48310/2016Mayer László (szerk.)Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005/2Vas Megyei LevéltárSS
1015O75582/2016Ostriker, Jeremiah P.; Mitton, SimonSötét hatalom (Kutatás a láthatatlan univerzum titkai után)Geobook Hungary, 2014RW
1016R9656/2017Rükl, AntonínA világűr képes atlaszaSpringer, 1995RY
1017A440194/2002Almár Iván, Horváth András (szerk.)Űrhajózási lexikonAkadémiai Kiadó, Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1984.
1018H93311/2016Hotya HajniCsillagászat kicsiknek és nagyoknakSupport Production Kft. Gödöllő, 2009Kis tudósok nagy füzeteifjúsági
1019G80583/2016Gyenes LajosA földgömb használataKözoktatásügyi Kiadó Vállalat, Budapest, 1951RX
1020V33145/2016Vargha Domokosné; Kanyó SándorCsillagkoronák éjféli barátja (Tittel Pál élete és működése)Akadémiai Kiadó Budapest, 1988.SU

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1021G31312/2016Gazda István, Marik MiklósCsillagászat-történeti ABCTankönyvkiadó, Budapest, 1986.SV
1022B98584/2016Burnham, RobertCsillagászatKossuth Kiadó, 2002Tudományos KiskönyvtárRS
1023R9658/2017Rükl, AntonínMondatlasDausien, 1999SX
1024D66146/2016Dienes Gedeon (ford.)Első felvételek a Hold túlsó oldalárólAkadémiai Kiadó Budapest, 1960.RZ
1025L58313/2016Levy, David H.Az égbolt csodáiTrio 2000S
1026S670110/2002Skolvszkij, Sz. I.Világegyetem, élet, értelemGondolat Kiadó, Budapest, 1976
1027N14585/2016Nagy SándorÚtmutató az amatőr változócsillag megfigyelésekhezTIT 1972VX
1028P91205/2016Price, Fred W.The planet ObserverCambridge University Press, 1994RT
1029B98191/2002Burnham, Robert Jr.BurnhamDover Publications, 1978RR
1030P670012/2015Petrovich, G.V.[szerk] The soviet encyclopedia of space flightMoszkva, Mir publishers, 1969

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1031H64586/2016Herrmann, Dieter B.Kosmische Weiten - Geschichte der Entfernungsmessung im WeltallLipcse, 1977SV
1032D6459/2017Dickinson, Terence; Dyer, AlanThe Backyard AstronomerFirefly Books, 2002
1033D66146/2/2016Dienes Gedeon (ford.)Első felvételek a Hold túlsó oldalárólAkadémiai Kiadó Budapest, 1960.
1034J100011/2015Jager, C. De [szerk.]Space science reviewsD. Reidel publishing, 1970
1035M84587/2016Mompié Vargas GabriellaEgy asztrológus naplójábólNemes és Társa Nyomda Kft. BudapestVY
1036S9260/2017Stoyan, Ronald; Binnewies, Stefan; Friedrich, Susanne, Schroeder, Klaus-PeterAtlas of the Messier ObjectsCambridge University Press, 2008S
1037B980192/2002Burnham, Robert Jr.Burnham's Celestrial Handbook II. Chamaeleon through OrionDover Publications, 1978
1038D480246/2002Drinkwater, Peter I.The art of sundial constructionP. Drinkwater, 1985
1039F9261/2017French, SueDeep-Sky WondersFirefly Books, 2011RY
1040B980193/2002Burnham, Robert Jr.Burnham's Celestrial Handbook III. Pavo through VulpeculaDover Publications, 1978

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1041H480077/2002Hédervári PéterÜstököskutatás az űrkorszakbanMagvető Kiadó, Budapest, 1983
1042R72147/2016Ridpath, IanBolygók és ssillagokHatározó kézikönyvek
1043J400114/2002Jánossy LajosKozmikus sugárzásMűvelt nép könyvkiadó, Budapest, 1954
1044M10423/2016Marik Miklós; Pnori Thewrewk AurélModern csillagászati világképTankönyvkiadó, Budapest, 1972
1045B62590/2016Biddy Walcot, Debbie JamesThe William Herschel Museum Souvenir Guidebook
1046S510185/2/2002Szécsényi-Nagy GáborA naprendszer parányai (Az üstökösök kutatásáról)Gondolat Kiadó, 1986.
1047D280249/2002Darwin G. H.A tengerjárás és rokontünemények naprendszerünkbenK. M. Természettudományi Társulat, 1904.
1048H84314/2016Horváth Árpád; Nagy István GyörgyA csillagok felé"Sic itur ad astra (Így jutunk a csillagokig), Szeretettel Ferikének. Viki., 1993.II.19"
1049J100146/2002Jefremov, Ny. J.A világmindenség mélységeibenGondolat Kiadó, Budapest, 1978
1050V76591/2016Vértes Ernő"Napóra (barátok) a határon", III. Nemzetközi Napóra Szimpózium. Kőszeg, 2002. szeptember 27-29.Ellátó Nyomda Szombathely, 2002200 példánySW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1051D17139/2/2016Dancsó BélaHoldséta (A Holdra szállás története)Novella Kiadó, 2004RZ
1052P92148/2016Proctor RichardMás világok mint a mienk: A világok sokasága a legújabb tudományos vizsgálatok fényénél tanulmányoztaK. M. Természettudományi Társulat, 1875.
1053S870134/2002Stefan, I.M.Utazás a világűrbenIfjúsági könyvkiadó, Bukarest, 1954
1054S67424/2016Skolvszkij, Sz. I.Világegyetem, élet, értelemGondolat Kiadó, Budapest, 1976RW
1055B86306/2002Both Előd, Mizser Attila (szerk.)Csillagászati adatok 1989-reMagyar Csillagászati Egyesület Budapest
1056K3862/2017Kepple, George Robert; Sanner, Glen W.The Night Sky Observer's Guide - Volume 1 Autumn & WinterWillmann-Bell Inc.1998RZ
1057F17150/2016Faraday; Helmholtz; PettenkoferNépszerű természettudományi előadásokK. M. Természettudományi Társulat, 1878.
1058D480243/2002Detre LászlóÜzenetek a világűrbőlA Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
1059K97592/2016Kulin György, Kolbenheyer Tibor (szerk.)Csillagok világa - Rádió, radar, rakéta, a csillagászat szolgálatábanDr. Kulin György Budapest,1947
1060K3863/2017Kepple, George Robert; Sanner, Glen W.The Night Sky Observer's Guide - Volume 2 Spring & SummerWillmann-Bell Inc.1998RZ

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1061M720203/2002Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve I.Budapest, Uránia Csillagvizsgáló - Meteor, 1987RR
1062N140115/2002Nagy ErnőAz űrrepülés jövőjeGondolat kiadó, Budapest, 1962
1063P68425/2016Pforte, HeinzOptikai műszerészMűszaki Könyvkiadó, Budapest, 1982VX
1064K97593/2016Kulin György (szerk.)Csillagok világa - Évkönyv az 1948. évreDr. Kulin György Budapest,1947
1065A8064/2017Archenhold, F.S. dr.Kometen, Weltuntergangsprophezeiungen und der Halleysche KometBerlin, 1910RT
1066M720206/2002Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve II.Budapest, Uránia Csillagvizsgáló - Meteor, 1987RR
1067K97594/2016Kulin György (szerk.)Csillagok világa - Évkönyv az 1949. évreDr. Kulin György Budapest, 1948
1068D48290/2/2016Detre LászlóÜzenetek a világűrből (Kozmikus hatások a Földön)Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1939Ex Libris Dr. Csada ImreRZ
1069M721/2016Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve I.Budapest, Uránia Csillagvizsgáló - Meteor, 1987RR
1070M10316/2016Marik Miklós; Ponori Thewrewk AurélModern csillagászati világképTankönyvkiadó, Budapest, 1795

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1071K89426/2016Komarov, V.This Fascinating AstronomyMIR, 1985RT
1072N3765/2017Navashin, M. Sz.Tyeleszkop asztronoma-ljubityeljaMoszkva, 1975VX
1073M72151/2016Mizser Attila; Szőke BalázsAz észlelő amatőrcsillagász kézikönyve II.Budapest, Uránia Csillagvizsgáló - Meteor, 1987RR
1074B680129/2002Bitó János; Sinka JózsefUtak a kozmoszbaKossuth Könyvkiadó, 1970
1075B18596/2016Balázs LajosCsillagászati kutatóintézetMagyar Tudományos Akadémia Budapest, 2000SV
1076G74149/2016Guman IstvánDogon mitológia és csillagászatMundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2006Hagyományos kultúrák a modern AfrikábandedikáltSV
1077B680067/2002Bitó János; Sinka JózsefŰrhajók-ŰrállomásokMagyar-szovjet baráti társaság, 1971
1078T330332/2002Tass Antal; Wodetzky József [szerk.]Stella Csillagászati Egyesület Almanachja 1927-reA Stella Csillagászati Egyesület
1079R96597/2016Rupp ErzsébetA Magyar Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló IntézeteBudapest, 1981SU
1080K9767/2017Kulin GyörgyA meteorokKirályi Magyar Egyetemi Nyomda Budapest, 1943.Különlenyomat a Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1944. évkönyvéből

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1081D480264/2002Detre László Dr.; Lassovszky Károly Dr.; Móra Károly Dr.; Tolmár Gyula Dr.; Wodetzky József Dr.A természet világa 1. A csillagos égKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1938.
1082T33427/2016Tass Antal; Wodetzky József [szerk.]Stella Csillagászati Egyesület Almanachja 1928-raA Stella Csillagászati EgyesületU
1083R96598/2016Rupp ErzsébetKonkoly Observatory of the Hungarian Academy of SciencesBudapest, 1981SU
1084G16315/2016Gagarin, JurijUtazás a világűrbenBudapest, Táncsics könyvkiadó, 1962
1085T330331/2002Tass Antal; Wodetzky József [szerk.]"Stella" Csillagászati Egysület Almanachja 1927-reA Stella Csillagászati Egyesület
1086R71599/2016Rezsabek NándorTudomány, technika, irodalom - Sztrókay Kálmán emlékezeteAura Kiadó Budapest, 2012SU
1087T5017/2002Thomas, OswaldDas wiener planetariumVerlag der Wiener Messe A.-G. Wien Museumstr. 1. 1927
1088S330002/2002Szabó JózsefŰrrepülés (A kozmosz országútjain)Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1980.
1089T33428/2016Tass Antal; Wodetzky József [szerk.]Stella Csillagászati Egyesület Almanachja 1930-raA Stella Csillagászati Egyesület
1090H84600/2016Horváth József, Molnár László (szerk.)Emlékkönyv Kunc Adolf premontrei prépost születésének 150. évfordulója alkalmábólSzombathelyi Premontrei Diákszövetség Szombathely, 1993SU

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1091B86306/2/2002Both Előd, Mizser Attila (szerk.)Csillagászati adatok 1989-reMagyar Csillagászati Egyesület BudapestT
1092V330214/2002Vargha Domokosné; Kanyó SándorCsillagkoronák éjféli barátja - Tittel Pál élete és működéseAkadémiai Kiadó, Budapest, 1988
1093C480062/2002Csató IstvánA kozmosz partjánKossuth könyvkiadó, 1963
1094T330336/2002Tass Antal; Wodetzky József [szerk.]Stella Csillagászati Egyesület Almanachja 1931-reA Stella Csillagászati Egyesület
1095I98601/2016Iveta ChovanováBarangolások Selmecbányán - Séták egy régi bányavárosbanSelmecbányai Turisztikai EgyesületSS
1096S9169/2017Szőke Balázs; Mezősi CsabaBinokulár-változók I. rész"meteor" TIT Uránia Csillagvizsgáló 1981VW
1097T930084/2002Tuboly Vince; Horváth TiborVolt egyszer egy napfogyatkozás... (Teljes napfogyatkozás Hegyhátsál, 1999. augusztus 11.)Tuboly Vince magánkiadása, 1999.Köteles példány
1098S33317/2/2016Schalk GyulaPlanetárium és csillagászatGondolat kiadó, Budapest 1977Róka Gedeon emlékéneksv
1099T33429/2016Tass Antal; Wodetzky József [szerk.]Stella Csillagászati Egyesület Almanachja 1929-reA Stella Csillagászati EgyesületU
1100H84Horváth József (szerk.)Dokumentumválogatás Kunc Adolf születésének 150. évfordulójáraGothard Jenő Amatőrcsillagászati Egyesület Szombathely, 1991

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1101S36155/2016Scholze, OscarDer Weg zum MondStuttgart, Wissen-Verlag,Enzyklopädie der Weltraumforschung in FarbeS
1102T98318/2016Tverdovszkij, VlagyimirAz űrrepülőtérKozmosz könyvek,1979, Budapest
1103S33430/2016Szabó MiklósOrosz-Magyar Magyar-Orosz szótárAkadémia Kiadó, Budapest,1984VY
1104H84222/2002Horváth József (szerk.)Dokumentumválogatás Kunc Adolf születésének 150. évfordulójáraGothard Jenő Amatőrcsillagászati Egyesület Szombathely, 1991VW
1105B32319/2016Barcza SzabolcsA csillagok életeGondolat zsebkönyvek, Budapest, 1979Y
11060097/2002OppenheimProbleme der modernen Altronomie1911
1107B37602/2016Bartha Lajos, Tepliczky IstvánKonkoly Thege Miklós emlékezeteMagyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1992SU
1108S19156/2016Sarkady MáriaA cica, aki szerette a Holdat (mesék)Írók Alapítványa - Szépírók Könyvműhely, 2013.
1109S11320/2016Sain MártonA fény birodalmaGondolat zsebkönyvek, Budapest, 1980Y
1110O370097/2002Oppenheim, S.Probleme der modernen Altronomie1911

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1111M72603/2016Mizser Attila, KIss László, Fidrich Róbert (szerk.)Változócsillag katalógusMagyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1995VW
1112C3471/2017Csada Imre A naptevékenység ciklikus változásának magnetohidrodinamikai elmélete1962Doktori értekezés téziseiSW
1113M10157/2016Marik Miklós (szerk.)CsillagászatAkadémiai Kiadó Budapest, 1989.RR
1114H48321/2016Hédervári PéterCsillagunk: a NapMagvető kiadó, Budapest, 1980SW
1115T910032/2002Treder, Hans-JürgenRelativität und KosmosAkademie-Verlag, Berlin; Pergamon Press, Oxford; Vieweg&Sohn, Braunschweig
1116D89604/2016Dóra LászlóIsmerkedés a csillagos éggelTIT Uránia Csillagvizsgáló Budapest, 1980RR
1117V3372/2017Vargha Magda; Patkós László;Tóth Imre (szerk.)The Role of Miklós Konkoly Thege in the History of Astronomy in HungaryBudapest, Konkoly 1992
1118B98159/2016Burda, Franz [szerk]Der Flug zum MondOffenburg/BadenS
1119H480066/2002Hédervári PéterCsillagunk: a NapMagvető kiadó, Budapest, 1980
1120B55431/2016Beric, Miroslav; Frlez, Emil; Kovacic, Sanjin; Rabuzin, Edgar; Tadej, Ivan; Vrsnak, BojanAstronomijaNarodna Tehnika Hrvatske, Zagreb, 1982RS

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1121C29605/2016Costantino SigismondiLo Gnomone Clementino - Astronomia Meridiana in ChiesaRoma, 2008
1122B5573/2017Berkes ZoltánDie Meteorologischen Verhaltnisse am SvábhegyBudapest, 1941
1123B98161/2016Burda, Franz [szerk]Der Flug zum MondOffenburg/BadenS
1124S640069/2002Sinka József; Echter Tibor; Nagy ErnőA Hold ostromaKossuth könyvkiadó, 1966
1125C22Civici Musei di Scienze
1126W60606/2016Werner NehlsEinfache parallaktische Montierung in HolzbauweiseWilhelm-Foerster-Sternwarte BerlinVX
1127K10158/2016Kallós KárolyCsillagászati feladatgyűjtemény és segédletNovadat Bt.Csillagidő számítő korong melléklettelRX
1128A44322/2016Almár Iván; Horváth AndrásÚjra a MarsonSpringer Hungarica Kiadó Kft., 1997
1129C220383/2002Civici Musei di ScienzeAnnuario della Specola Cidnea per l'anno bisestile 1992Comune di Brescia Assessorato alla Cultura
1130H84607/2016Horváth ANdrásA budapesti Planetárium 25 éveTIT Budapest, 2003

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1131S92160/2016Stockley, Corine; Oxlade, Chris; Wertheim, JaneKépes Usborne Enciklopédia - Fizika, kémia, biológiaNovotrade KiadóMagyarics Péter [ford]; Varga Antal [ford]; dr Lugosi Erzsébet [szerk]
1132K91323/2016Kósa-Kiss AttilaRejtőző Sasbérc CsillagvilágFábián-Mérai, 2003SU
1133B860390/2002Bouska, Jirí; Guth, Vladimír; Onderlicka, BedrichHvezdarska Rocenka 1958Nakladatelství Ceskolovenské Akademie Ved, Praha, 1957
1134C3376/2017Csaba GörgyHazánk csillagos égboltjaTIT PlanetáriumSS
1135V76162/2016Viking Lander Imaging TeamThe Martian LandscapeNASA, Washhington D.C., 1978.S
1136V670140/2002Vekerdi LászlóÍgy élt NewtonMóra könyvkiadó, Budapest, 1977"Varga Domokosnak, köszönettel"
1137T930238/2002Tucek, KarelMeteorityAcademia, Praha, 1981
1138K10609/2016Kiss LászlóVáltozócsillagok fénygörbéi 1988-1992Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1994VV
1139N1477/2017Nagy RezsőA székesfehérvári csillagászati ismeretterjesztés történeteSzékesfehérvár, 2017
1140F86163/2016Forgács József Egy létnyivel a világ vége előtt Montázs Press Kft. Oroszlány, 2002versek

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1141K970227/2002Kulin GyörgyKopernikusz élete és munkásságaA Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hazafias Népfront Kiadványa, Budapest, 1973
1142S840221/2002Sragner MártaGothard Sándor 1859-1939 természettudósGothard Amatőrcsillagászati Egyesület, Szombathely, 1998
1143H76308/2002Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor, Tepliczky István (szerk.)Meteor csillagászati évkönyv 1991Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1990T
1144H9478/2017Hudoba GyörgyHajmási József 1910-2010 emlékezeteSzékesfehérvár, 2011
1145K170141/2002Karátson GáborÍgy élt Leonardo da VinciMóra könyvkiadó, Budapest, 1973
1146P33432/2016Papp SándorA Mély-ég objektumokTIT Csillagászati és Űrkutatási Választmánya, Budapest, 1984RZ
1147M10610/2016Mersits JózsefCsillagászati évkönyv az 1951- évreMagyar Természettudományi Társulat 1950U
1148T33337/2002Tass Antal; Wodetzky JózsefStella Csillagászati Egyesület Almanachja 1932-reBudapest, 1932U
1149M10165/2016Mailer, NormanMoonfire (Az Apollo-11 hősies útja)Vince Kiadó 2010.S
1150N140060/2002Nagy ErnőTűzcsóva a vilgűrbenMóra könyvkiadó, Budapest, 1960

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1151T33433/2016Tass., A.Portratgallerie der astronomischen gesellschaftBudapest, 1931, Königliche Ungarische UniversitatsdruckereiSU
1152I74611/2016Iskum JózsefA Nap megfigyeléseTIT Uránia Csillagvizsgáló BudapestVV
1153S1121/2002Sajó PéterA planetárium technikájaTIT PlanetáriumSS
1154S40166/2016Szűcs Istvák, Szűcs Csillik IharkaElső lépések, avagy nem lehet elég korán kezdeniKolozsvár, 2010Csillagászat tanítása kisgyermekeknekRX
1155N14324/2016Nagy István GyörgyŰrhajózásKolibri könyvek, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981
1156C220382/2002Civici Musei di ScienzeAnnuario della Specola Cidnea per l'anno bisestile 1993Comune di Brescia Assessorato alla Cultura
1157L58612/2016Levy, David H.Astronomy DaySky & Telescope 1992VV
1158S3320/2002Schalk GyulaA planetárium közművelődési és közoktatási szerepeBudapest, 1965SS
1159C17167/2016Cherrington H. Ernest Jr.Exploring the Moon Throush Binoculars and Small TelescopesGeneral Publishing Company Canada, 1984.RZ
1160D32325/2016Deák Antal AndrásA "Hungaria Nova" megrajzolója Mikoviny Sámuel élete és munkásságaBudapest, 1987SU

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1161K910009/2015Kovács Zoltán [f.szerk.]Földrajzi közlemények 2006Magyar földrajzi társaság, 1872
1162M62613/2016Mezősi Csaba, Mizser Attila, Szőke Balázs (szerk.)PVH Változócsillag katalógusTIT Uránia Csillagvizsgáló Budapest, 1981VV
1163S9179/2017Szőke Balázs; Mezősi CsabaEruptív változócsillagok I.részTIT Uránia CSillagvizsgálóSS
1164V31168/2016Vanin, GabrieleGrosse kosmische Phänomene - Kometen, Sternschnuppen, Sonnen- und MondfinsternisseAugsburg, Weltbild Verlag, 1998RR
1165L29326/2016Lassovszky KárolyA Mars bolygóPécs, Budapest, A Danubia Kiadása, 1924
1166N100008/2015Nemerkényi AntalFöldrajzi közlemények 2005Magyar földrajzi társaság, 1872
1167P89614/2016Potrus PublishingElhiszed, hogy......? A világegyetemről vidámanPotrus Publishingelhiszed, hogy..?gyerekkönyv
1168C3380/2017Csaba György Gábor; Marik Miklós; Racskó GyörgyIfjú csillagászok kézikönyveTankönyvkiadó, Budapest, 1991
1169B32169/2016Barbour, John (szerk.)Footprints on the MoonThe Associated Press, NASA, 1969.S
1170Z71434/2016Zombori OttóCsillagászati értesítőCsillagászati és Űrkutatási Választmánya, 1977T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1171F31615/2016F. Tóth GézaA miskolci planetárium tanulmányterve 19901990tanulmányterv, tervrajzok
1172G15170/2016Gábris Gyula; Marik Miklós, Szabó JózsefCsillagászati földrajzBudapest, Tankönyvkiadó, 1988RX
1173Z71435/2016Zombori OttóCsillagászati értesítőCsillagászati és Űrkutatási Választmánya, 1977T
1174G31616/2016Gazda IstvánA magyar csillagászat történetébőlMagyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 2002SV
1175T3382/2017Tass Antal; Terkán LajosA déli csillagos ég fotometriai megfigyelése - Első részÓgyalla, 1916A Konkoly-alapítványú Ógyallai Magy.Kir. Csillagvizsgáló-Intézet nagyobb kiadványaiSS
1176T99Tytiov, GermanKék bolygómKárp
1177K910007/2015Kovács Zoltán [f.szerk.]Földrajzi közlemények 2007Magyar földrajzi társaság, 1872
1178G31616/2/2016Gazda IstvánA magyar csillagászat történetébőlMagyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 2002SV
1179S51170/4/2017Szécsényi-Nagy GáborTúl a Tejútrendszer határainGondolat Kiadó, Budapest, 1976Y
1180K97172/2016Kubassek János, DrFöldrajzi múzeumi tanulmányokMagyar Földrajzi Múzeum, Érd, 200716. számfolyóiratSS

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1181T990072/2002Tytiov, GermanKék bolygómKárpt Kiadó, Uzsgorod; Madách kiadó, Bratislava; Kozmosz könyvek, Budapest, 1976
1182K910010/2015Kovács Zoltán [f.szerk.]Földrajzi közlemények 2006Magyar földrajzi társaság, 1872
1183S51170/5/2017Szécsényi-Nagy GáborTúl a Tejútrendszer határainGondolat Kiadó, Budapest, 1976Y
1184M99173/2016Musgrove Robert G.Lunar Photographs from Apollos 8, 10 and 11NASA, Washhington D.C., 1971.RZ
1185H550074/2002Heinrich lászlóAz első Kolozsvári csillagdaKriterion könyvkiadó, Bukarest, 1978
1186B86436/2016Both Előd; Schalk Gyula; Zombori OttóCsillagászati értesítőTIT Csillagászati és Űrkutatási Választmánya, Budapest, 1985T
1187K97141/2/2016Kulin György; Haeffner TivadarA távcső világaKirályi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, 1941.Z
1188H4883/2017Hédervári PéterA Föld különös jelenségeiGondolat Kiadó, Budapest, 1977Y
1189Z56328/2016Zinner, ErnstJohannes KeplerLübeck, 1934, Druck und Verlag von Charles ColemanSU
1190B86437/2016Both Előd; Schalk Gyula; Zombori OttóCsillagászati értesítőTIT Csillagászati és Űrkutatási Választmánya, Budapest, 1985T

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1191K97142/2/2016Kulin György; Haeffner TivadarA távcső világa II.Királyi Magyar Természettudományi Társulat Könyvkiadó vállalata, 1941Z
1192K8884/2017Kocsis Piroska; Ólmosi Zoltán (szerk.)Iratok a közös magyar-szovjet űrrepülésrőlMagyar Országos Levéltár, Budapest, 2011TX
1193D31175/2016Davis Don; Hughes DavidThe MoonBLA Publishing Limited, 1989.Planetary ExplorationRZ
1194B51329/2016Benkő Samu; Deák Tamás; Szabó AttilaGalilei párbeszédekKriterion könyvkiadó, Bukarest, 1983SU
1195B86438/2016Both Előd; Schalk Gyula; Zombori OttóCsillagászati értesítőTIT Csillagászati és Űrkutatási Választmánya, Budapest, 1985T
1196K97142/3/2016Kulin György; Haeffner TivadarA távcső világa II.Királyi Magyar Természettudományi Társulat Könyvkiadó vállalata, 1941Z
1197G1985/2017Galambos TiborA világűr képekbenMóra könyvkiadó, 1983
1198M72439/2016Mizser Attila; Kiss László; Fidrich RóbertVáltozócsillag katalógusMCSE, 1995VV
1199T33339/2016Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1926-ra II.évfolyamKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1925U
1200B3786/2017Bartha Lajos; Sonderegger, Helmut; Vértes Ernő"Napóra (barátok) a határon" III. Napóra szimpózium. Kőszeg, 2002. szeptember 27-29.Szombathely, 2002SW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1201H48330/2016Hédervári Péter, Marik Miklós, Pécsi TiborA Vénusz és a Mars ostromaGondolat Kiadó, Budapest, 1976RT
1202B86440/2016Both Előd; Schalk Gyula; Zombori OttóCsillagászati értesítőTIT Csillagászati és Űrkutatási Választmánya, Budapest, 1985T
1203T33329/2/2002Tass Antal, Wodetzky József szerk.Stella Csillagászati Egyesület almanachja 1925-reKirályi Magyar Egyetemi Nyomda, 1925
1204M7287/2017Mizser Attila (szerk.)Változócsillag-észlelésTIT Uránia CSillagvizsgáló, 1984.SS
1205K88330/2016Kőháti AttilaAz űrkutatás a Föld szolgálatábanGondolat Kiadó, Budapest, 1979
1206B53441/2016Berecz GyörgyCsillagászati értesítőCsillagászati és Űrkutatási Választmánya, 1977T
1207H10618/2016Haack HandkarteErdmondVEB Hermann Hack Geographisch-Kartographische Anstalt Gotha, 1988térkép, német
1208F86573/2/2016Forgács JózsefTeljes napfogyatkozás MagyarországonAKG Kiadó, 1999SS
1209S92178/2016Szondi György (szerk.)Napút - CsillagközökBudapest, 2003folyóirat
1210B630353/2002Bikse, J.; Francmanis, J.; Gills, M.; Kletnieks, J.; Smelds, I.; Vilks, I.Astronomiskais kalendars 1997Riga, 1996

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1211D5888/2017Deutsche Akademie für AtrologieSeminatangebote DAA-Studienzentrum HeidelbergDAA Deutsche Akademie für Atsrologie, 2004SS
1212G71177/2016Gulázsi Aurélia (ford.)Csodálatos űrutazásEastone Books Kiadó Győr, 2008.Felfedezés
1213C17167/2016Cherrington, Ernest H. Jr.Exploring the Moon Through Binoculars and Small TelescopesDover Publications, New York, 1984
1214M63442/2016Mihail CsernyísovA szovjet Vega űrszondák kozmikus odisszeájaNovosztyi Sajtóügynökség Kiadó, Moszkva, 1986
1215Z28620/2016Zeeuw, P.T. de; Molster, F.J.A Science Vision for European AstronomyAstronet, 2007RR
1216F3689/2017Fejes ZsoltCsillagfény mellett - Csillagászati (majdnem) tankönyvFejes Zsolt 2017RR
1217M53180/2016Menzel H. DonaldCsillagászatGondolat Kiadó, 1980.RR
1218F63332/2016Flaum, EricThe Planets . A Journey into SpaceCrescent Books, New York, 1988RT
1219S930389/2002Straizys, V.Vilniaus astronomijos observatorijos biuletenisVilinus, 1988
1220J85621/2016Jones, Kenneth GlynWebb Society Deep-Sky Observer's Handbook Vol. 6. Anonymous GalaxiesEnslow Publishers, Inc.1987Z

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1221H2590/2017Hám SándorSajnovics János élete és demonstratiojaBuzárovits Gusztáv könyvnyomdája, Esztergom, 1889SS
1222S62181/2016Simonyi KárolyA fizika kultúrtörténeteGondolat Kiadó, 1978.Y
1223V67333/2016Vehrenberg, HansAtlas of Deep Sky SplendorsSky Publishing Corporation Cambridge, Massachusetts, Cambridge University Press, Treugesell-Verlag, Düsseldorf, 1988SX
1224M360410/2002Martin BirkmaierAstronomie 2002Intercon Spacetec
1225J85622/2016Jones, Kenneth GlynWebb Society Deep-Sky Observer's Handbook Vol. 7. The Southern SkyEnslow Publishers, Inc.1987Z
1226R9691/2017Rükl, AntonínTaschenatlas - Mond Mars VenusArtia Prága, 1977németSX
1227C3375/2017Csaba GyörgyIkarosztól a Szputnyik-1-ig(Az űrkutatás előtörténeteTIT PlanetáriumSS
1228C930210/2002Czelnai RudolfAz Országos Meteorológiai Szolgálat 125 éve (1870-1995)125 Years of the Hungarian Meteorological Service OMSZ Budapest, 1995
1229M97629/2016Muirden, JamesHow to Use an Astronomical TelescopeA BeginnerFireside Book 1988VX
1230H84735/2016Horváth ÁrpádCsillagnézőkA csillagászat regényeTáncsics Könyvkiadó, Budapest, 1961SU

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1231Inglis, R.M.GA New Popular Star Atlas (epoch 1950).Edinburg, Gall and Inglis, 1961
1232P67409/2016Petrovay Kristóf [szerk.]A Csillagászati Tanszék negyed évezredeA quarter millinneium of the Department of AstronomyELTE Csillagászati Tanszék, Budapest, 2006SV
1233D63630/2016Dibon-Smith, RichardStarlist 2000A Quick reference Star Catalog for AstronomersWiley Science EditionsSX
1234M10641/2016Magyar Csillagászati EgyesületPleione CsillagatlaszA Revue des Constellations változatlan utánnyomásaMCSE 1999
1235P891/2023Ponori Thewrewk AurélA "legfelső bolygó"A Szaturnusz és mitológiájaMCSE, 2021
1236B47631/2016Benedek IstvánHippokratésztől DarwinigA természettudomány nagy korszakaiNépszaba Lap- és KönyvkiadóSV
1237B98309Buránszkiné Sallai MártaAz Országos Meteorológiai Szolgálat tevékenysége 2010-2011Activity Report of Hungarian Meteorological ServiceOMSZ Budapest, 2012
1238d33589/2016dr. Dombai Ferenc, T. Puskás Márta (szerk.)Az Országos Meteorológiai Szolgálat tevénykenysége 2012-2013Activity report of Hungarian Meteorological ServiceOMSZ, 2014
1239I58Infeld, LeopoldEinstein műve és hatása korunkraAlbert Einstein his work and its influence on our worldBudapest, Gondolat, 1959
1240D92Drössler, RudolfAmikor a csillagok istenek voltakAls die Sterne Götter warenBudapest, Kossuth, 1986Univerzum könyvtár

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1241Ingalls, Albert G.Amateur telescope making, book three. Contributions to amateur precision optics by advanced amateurs and professionalsNew York, Scientific American, 1961
1242Ingalls, Albert G.Amateur telescope making. Book oneNew York, Scientific American, 1959
1243S8454/2017Sparrow, GilesThe StargazerAn Atlas of the Night SkyQuercus Publishing Ltd. 2007RY
1244N771/2022Nininger, H.H.Out of the SkyAn Introduction to MeteoriticsDover Publications, Inc. New York, 1952.
1245V97Voroncov-Velâminov, Boris AleksandrovičCsillagászat. Tankönyv a 10. osztály számáraAstronomìâKijev-Uzsgorod, Ragyanszka Skola, 1974
1246Voroncov-Velâminov, Boris AleksandrovičCsillagászat. Tankönyv a 10. osztály számáraAstronomiâKijev-Uzsgorod, Ragyanszka Skola, 1985„A valóban kedves Gyurka bátyámnak: Palkó Gyula, Csap, 1985.”
1247C17Chiş, GheorgheCsillagászattan. Tankönyv a 12. osztály számáraAstronomiaBukarest, 1969a szerző: Chis német nyelvű ajánlása Kulin György részére „6. nov. 1969.”
1248Chiş, GheorgheCsillagászattan. Tankönyv a XI. reálszakos osztályok számáraAstronomiaBukarest, 1965
1249K58Kleczek, JosipAstronomical Dictionary in six LanguagesPrága, Nakladatelstvi Ceskoslovenské Akademie Ved, 1961
1250Yerkes ObservatoryAstronomical photographs from Yerkes Observatory. Lantern slides, transparencies, and prints. An illustrated catalogueChicago Press, 1935

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1251Stumppf, KarlAstronomieFrankfurt/M, Fischer, 1959
1252H8180/2002Hoppe, JohannesPlaneten, Sterne, NebelAstronomie für JedermannLipcse, 1961
1253G75Günther, OttoAstronomie für die Hand des Lehrers : Verf. nach e. am Astrophysik. Observatorium Potsdam d. Dt. Akad. d. Wiss. zu Berlin abgehaltenen LehrgangPostdam, 1960
1254Möbius, August Ferdinand; Wislicenus, Walter FriedrichAstronomie Grösse, Bewegung und Entfernung der HimmelskörperLipcse, Göschen, 1898
1255Stuve, Otto; Lynds, Beverly T.; Pillans, HelenAstronomie. Einführung in ihre GrundlagenBerlin, De Gruyter, 1962
1256Henseling, RobertAstronomisches HandbuchStuttgard, Bund der Sternfreunde, 1921
1257Smart, W.M.AstronomyOxford University Press, 1952
1258M53Menzel, Donald HowardCsillagászatAstronomy
1259S4381/2017Science and Art ProductsMagnificient ConstellationsAstronomy Slide SetScience and Art ProductsRZ
1260C847/2023Csukás MátyásCsillagokAsztrofizika mindenkinekNagyszalonta, 2018

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1261V97419/2016Voroncov; VeljaminovCsillagászatAsztronomijaKözoktatásügyi Kiadó Vállalat Budapest, 1950Szocialista Nevelés KönyvtáraRS
1262B43730/2016Becvár, AntonínMeteor Atlasz '82Atlas Coeli belső használatraBudapest, 1981szamizdat kiadás
1263Thomas, Oswald; Teschner, RichardAtlas der SternbilderSalzburg, Verlag Das Bergland-Buch, 1962
1264K18189/2016Karen Penzes [szerk.]Fedezd Fel a Világot / a NaprendszerAtlas of the UniversePannon-Literatúra kft. 2012
1265Vogt, HeinrichAufbau und Entwicklung der SterneLipcse, Akademische Verlagsgesellschaft, 1957
1266R33171/2002Rast, HorstA Föld naplójábólAus dem Tagebuch der ErdeGondolat Kiadó, Budapest, 1975Gondolat Zsebkönyvekford. Nagy ImreY
1267R33152/2002Rast, HorstA Föld naplójábólAus dem Tagebuch der ErdeGondolat Kiadó, Budapest, 1975Gondolat Zsebkönyvekford. Nagy ImreY
1268Vogt, HeinrichAussergalaktische Sternsysteme und Struktur der Welt im grossenLipcse, Akademische Verlagsgesellschaft, 1960
1269D155/2023Dálya GergelyBevezetés a csillagászatbaAz atommagoktól a galaxis-szuperhalmazokigCSFK, 2021
1270D15608/2016Dalos Endre12./ Keszthelyi SándorAz én világomDRACO Paks/ Bóly/ Pécs, 2012VV

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1271M48196/2016May, Brian; Moore, Patrick; Lintott, ChrisBumm! - A világegyetem teljes történeteBang!Kossuth KiadóRagály Zsolt [ford]S
1272F47642/2016Fényi, JProtuberanzenBeobachtet un den Jahren 1888, 1889, 1890 am Haynald-ObservatoriumKalocsa, 1902S
1273Ahnert, PaulBeobachtungsobjekte für LiebhaberastronomenLipcse, Johann Ambrosius Barth, 1961
1274F960142/2002Fuchs, R. WalterMielőtt a Föld "mozgásba jött"Bevor die Erde sich bewegteMinerva Kiadó, Budapest, 1978
1275H450036/2002Hawking, StephenEinstein álmaBlack holes and baby universesVince Kiadó, 2000Ungvárainé Nagy Zsuzsanna [ford]; Ungvárai János [ford]
1276H450036/2/2002Hawking, StephenEinstein álma és egyéb írásokBlack Holes and Baby Universes (and Other EssaysVince Kiadó, 2000Ungvárainé Nagy Zsuzsanna [ford]; Ungvárai János [ford]
1277S10128/2016Sagan, CarlBroca agyaBroca's brainAkkord Kiadó, 2001Dr. Both Előd [ford]RW
1278Weigert, Alfred; Zimmermann, HelmutBrockhaus ABC AstronomieLipcse, Brockhaus Verlag, 1971
1279W38Weigert, AlfredBrockhaus ABC. AstronomieLipcse, Brockhaus, 1976
1280K100111/2002Kastler, AlfredAz a különös anyagCette Étrange MatiéreGondolat, Budapest, 1980

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1281S68Smidt, Otto Ul'evicNégy előadás a Föld keletkezésének elméletérőlCetyre lekcii o teorii proishozdenia ZemliBudapest, Akadémiai Kiadó, 1952
1282S68Smidt, Otto ÛlievičNégy előadás a Föld keletkezésének elméletérőlCetyre lekcii o teorii proishozdeniâ ZemliBudapest, Akadémiai Kiadó, 1952„Kulin” aláírás
1283R72395/2016Ridpath, Ian; Tirion, WillÉgi KalauzCollins gem guide. The night skyGondolat Kiadó, Budapest, 1991
1284S96Sullivan, WalterA vándorló kontinensekContinents in motionBudapest, Gondolat, 1985
1285R930076/2002Rowan-Robinson, MichaelKozmikus tájképCosmic LandscapeGondolat Kiadó, 1990.
1286S3366/2017Szabó SándorÉgabroszCsillagászati atlaszCastell Nova, 2004dedikált:Aurél bácsinak tisztelettel és szeretettel. Szabó Sándor 2005. 04.22.SX
1287F62Flammarion, CamilleDas Ende der WeltPforzheim, 1895regény, „Kulin György” aláírás
1288Rohr, HansDas Fernrohr für jedermann; wie baue ich mir ein Spiegel-Teleskop? Eine gründliche Anleitung zum Bau eines leistungsfähigen astronomischen FernrohrsZürich, Rascher, 1949
1289H690061/2002Heym, StefanA kozmosz korszakaDas kosmiche ZeitalterKossuth Könyvkiadó, 1960Révész Gy. István [ford]
1290Heym, StefanA kozmosz korszakaDas kosmische ZeitalterBudapest, Kossuth, 1960

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
12910061/2002Heym, StefanA kozmosz korszakaDas kosmische ZeitalterKossuth Könyvkiadó, 1960[ford] Révész Gy. István
1292H55Heisenberg, WernerA mai fizika világképeDas Naturbild der heutigen PhysikBudapest, Gondolat, 1958Studium könyvek
1293H64Herrmann, Dieter BDas Sternguckerbuch Berlin, Neus Leben Verlag, 1981
1294Friedman, ChristianA világegyetem. Modern kozmogóniaDas WeltallBudapest, Gondolat, 1974
1295F930132/2002Friedmann, ChristianA VilágegyetemDas Weltall Eine moderne KosmogonieBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1974
1296F93Friedemann, ChristianDas Weltall. Eine moderne KosmogonieLipcse-Jéna-Berlin, Urania Verlag, 1969
1297Mitton, SimonA nappali csillag. Napunk történeteDaytime starBudapest, Gondolat, 1986Román-magyar közös kiadás
1298M72420/2016Mitton, SimonA nappali csillag Napunk történeteDaytime Star. The story of our SunGondolat Kiadó, Budapest, 1986SW
1299S11Sajnovics JánosDemonstratio - Bizonyítás: A magyar és a lapp nyelv azonosDemonstatio: idoma ungarorum et lappornum idem esseBudapest, ELTE, 1994
1300Neuroth, LudwigDer Bau eines Spiegel-Fernrohres; eine Anleitung zur Selbstherstellung für Liebhaber-Astronomen und solche die es werden wollenRavensburg, Maier, 1938

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1301L68172/2002Lindner, KlausA csillagos égDer SternhimmelGondolat Kiadó, Budapest, 1974Gondolat Zsebkönyvekford. Nagy ImreY
1302L68172/2/2002Lindner, KlausA csillagos égDer SternhimmelGondolat Kiadó, Budapest, 1974Gondolat Zsebkönyvekford. Nagy ImreY
1303L680103/2002Linder, KlausA csillagos égDer SternhimmelGondolat Kiadó, Budapest, 1974
1304L68Lindner, KlausA csillagos égDer SternhimmelBudapest-Lipcse, Gondolat-Urania, 1974Gondolat zsebkönyvek„für Dr. Kulin in … Klaus Lindner”
1305Móra KárolyDer veränderliche Stern R ScutiBudapest, Pécsi Egyetem, 1934
1306Mielke, HeinzÚt a végtelenbeDer Weg ins AllBudapest, Múszaki Könyvkiadó, 1958
1307M63Mielke, HeinzÚt a végtelenbeDer Weg ins AllBudapest, Műszaki Könyvkiadó, 1958
1308K13Kalmár ElekAz üstökösök és bolygók kapcsolataiDie Beziehungen zwischen den Kometen und PlanetenBudapest, Arany János, 1943„dr Kulin Györgynek, hitetlen, de kedves barátomnak Kalmár Elek”
1309L2841/2002Lapp, Ralph E.Az anyagDie MaterieMűszaki Könyvkiadó, Budapest, 1973.Life - A tudomány csodáiRW
1310Hoffmeister, C.Die meteore, ihre kosmischen und irdischen beziehungenLipcse, Akademische Verlagsgesellschaft mbh, 1937

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1311K460065/2002Kipenheuer, K.O.A NapDie SonneBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1967Marik Miklós [ford]
1312K45Kiepenheuer, Karl OttoA NapDie SonneBudapest, Gondolat, 1967
1313K45108/2016Kiepenheuer K.O.A NapDie Sonne, Berlin 1957.Budapest Gondolat, 1967.
1314H10171/2016Haber, HeinzA csillagokDie SterneTessloff és Babilon Kiadó, 1990Mi micsoda
1315S91Die Sterne rücken naher. Enzyklopadie der Weltraumfahrt Band 1C. Bertelsmann Verlag, Gütersloh, 1968
1316H79645/2016Hönnicke, HermannDas Zeiss PlanetariumDie Sternenschau:Ein Wuder der TechnikLipcseSU
1317von Littrow, Joseph Johann; Stumpff, KarlDie Wunder des Himmels. Das astronomische Weltbild unserer ZeitBonn, Dümmler, 1969
1318A61223/2016Ang, TomDigitális fényképezés. Kezdőknek és haladóknakDigital photography, an introductionDorling Kindersley, 2003VX
1319Vercoutter, PhilippeDirectory of European observatories 1986Belgium, Ieper, 1986
1320C3470/2017Csada Imre KárolyA rotáló csillag egyensúlyadoktori értekezésBudapest, 1942

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1321C3470/1/2017Csada Imre KárolyA rotáló csillag egyensúlyadoktori értekezésBudapest, 1942
1322C3470/2/2017Csada Imre KárolyA rotáló csillag egyensúlyadoktori értekezésBudapest, 1942
1323H64211/2016Herrman, JoachimCsillagászatdtv-Atlas zur AstronomieSpringer-Verlag, 1992SH atlaszIll Márton [ford]; Patkós László [ford]; Orha Zoltán [ford]; "Schuminszky Nándor"RR
1324Jeans, James Hopwood; Weyl, HelmutDurch Raum und ZeitStuttgart, 1936
1325J53Jeans, JamesDurch Raum und ZeitAnstalt-Stuttgardt-Berlin, Deutsche Verlags, 1936
1326K77Einführung in die elementaren Grundlagen der Himmelsmechanik und der RaketentechnikBonn, Dümmlers Verlag, 1970
1327F64von Flotow, AlbrechtEinleitung in die astronomieLipcse, G.J. Göschen, 1911Sammlung Schubert
1328L66391/2016Lightman, AlanEinstein ÁlmaiEinsteincopyright, 1993SU
1329M91Moszkowski, AlexanderEinstein. Einblicke in seine Gedankenwelt. Gemeinverständliche Betrachtungen über die Relativitätstheorie und ein neues WeltsystemHamburg-Berlin, Hoffman-Campe, Fontane, 1921német
1330T4474/2017Terán, José Mier YEclipse Total de Sol del 30 de agosto de 1905El eclipse de 1905 - en carión de los condesLa compania de Jesús, Granada, 1905

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1331Hermann, Dieter B.Entdecker des HimmelsLipcse-Jéna-Berlin, Urania-Verlag, 1978 „Für Dr. Gy. Kulin …. Herrmann 22. 10. 1978.”
1332Wolf, HellmuthErdmond. Vorderseite, RückseiteHaack, 1973Kulin-aláírás
1333Waldmeier, MaxErgebnisse und probleme der sonnenforschungLipcse, Becker & Erler, 1941
1334Voroncov-Velaminov, Boris AleksandrovicVan-e élet a bolygókon?Est'-li zizn' na planetah?Budapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár
1335Voroncov-Velâminov, Boris AleksandrovičVan-e élet a bolygókon?Estʹ li žiznʹ na planetah?Budapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár
1336Voroncov-Velâminov, Boris AleksandrovičVan-e élet a bolygókon?Estʹ ližiznʹ na planetah?Budapest, Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnöksége, 1950A Honvédség népszerű természettudományos kiskönyvtára
1337Lamprecht, RolfEvas Töchter werden mündig. Die Rolle d. Frau in unserer GesellschaftStuttgart, Deutsche Verlags-Anstalt, 1972Kulin-aláírás
1338K914/2023Kovács JózsefBevezetés a csillagászatbaFeladatgyűjteményCSFK 2022
1339Riekher, RolfFernrohre und ihre Meister; eine Entwicklungsgeschichte der FernrohrtechnikBerlin, Verlag Technik, 1957
1340H710070/2002Hitizger, LotharTüzes nyilak a világűrbenFeuerpfeile in den WeltraumBudapest, Táncsics könyvkiadó, 1961

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1341H710071/2002Hitziger, LotharTüzes nyilak a világűrbenFeuerpfeile in den WeltraumBudapest, Táncsics könyvkiadó, 1961
1342H71327/2016Hitziger, LotharTüzes nyilak a világűrbenFeuerpfeile in den WeltraumBudapest, Táncsics könyvkiadó, 1961
1343Armstrong, NeilFirst on the moon. A voyage with Neil Armstrong, Michael Collins [and] Edwin E. Aldrin, Jr.Boston, Little, Brown, 1970Kulin aláírás
1344R93279/2016Rosino, LeonidaA csillagok fizikájaFisica delle stelleBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1967Zsámboki János [ford]
1345Rosino, LeonidaA csillagok fizikájaFisica delle stelleBudapest, Gondolat, 1967
1346A világegyetem kulcsa. Fizika jelene és jövőjeFizika. Blizkoe i dalekoeBudapest, Kossuth, 1966Univerzum könyvtár
1347A88Asimov, IsaacFrom earth to heaven. Seventeen essays on scienceDoubleday & Company, Inc. Garden City, New York, 1966
1348H93417/2016Hoyle, FredStonehenge-től a modern kozmológiáigFrom Stonehenge to Modern Cosmology, Nicolaus CopernicusMagvető Kiadó, Budapest, 1978Gyorsuló időford. Kada JúliaY
1349H93417/2/2016Hoyle, FredStonehenge-től a modern kozmológiáigFrom Stonehenge to Modern Cosmology, Nicolaus CopernicusMagvető Kiadó, Budapest, 1978Gyorsuló időford. Kada JúliaY
1350H93417/3/2016Hoyle, FredStonehenge-től a modern kozmológiáigFrom Stonehenge to Modern Cosmology, Nicolaus CopernicusMagvető Kiadó, Budapest, 1978Gyorsuló időford. Kada JúliaY

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1351Bérczi Szaniszló; Kabai SándorFrom Surveyor to Hunveyor : how we constructed an experimental educational planetary lander modelBudapest, Uniconstant, 2002
1352S39719/2016Száva IstvánA hiúz a napba nézGalilei életregényeMóra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1972SU
13530013/2015Tímár LászlóGalileo GalileiGalileo GalileiGalilei társaság
1354G45Geymonat, LudovicoGalileo Galilei Budapest, Gondolat, 1961
1355G450251/2002Geymonat. LudovicoGalileo GalileiGalileo GalileiGondolat kiadó
1356W97635/2016Wootton, DavidAz egek kémlelője - Galileo Galilei életeGalileo. Watcher of the SkiesGeneral Press, 2014.ford. Kiss AnnamáriaSV
1357K10636/2016Kholopov, P.N. dr.Obsíj katalóg peremennih zvezd Tom 1General Catalogue of Variable Stars Volume 1.Moszkva Nauka 1985Mizser Attila tulajdonaVW
1358K10637/2016Kholopov, P.N. dr.Obsíj katalóg peremennih zvezd Tom 2General Catalogue of Variable Stars Volume 2Moszkva Nauka 1985Mizser Attila tulajdonaVW
1359K10638/2016Kholopov, P.N. dr.Obsíj katalóg peremennih zvezd Tom 3General Catalogue of Variable Stars Volume 3Moszkva Nauka 1987Mizser Attila tulajdonaVW
1360K10639/2016Kholopov, P.N. dr.Obsíj katalóg peremennih zvezd Tom 4General Catalogue of Variable Stars Volume 4Moszkva Nauka 1990Mizser Attila tulajdonaVW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1361K10639/2/2016Kholopov, P.N. dr.Obsíj katalóg peremennih zvezd Tom 4General Catalogue of Variable Stars Volume 4Moszkva Nauka 1990Mizser Attila tulajdonaVW
1362H64Hermann, Dieter BGeschichte der Astronomie von Herschel bis HertzsprungBerlin, Deutscher Verlag der Wissenschaften, VEB, 1978a szerző: Herrmann német nyelvű ajánlása Kulin György részére „22. 10. 1976.”
1363M7651/2017Mollise, RodChoosing and Using a New CATGetting the Most from Your Schmidt Cassegrain or Any Catadioptric TelescopeSpringer, 2009Patric MooreVX
1364H81Hopkins, JeanneGlossary of astronomy and astrophysicsThe University of Chicago Press, Chicago and London 1976
1365Graff, K; Lambrecht, HermannGrundriss der Astrophysik, band II.: Das SonnensystemLipcse, Teubner, 1962
1366D64Dick, JuliusGrundtatsachen der sphärischen AstronomieLipcse, J.A. Barth, 1956
1367M97Müller, BerndtA csillagászat alapjaiGrundzüge der AstronomieBudapest, Gondolat, 1977
1368M97275/2016Müller, BerndtA csillagászat alapjaiGrundzüge der AstronomieBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1977Balázs Lajos [ford]RS
1369M97Müller, BerndtA csillagászat alapjaiGrundzüge der AstronomieBudapest, Gondolat, 1977Román-magyar közös kiadás
1370R96Rulsch, FranzHimmelsbeobachtung mit blossem Auge für reife SchülerLipcse-Berlin, 1911Dr. Bastian Schmids naturwiffenschaftliche Schülerbibliothek

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1371Brandt, RudolfHimmelswunder im FeldstecherLipcse, Johann Ambrosius Barth, 1968
1372C301/2020Couderc, PaulA csillagászat történeteHistoire de l'astronomieBudapest, 1964GondolattárSU
1373C30Couderc, PaulA csillagászat történeteHistoire de l'astronomieBudapest, Gondolat, 1964Gondolattár
1374W9747/2017Wodaski, RonThe New CCD AstronomyHow to Capture the Stars with a CCD camera in your own backyardNew Astronomy Press, Duvall, USA, 2002RY
1375D97210/2016Dunlop, Storm; Tirion, WilCsillagközi kalauzHow to identify the night skyBudapest, Magyar Könyvklub, 2004RS
1376R93193/2016Robin KerrodHubble Ablak a VilágegyetemreHubble: The Mirror On The Universe Gabo 2005ford.:Both Előd, lektor: Szabados LászlóRZ
1377Institut für Radiohydrometrie der Gesellschaft für Strahlen- und Umweltforschung mbH, MünchenMünchen, Biehl, 1978
1378P70294/2016Pintér, TeodorMedzinárodné sympózium 7-9. november 1996 HurbanovoInternational symposium 7-9. November 1996 Hurbanovo1998
1379Z24Szádeczky-Kardoss ElemérBevezetés a ciklusszemléletbeIntroduction in the cycle viewBudapest, Akadémiai Kiadó, 1992
1380M72Mitton, SimonBevezetés a csillagászatbaInvitation to astronomyBudapest, Gondolat, 1991

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1381M720168/2002Mitton, Simon; Mitton, JacquelineBevezetés a csillagászatbaInvitation to AstronomyBudapest, Gondolat, 1991Kun Mária [ford]
1382M720169/2002Mitton, Simon; Mitton, JacquelineBevezetés a csillagászatbaInvitation to AstronomyBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1991
1383G45729/2016Gevelij, JanAtlas zvezdnogo nebaJan Hevelius Star AtlasTaskent, 1978SX
1384Erményi LajosPetzval József élete és érdemeiJosef Petzvals Leben und VerdiensteBudapest, Matematikai és Physikai Társulat, 1906
1385Ditfurth, Hoimar VA világegyetem gyermekei. Létezésünk történeteKinder des WeltallsBudapest, Táncsics, 1973
1386H95Humboldt, Alexander vonKosmosBudapest, Athenaeum, 1920Élet és tudomány
1387H95Humboldt, Alexander vonKosmosBudapest, Athenaeum, 1920Élet és tudomány
1388Omnès, RolandA világegyetem és átalakulásaiLBudapest, Gondolat, 1981
1389O32Omnès, RolandA világegyetem és átalakulásaiLBudapest, Gondolat, 1981
1390Labérenne, PaulA világok keletkezéseL'origine des mondesBudapest, Szikra, 1948Tudomány és haladás

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1391O32722/2016Omnes, RolandA Világegyetem és átalakulásaiL'Univers et ses métamorphosesGondolat, Budapest 1981
1392O320137/2002Omnés, RolandA Világegyetem és átalakulásaiL'Univers et ses métamorphosesGondolat Kiadó, Budapest, 1981
1393R95245/2016Rudaux, Lucien; Vaucouleurs, Ge D.Larousse Encyclopedia of AstronomyLarousse AstronomiePaul Hamlyn Limited 1966.S
1394Rodeaux, Lucien; de Vaucouleurs, G.Larousse Encyclopedia of AstronomyLondon, Batchworth, 1959
1395Strömgren, Elis; Strömgren, Bengt; Krüger, LisaLehrbuch der astronomieBerling, Springer, 1933 „Székely Mihály ajándéka az Urániának, 1948. V. 24.”
1396W76331/2016Wilson, Mitchell - Time-Life szerkesztőségeAz energiaLife - Wunder der WissenschaftMűszaki Könyvkiadó, Budapestm 1978Life - A tudomány csodáiford.: Fischer HerbertS
1397Luna : Map of the Moon = A Hold térképe = Mapa Księżyca = Karta Mjeseca = Mapa Měsíce = Karta na LunataBudapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Planetológiai Kör, 20031:12 800 000
1398Thompson, Allyn J.Making your own telescopeSky Publishing Corp, 1947
1399H65626/2016Hetesi Zsolt, Teres Ágoston szerk.)Vallás és tudományManréza szimpózium 2004Magyar Jezsuita Rendtartomány és az ELTE TTK Csillagászati Tanszéke, 2005SV
1400Map of Mars = A Mars térképe = Mapa Marsu = Karta Marsa = Mapa MarsaBudapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Planetológiai Kör, 20011:25 000 000

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1401Wattenber, DietrichMars, der rote Planet. Erforschung und Rätsel einer fernen WeltLipcse-Jéna, Urania-Verlag, 1956
1402P92229/2016Prof. Dr. Theo SchreiberList Grosser WeltatlasMensch und ErdeMünchen, 1976SX
1403H74715/2016Hoffmeister, CMeteorströmeMeteoric CurrentsJohann Anbrosius Barth/Verlag/Leipzig, 1948
1404T50153/2002Thomas, Editha - Thomas, HermannA négymilliárd éves életMilliarden Jahre LebenGondolat Kiadó, Budapest, 1978Gondolat Zsebkönyvekford. Stohl GáborY
1405D99164/2016Dyer, AlanŰrkutatás:A HoldMission to the MoonGraph-Art Kft, 2008S
1406D11Dagajev M. M.Nabljugyenyija zvezdnovo nyeba Moszkva, 1972
1407U56Ullerich, KlausNachts am Fernrohr1963
1408G560118/2002Goldsmith, DonaldNemezis a halálcsillagNemesis- The Death-Star and Other Theories of Mass ExtinctionHáttér lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1990
1409K10640/2016Kholopov, P.N. dr.Novij katalog zvezd, zapodozrennih v peremennosti bleskaNew Catalogue of Suspected Variable StarsMoszkva Nauka 1982Mizser Attila tulajdonaVW
1410Eddington, Arthur StanleyA természettudomány új útjaiNew pathways in scienceBudapest, Franklin, 1936

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1411M530005/2015Menard, Vic - D'Auria, TippyNew Perspectives On Newtonian Collimation Principles And ProceduresNew Perspectives On Newtonian Collimation Principles And Procedures1998
1412B32153/2016Barbree, JayNeil Armstrong - Az első ember, aki a Holdra lépettNiel ArmstrongAkkord Kiadó, 2015Dr. Both Előd [ford]SV
1413R93188/2016Robin ScagellAz Éjszakai Égbolt AtlaszaNight Sky AtlasAlexandraSX
1414Nourse, Alan EdwardNine planetsNew York, Harper, 1960
1415Kalityin, N. N A légkör optikai jelenségeiOptičeskie âvleniâ v atmosfereBudapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár
1416B900139/2002Brooks, J.; Shaw, G.Az élő rendszerek eredete és fejlődéseOrigin and development of living systemsGondolat Kiadó, Budapest, 1981
1417T91261/2016Trefil, JamesTávoli világok - A kozmosz képe Földünkről és a világűrbőlOther Worlds:Images of the Cosmos from earth and SpaceNational Geographic Society 2002.S
1418Lovell, BarnardOur present knowledge of the universeHarvard University Press, 1967
1419T81112/2/2016Tombaugh Clyde W.; Moore PatrickA sötétség bolygója (a Plútó felfedezésének története)Out of the Darkness: The Planet PlutoClyde W. Tombaugh and Patrick Moore, 1980RT
1420T81112/3/2016Tombaugh Clyde W.; Moore PatrickA sötétség bolygója (a Plútó felfedezésének története)Out of the Darkness: The Planet PlutoGondolat Kiadó, 1989.RT

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1421K94224/2016Kraus, KarlFotogrammetria. Alapok és áltlános módszerekPhotogrammetrieBudapest, Tertia Kiadó, 1998Detrekői Ákos [ford]; Mélykúti Gábor [ford]
1422Gamow, GeorgeFizikaPhysicsBudapest, Gondolat, 1973
1423D84Dorschner, JohannPlaneten - Geschwister der Erde?Lipcse-Jéna, Urania-Verlag, 1977Akzent 27
1424B42287/2016Baur, ManfredA bolygók és az űrutazásPlaneten und RaumfahrtTesloff és Babilon, Budapest, 2014Mi micsodaY
1425U10174/2016Übelacker, ErichA bolygók és az űrkutatásPlaneten und RaumfahrtTessloff és Babilon Kiadó, 1995Mi micsoda
1426U10240/2016Übelacker, ErichA bolygók és az űrkutatásPlaneten und RaunfahrtTesloff és Babilon, Budapest, 2003Mi micsoda
1427Weiner, JonathanPlante Erde. Schicksal und Zukunft der ErdeMünchen, Droemer Knaur, 1987
1428Newcomb, Simon; Engelmann, Rudolf; Ludendorff, HansPopuläre AstronomieLipcse, Engelmann, 1922
1429Subbotin, Mihail FedorovicA Föld keletkezése és koraProishozdenie i vozrast zemliBudapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár
1430Rothmayer, RolfRakéta, szputnyik, űrhajó. 100 kérdés és 100 feleletRakete - Sputnik - WeltraumschiffBudapest, Kossuth, 1959

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1431M630112/2002Mielke, HA rakétatechnika alapjaiRaketentechnik eine EinführungMűszaki könyvkiadó, Budapest, 1962
1432M63Mielke, HeinzRaketentechnik. Eine EinführungBerlin, Verlag Technik, 1959
1433Levantovskij, V. IMesterséges holdakRasskaz ob iskusstvennyh sputnikahBudapest, Bibliotheca, 1958Román-magyar közös kiadás
1434H63Herrmann, Dieter BA Sirius-rejtélyRätsel um SiriusBudapest, Akadémiai Kiadó, 1988
1435J48518/2016Jastrow, RobertVörös óriások és fehér törpékRed Giants and White DwarfsGondolat Kiadó, Budapest, 1976ford. Ferencné Árkos IlonaRX
1436J480184/2002Jastrow, RobertVörös óriások és fehér törpék - A csillagok keletkezésétől az élet kialakulásáigRed giants and white dwarfsBudapest, Gondolat, 1973Ferenczné Árkos Ilona [ford]
1437Jastrow, RobertVörös óriások és fehér törpék. A csillagok keletkezésétől az élet kialakulásáigRed giants and white dwarfsBudapest, Gondolat, 1973
1438K28Kaufmann, William John, IIIRelativitás és kozmológiaRelativity and cosmologyBudapest, Gondolat, 1985
1439S330217/2002Szabadváry Ferenc [f.szerk.]Technikatörténeti szemle Review of history of technicsOrszágos Műszaki Múzeum, Budapest, 1993
1440SV3/2020Schalk GyulaPlanetárium és csillagászatRóka Gedeon emlékénekGondolat kiadó, Budapest 1977

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1441V99Vsehsvatskij, SVilágok születése. A mai kozmogónia filozófiai problémáiRozdenie mirov. Filosofskie voprosy sovremennoj kosmogoniiBudapest, Kossuth, 1963Korunk világnézeti kérdései
1442V99Vsehsvatskij SzVilágok születése. A mai kozmogónia filozófiai problémáiRozsdenie mirovBudapest, Kossuth, 1963Korunk világnézeti kérdései
1443E33Eichler, GerhardSatellitenLipcse-Jéna, Urania-Verlag, 1958
1444S36160/2002Schönknecht, RolfGyorsabban - de hogyan?Schneller - aber wie?Gondolat Kiadó, Budapest, 1977Gondolat Zsebkönyvekford. Nagy ImreY
1445N76Niese, GerhardÉrdekességek a világűrbenSensationen im WeltallBudapest, Gondolat, 1965
1446N760073/2002Niese, GerhardÉrdekességek a világűrbenSensationen im WeltallGondolat könyvkiadó, Budapest, 1956
1447N760078/2002Niese, GerhardÉrdekességek a világűrbenSensationen im WeltallGondolat könyvkiadó, Budapest, 1956
1448D93Ducrocq, Albert; Dieckvoss, WilhelmSieg über den Raum. Erdsatelliten und MonderoberungReinbek bei Hamburg, Rowohlt, 1961Rowohlts Enzyklopädie„Kulin György” aláírás
1449K971/2017Kulin GyörgyA Gauss és a Vaisala módszer kritikai összhasonlítása (Új eljárások a bolygó föltdtávolságának meghatározására)Soktori értekezésBudapest, 1939RS
1450R44Rebrov, M. FSzojuz - ApollóSouz - ApollonBudapest, Műszaki Könyvkiadó, 1977

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1451B14Baev, K. LAz új asztronómia megteremtőiSozdateli novoj astronomiiBudapest, Művelt Nép, 1952Nagy tudósok
1452B14Baev, K. LAz új asztronómia megteremtőiSozdateli novoj astronomiiBudapest, Művelt Nép, 1952Nagy tudósok
1453Liller, WilliamSpace AstrophysicsMcGraw-Hill, 1961
1454S84233/2016Sparrow, GilesAz űrrepülés teljes története a szputnyik 1-től az űrrepülőgép utánigSpace Flight - The Complete Story from Sputnik to Shuttle and BeyondM-Érték Kft. Kiadó - 2007Ajándék példány, aláírássalS
14550011/2015Space Science ReviewsSpace Science ReviewsD. Rediel Publishing Company / Dordrecht-Holland[főszerk] Jager, C. DE
1456M10510/2016Macknight, NigelThe Complete Record Of The YearSpace Year1991fénymásolatS
1457F62Flammarion, Camille; Mosengel, ElisabethSpaziergänge in der SternenweltHamburg, Georg Westermann, 1922dr. Kulin György barátomnak: Róka Gedeon
14580002/2015Harrington, Philip S.Star WatchStar WatchJohn Wiley and Sons, Inc. 2003
1459K71259/2002Körner. HorstA legyőzött gravitációStarker als die SchwerkraftTáncsics Könyvkiadó, Budapest, 1966ford. Vámosi PálY
1460M97177/2016Muirden, JamesCsillagok és bolygókStars and planetsElektra Kiadóház, 1997

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1461F20154/2016Farkas LászlóCsillagok a lelkembenStars on my mindmove me records, 2001CD melléklettelVX
1462Richter, N.Statistik und Physik der KometenLipcse, J.A. Barth, 1954„dr. Kulin György barátomnak: Róka Gedeon”
1463W330035/2002White Michael; Gribbin JohnStephen Hawking (Élete a tudomány)Stephen Hawking, A Life in ScienceSzakálos Könyvkiadó, 2000.
1464Becker, WilhelmSterne und SternsystemeDrezda, T. Steinkopff, 1950
1465H48Heckmann, OttoCsillagok, kozmosz, világmodellek. A csillagászat élményeSterne, Kosmos, WeltmodelleBudapest, Gondolat, 1983
1466H480086/2002Heckmann, OttoCsillagok, kozmosz, világmodellek (A csillagászat élménye)Sterne, Kosmos, Weltmodelle (Erlebte Astronomie)Gondolat Kiadó, 1983
14670245/2002Daniel, Christopher St J.H.SundialsSundialsShire Publications Ltd
1468Mihajlov, Aleksandr AlekseevičNap és holdfogyatkozásokSzolnecsnüe i lunnüe zatmenijaBudapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár
1469K59Klepesta, JosefCsillagképek atlaszaTaschenatlas der SternbilderBudapest, Gondolat, 1975
1470K59299/2016Klepesta, Josef; Rükl, AntoninCsillagképek atlaszaTaschenatlas der Sternbilder Zweite verbesserte Ausgabe 1972.Gondolat Kiadó, 1975.RS

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1471M10MacWilliams, Peter A.Textverarbeitung für Einsteiger. E. Schnellkurs in ComputerbildungReinbek bei Hamburg, Rowohlt, 1984
14720246/2002Drinkwater, Peter InnocentiusThe Art Of Sundial ConstructionThe Art Of Sundial Construction1985
1473M72Mitton, SimonA Rák-ködThe Crab nebulaBudapest, Gondolat, 1983
1474M72280/2016Mitton, SimonA Rák-ködThe Crab NebulaBudapest, Gondolat Könyvkiadó, 1983Kun Mária [ford]RS
1475W66Whitney, Charles AllenA Tejútrendszer felfedezéseThe discovery of our GalaxyBudapest, Gondolat, 1978
1476S10134/2016Sagan CarlAz éden sárkányai (Tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról)The Dragons of EdenEurópa Könyvkiadó Budapest, 2008.RW
1477L36Lánczos KornélEinstein évtizede 1905-1915The Einstein decade (1905-1915)Budapest, Magvető, 1978Gyorsuló idő
1478G62129/2016Greene, BrianAz elegáns univerzumThe elegant UniverseAkkord Kiadó, 2003Gergely Áprád László [ford]RW
1479A88Asimov, IsaacRobbanó napok. A szupernóvák titkaiThe exploding sunsBudapest, Kossuth, 1987Univerzum könyvtár
1480A880033/2002Asimov IsaacA robbanó NapokThe Exploding SunsKossuth Könyvkiadó, 1987

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1481H95595/2016Hunnivári ZoltánA végső visszaszámlálásThe final countdownSoproni Anzsu Kft. Budapest, 2005VY
1482M25619/2016Malin, Stuart The PlanetsThe Greenwich Guide to.The National Maritime Museum, London, 1989RT
1483King, Henry C.The History of The TelescopeCambridge, Dover Publications, 1955
1484Mallas, John HA Messier-albumThe Messier AlbumBudapest, Gondolat, 1985
1485J53Jeans, JamesA rejtelmes világegyetemThe mysterious universeBudapest, Dante, 1943
1486F90422/2016Francis, PeterA bolygókThe Planets- The geography, geology and meteorology of eight "New World"Gondolat Kiadó, Budapest, 1988RT
1487H69Hey, James StanleyRádiócsillagászatThe radio universeBudapest, Gondolat, 1976
1488Ferris, TimothyA vörös határ. A világegyetem szélének kutatásaThe red limitBudapest, Gondolat, 1985
1489W9768/2017Wolfe, TomAz igazakThe Right StuffBudapest 1992.ford. Bartos TiborTX
1490T50179/2016Thorne, KipAz Interstellar és a tudományThe science of InterstellarEurópa Könyvkiadó, 2015Kovács József [ford]RW

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
14910012/2015The soviet encyclopedia of space flightThe soviet encyclopedia of space flightmir publishers, 1969[főszerk] Petrovich, G.V.
1492J53133/2016Jeans JamesA csillagos ég titkaiThe Stars In Their CoursesDante Könyvkiadó Budapest, 1937.
1493A88421/2016Asimov, IsaacA Hold tragédiájaThe Tragedy pf the MoonKozmosz Könyvek, Budapest, 1979RZ
1494E330201/2002Eicher, David J.Az Univerzum - a csillagképek, ahogyan a Földről látjukThe Universe from your backyardBudapest, Gabó, 1993Dr. Both Előd [ford]
1495E3357/2017Eicher, David J.Az Univerzum - A csillagképek, ahogyan a Földről látjukThe Universe from your BackyardGabó, Budapest, 1993
1496F53129/2016Ferris, TimothyA világmindenség - Mai kozmológiai elméletekThe whole shebangBudapest, Typotex, 2006Márkus János [ford]RW
1497T54588/2016Timothy FerrisA világmindenség, mai kozmológiai elméletekThe Whole ShebangTypotex, 2005RW
1498S50237/2016Seip, Stefan; Meiser, Gernot; Tafreshi A. BabakZauber der SterneThe World at NightFranckh-Kosmos Verlags-GmbH & Co. KG, Stuttgart - 2010S
1499T5052/2017Thompson, Robert Bruce; Thompson, Barbara FritchmanAstronomy HacksTips and Tools for Observing the Night SkyO'Reilly Media, 2005VX
1500S54617/2016Sherrod, P. Clay; Koed, Thomas L.A Complete Manual of Amateur AstronomyTools and Techniques for Astronomical ObservationsPrentice Hall Press, New York, 1981

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1501L730014/2015Littmann, Mark; Willcox, Ken; Espenak, FredNapfogyatkozás a maga teljességébenTotality - eclipses of the SUnNapvadász Kft, 1999
15020014/2015Littmann, Mark - Willcox, Ken - Espenak FredNapfogyatkozás a maga teljességébenTotality-Eclipses of the SunOxford University Press, 1999[ford] Kun Mária
1503Fried, HenrikUniform energy-matter and metagalaxy model. How a designer engineer imagines the physical worldBudapest, 1983
1504R45234/2016Rees, Martin (szerk.)UniverzumUniverseEuromedia Group Hungary Kft. IKAR, 2006.S
1505Rahe, JürgenUntersuchungen zur Struktur der Kometen1966Kulin-aláírás
1506Dunst, LadislausÜber die räumliche Verteilung der SterneBudapest, Stephaneum, 1929
1507E18Efremov, Juriv NikolaevicA világmindenség mélységeibenV glubiny vselennojBudapest, Gondolat, 1978
1508Efremov, Ûrij NikolaevičA világmindenség mélységeibenV glubiny vselennojBudapest, Gondolat, 1978
1509J10143/2002Jefremov, Jurij NyikolajevicsA világmindenség mélységeibenV glübinyi vszelennojGondolat Kiadó, Budapest, 1978ford. Jankovics IstvánRS
1510J10143/2/2002Jefremov, Jurij NyikolajevicsA világmindenség mélységeibenV glübinyi vszelennojGondolat Kiadó, Budapest, 1978ford. Jankovics IstvánRS

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1511Venus, Lucifer/Vesper, Aphrodite, Phosphoros/Hesperos, Quetzalcoatl/Xolotl, Isthar : A Vénusz térképe = Karta Venere = Karta na Venere = Mapa Venuše = Mapa Wenus ; Map of VenusBudapest, Cosmic Material Space Research Group of Eötvös Loránd University, 20031:45 000 000
1512J85623/2016Jones, Kenneth GlynWebb Society Deep-Sky ObserverVol.5Enslow Publishers, Inc.1982Z
1513C26154/2002Conrad, WalterA Jákob-pálcától a műholdas navigálásigVom Jakobsstab zur SatellitennavigationGondolat Kiadó, Budapest, 1982Gondolat Zsebkönyvekford. Nagy ImreY
1514K88416/2016Kobrinszkij, Aron JefimovicsFigyelem, robotok!Vot onyi robotiGondolat Kiadó, Budapest, 1974Gondolat Zsebkönyvekford. Nagy ImreY
1515K88163/2002Kobrinszkij, Aron JefimovicsFigyelem, robotok!Vot onyi robotiGondolat Kiadó, Budapest, 1974Gondolat Zsebkönyvekford. Nagy ImreY
1516G61285/2016Graham, IanCsodálatos űrutazásVoyage Through SpaceEastone Books HU 2008
1517S67Sklovskij, Josif SamuilovicVilágegyetem, élet, értelemVselennaa zizn' razumBudapest, Gondolat, 1976
1518D97516/2016Dunlop, StormIdőjárás - Meterológiai közelképek és panorámafelvételekWeatherAthenaeum 2000 Kiadó Budapest, 2006
1519W68Widmann, Walter; Schütte, KarlWelcher Stern ist das?Stuttgart, 1958Kosmos-Naturführer„Für Kulin Dr.”
1520Henseling, RobertWelteninselnStuttgard, Franckh, 1931

#
|

Jelzet
|

Azonosító
|

Szerző
|

Cím
|

Egységes cím
|

Kiadás
|

Sorozat
|

Megjegyzés
|

Polc
|
1521Perel'man, ÂA végtelen csillagvilágZanimatel'naâ astronomiâBudapest, Dante, 1949
1522V76406/2016Vilkoviszkij, Emmanuil JakovlevicsA rejtélyes kvazárokZaradki kvazarovGondolat Kiadó, Budapest, 1988Gondolat ZsebkönyvekY
1523Singeorzan, Ion CorvinTíz lecke csillagászatZece ore de astronomieBukarest, Kulturális és Tudományos Ismereteket Terjesztő Tanács Tudományos Kiadó, 1964
1524Lunkevič, Valerian ViktorovičA Föld a világmindenségbenZemlâ v mirovom prostranstveBudapest, Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnöksége, 1950
1525Lunkevič, Valerian ViktorovičA Föld a világmindenségbenZemlâ v mirovom prostranstveBudapest, Szikra, 1950Természettudományos kiskönyvtár
1526Grotrian, Walter; Kopff, August; Bruggencate, Pten; Freundlich, Erwin; Kienle, HansZur erforschung des weltalls; acht vorträge über probleme der astronomie und astrophysikBerlin, Springer, 1934
1527S67Šklovskij, Iosif SamuilovičCsillagok. Születésük, életük, pusztulásukZvezdyBudapest, Gondolat, 1981
1528Šklovskij, Iosif SamuilovičCsillagok. Születésük, életük, pusztulásukZvezdy: ih rozdenie, zizn' i smert'Budapest, Gondolat, 1981